Nincstelen hadvezérek

Több mint három hét telt el azóta, hogy nincs egészségügyért felelős államtitkárunk, és úgy tűnik, nem egyszerű megtalálni Zombor Gábor utódját. A távozását bejelentő, majd három nappal később távozó ex-felelős személyes és családi okokra hivatkozva adta fel hivatalát, de nem járunk messze az igazságtól, ha azt feltételezzük, a legnyomósabb érv ott keresendő, amitől rapid sebességgel megvált. Bednárik Mónika jegyzete.

Azok közé a szakemberek közé tartozott, akik pontosan tudták, mit és hogyan kellene meggyógyítani a magyar egészségügyben, ám harcában mintha egyedül maradt volna. Lehet azt mondani egy hadvezérnek, hogy menj és győzz, azonban pénz, paripa, fegyver nélkül egy idő után legfeljebb a kapitulációra futja. A csurranó, cseppenő forintokból nem lehetett megállítani az orvoselvándorlást, megfékezni az intézmények eladósodását (nullára konszolidálni sem volt elég milliárd) és tisztességes bér(emelés)t adni az ágazat minden szereplőjének. Amikor Zombor májusban a tüntetőknek azt mondta: „Mindenben igazuk van”, majd egy hónappal később egy konferencián úgy fogalmazott, „az egészségügy rendszerén belül a prioritások és a források meghatározása 25 éve várat magára”, sejteni lehetett: szakmaisága, tisztessége már nem elégszik meg annyival, hogy ő legyen az örök ígérgető.

Amíg a kormányzati dafke-akarat mindig mást preferál és támogat tíz- vagy százmilliárdokkal, az elődök pedig önhibájukon kívüli kudarcot valllanak, addig nem meglepő: a szakmából nem lesz, aki önként és dalolva nincstelen hadvezérnek állna. A politika meg..., negyed évszázada nézzük, s látjuk, mire képes.

- Bednárik Mónika -