Helyi közélet

2015.09.10. 14:52

Így előzheti meg a vadelütést!

A rendőrség honlapja már egy párszor összeállította, hogyan előzhetőek meg a vadbalesetek. Azt kiemelték, hogy a szerencse is egy olyan faktor, ami nem árt, ha mellénk szegődik, de pár praktikus ötletet nem árt észben tartani.

A rendőrség honlapja már egy párszor összeállította, hogyan előzhetőek meg a vadbalesetek. Azt kiemelték, hogy a szerencse is egy olyan faktor, ami nem árt, ha mellénk szegődik, de pár praktikus ötletet nem árt észben tartani.

A vadbaleseteket nagyon nehéz, olykor lehetetlen elkerülni, mivel az állatok nem a KRESZ szabályai szerint közlekednek, és váratlanul képesek felbukkanni a közlekedő járművek előtt. A sztrádák kivételével az utak zömét nem védi kerítés, vagy valamilyen riasztó berendezés a vadaktól. Azokon az erdős, bozótos helyeken, ahol beláthatatlanok az út menti területek, illetve sötétben, rossz látási viszonyok között tehát inkább csak a járművezetők elővigyázatossága segíthet elkerülni a baleseteket, a szerencse mellett.

Szürkületkor jönnek az állatok

A vadelütések legnagyobb része reggel és szürkületkor, este történik, mert akkor a vadak is aktívabbak. A potenciálisan legveszélyesebb helyeken az "Állatok" veszélyt jelző KRESZ-tábla adhat támpontot a sofőröknek. Ezeken az útszakaszokon különösen fontos az úgymond helyes sebesség megválasztása. Olyan szakaszokon, ahol közúti jelzőtáblák nem figyelmeztetnek vadon élő állatokra, ott a korábbi tapasztalatokra támaszkodva, ismeretlen utakon pedig a terep- és a természeti viszonyok alapján célszerű értékelni, hogy várható-e veszélyt jelentő vadak hirtelen megjelenése az úton. Ha van elég idő lefékezni a járművet, meg kell várni, míg az állat átkel az úton. Ne induljon el kapásból, mert számítani lehet egymás után több állat felbukkanására is.

Nem tölt ki betétlapot az őz

Ezzel együtt a legóvatosabb vezetés mellett is megtörténhet a baj. A féktávolságon belül észlelt vad megjelenése esetén nemigen lehet mást tenni, mint erőteljesen fékezni és használni a jármű hangjelzését. Ha megsérül a jármű, megállás után azonnal értesíteni kell a rendőrséget. A hatósági intézkedés ugyanis az esetleges kárigény benyújtása miatt is elengedhetetlen.


Nyírtura, Nyírbogdány - Nyírtura felől Nyírbogdány irányába tartott szerda este egy Volkswagen a 4-es főúton. A 288-289-es km. szelvényben a jármű elé balról egy szarvas szaladt és az autó vezetője hiába fékezett, nem tudta elkerülni a balesetet. tovább

Kisvárda - Kiszaladt az útra egy csikó kedd este Kisvárdán, egy érkező Suzukival ütközött, és a helyszínen elpusztult. tovább »

Hajdú-Bihar - Hortobágy felé tartott az a motoros, aki elé egy őz ugrott a 33-as főút 88-as kilométerkövénél szerda reggel. Az ütközés során a kétkerekű jármű vezetője könnyű sérülést szenvedett, amíg a pórul járt vad elhullott. tovább »


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában