Helyi közélet

2014.01.25. 12:23

Városukat és intézményüket népszerűsítették a záhonyi kollégisták

Záhony - Az iskolai nyílt napok után a megye általános iskoláit járva tájékoztatták a továbbtanulási lehetőségekről a hetedikes és nyolcadikos tanulókat a záhonyi Kandó Kálmán Közlekedési Szakközépiskola, Gimnázium és Dr. Béres József Kollégium diákjai.

Záhony - Az iskolai nyílt napok után a megye általános iskoláit járva tájékoztatták a továbbtanulási lehetőségekről a hetedikes és nyolcadikos tanulókat a záhonyi Kandó Kálmán Közlekedési Szakközépiskola, Gimnázium és Dr. Béres József Kollégium diákjai.

A diákotthon küldöttsége egyfajta road-show keretében kereste fel három felső-szabolcsi település általános iskoláját, ahonnan évek óta rendszeresen érkeznek kollégisták. Hat év alatt húsz településen jártak a Dr. Béres József Kollégium képviselői, hogy népszerűsítsék a továbbtanulók körében városukat és intézményüket. Legutóbb Pap, Nyírlövő és Szabolcsbáka hetedikes és nyolcadikos tanulói vettek részt az előadásokon.

A záhonyi kollégium vezetője és három, a diákönkormányzatban és diákkörökben tevékenykedő tanulója prezentációval, prospektusokkal, diák élménybeszámolókkal, videofilmmel, az intézményről rendezett villámvetélkedővel igyekezett közelebb vinni a várost és a középiskolát a továbbtanulás előtt álló felsősökhöz. A kisdiákok részletes tájékoztatást kaptak a következő tanévben a 9. évfolyamon induló általános közlekedési, rendészeti és közgazdasági osztályokról, továbbá a 13. évfolyamon tervezett vasútüzemvitel-ellátói, logisztikai ügyintézői, valamint vámügyintézői OKJ-s képzésekről.

Ágij Adrienn - Tancsik Róbert

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában