Helyi közélet

2014.12.12. 09:50

Ha nem jön adat Romániából...

Nyíregyháza - A 2001-es tarpai gátszakadásban az információhiány is közrejátszott.

Nyíregyháza - A 2001-es tarpai gátszakadásban az információhiány is közrejátszott.

Harminckét napon át vizsgálták a Felső-Tisza-vidék Vízügyi Igazgatóság szakemberei a működési területükön lévő ár- és belvízvédelmi létesítmények, a hírközlő, előrejelző, és riasztó rendszerek, valamint a vízminőségügyi kárelhárítási helyek és eszközök állapotát.

Bár az összkép pozitív volt, ahogy Bodnár Gáspár igazgató fogalmazott zárszakában: minden rendelkezésükre álló erőforrást jól sikerült felhasználni: amire ez a rendszer ki van építve, azt tudja is. A védelmi biztonságot fenyegető hiányosságot nem tapasztaltak.

Csakhogy a vízügyi szakemberek sose nyugodhatnak babérjaikon, hisz az elmúlt évek tapasztalatai is azt bizonyítják: egyre szeszélyesebb az időjárás, s már két-három napos intenzív esőzés a Felső-Tisza vízgyűjtő területén rekord árhullámokat idézhet elő. Ezért a felülvizsgálaton részt vevő szakemberek nem annyira az eredményekre, hanem a reális veszélyekre hívták fel a figyelmet.

Öt százalék

Dajka István, az árvízvédelmi és folyógazdálkodási osztály vezetője például kiemelte, hogy az árvízvédelmi létesítmények terén a feladatok megnövekedtek, hiszen megépült a Szamos–Kraszna-közi árapasztó tározó, jövőre elkészül a Beregi-tározó is, ami többletfeladatot jelent az őröknek, a műszaki irányítóknak. A feladatokat növelte az önkormányzatok vízkárelhárítási tevékenységének szakmai irányítása is. Az igazgatóság szakemberei készítették el 28 település árvízvédelmi tervét is. Az új mértékadó árvízszint (MÁSZ) újabb árvízvédelmi fejlesztéseket indokol, hiszen a megváltozott követelményeknek az igazgatósághoz tartozó töltések hosszából (541 km) csak 30 km felel meg (azaz öt százalék). A töltéstesteket 74 kilométeren kell felújítani, kedvezőtlen altalajon áll 49 kilométer gát. Bár a zsilipek működőképesek, a Túr-bukógát felülvizsgálata is időszerűvé vált.

A szakember kitért arra is, hogy a védelmi szervezeteknél a szakember-utánpótlás egyre égetőbb. Kiemelt figyelmet kell fordítani ezenkívül a határszakaszokon, határszelvényekben az árvízvédelmi töltések egyenszilárdságára, mert a kapcsolódó árvízvédelmi rendszerek miatt csak a közös fejlesztés lehet eredményes.

Dupla feladat

Lőrincz Róbert, a vízrendezési és öntözési osztály vezetője szerint a vízgazdálkodási társulatoktól átvett szivattyútelepek és csatornák jelentős pluszfeladatot jelentenek az igazgatóságnak. Amíg korábban 1046 kilométer csatornahálózatot és 16 szivattyútelepet kellett üzemeltetniük, karban tartaniuk, az idén már 3199 kilométer csatornát és 27 szivattyútelepet, emellett 227 egyéb műtárgy működésének biztosítása a feladatuk. A csatornák 86 százaléka tiszta, 14 százaléka viszont fűvel teljesen benőtt. Az iszapot hatvan kilométeren már eltávolították, s egy régi adósságot is teljesítettek: kitisztították az Érpatak zárt szakaszát, 32 műtárgyat újítottak fel. Eddig a társulatoktól átvett csatornák 30 százalékát sikerült rendbe tenniük, ám a többi csatorna szintre hozása sem maradhat el. Az átvételek miatt, természetesen, a csatornaőrök feladatköre is jelentősen kibővült.

A vízszolgáltatás területén idén 29 szerződést kötöttek, a vízigényeket kielégítették. Az önkormányzatok belvízvédelmi terveinek megújítása is fontos feladata lesz a következő évnek.

Fontos a pontos adat

– A Fetivízig hírinformatikai eszközei megfelelőek, a rendszer több pilléren nyugszik – tudtuk meg Lucza Zoltántól, a vízrajzi és adattári osztály vezetőjétől. Az állomások környezete alapvetően rendezett. Az elnyert pályázatoknak és a közfoglalkoztatási programoknak köszönhetően fejlődés tapasztalható ezen a területen is. A távmérő rendszerben az idén jelentős fejlesztések történtek, a magashegyi átjátszók karbantartása is megtörtént, ami nem jelentett éppen könnyű feladatot. A romániai adathiány viszont problémákat vet fel, hiszen a 2001. évi áradás maximum vízhozam adatait alapul véve a Técső (Kárpátalja) feletti vízgyűjtőrész vízhozamának 70 százaléka Romániából érkezett. Ezeknek az adatoknak a hiányában képtelenség szakszerűen felkészülni az árvízi védekezésre.

KM–GYL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában