Helyi közélet

2015.06.10. 07:53

Záhonyi középiskolás vöröskeresztes elismerése

Záhony - Másodszor érdemelte ki az Elismerő oklevél ifjúsági munkáért kitüntetést Tancsik Róbert, a záhonyi Kandó Kálmán Középiskola és Dr. Béres József Kollégium végzős diákja.

Záhony - Másodszor érdemelte ki az Elismerő oklevél ifjúsági munkáért kitüntetést Tancsik Róbert, a záhonyi Kandó Kálmán Középiskola és Dr. Béres József Kollégium végzős diákja.

Róbert hatodik éve tanul a határvárosban és példásan aktív lakója a Dr. Béres József Kollégiumnak. Már az első hónapoktól tevékeny részese a karitatív szervezet mindennapjainak, a bázisiskolai szervezet munkájának. Megannyiszor vett részt adománygyűjtésben, a társakkal együtt összegyűjtött könyveket, ruhát, pénzt pedig számos alkalommal személyesen adta át Erdélyben, a Felvidéken és Kárpátalján a rászorulóknak. Rendszeresen szervezi az intézményi véradónapokat, s maga is donorként mutat példát az ifjabb tanulóknak. Számos vöröskeresztes képzésen vett részt (pl. kortárs segítő, baleseti imitátor), minden évben felkészültségével, tapasztalataival segíti a kollégium elsősegélynyújtó, HIV/AIDS prevenció, vagy éppen katasztrófavédelmi versenyen induló csapatait. Minden nyáron bekapcsolódik a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat munkájába, és folyamatosan a különféle önkéntes akciókba. Tavaly a legnagyobb hazai karitatív szervezet Megyei Ifjúsági Tanácsa elnökének választották. A Magyar Vöröskereszt Megyei Igazgatósága 2013 után idén is az Elismerő oklevéllel köszönte meg sokrétű és áldozatos tevékenységét.

- Katona Dávid -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában