Helyi közélet

2016.04.13. 10:23

Tanulni kell a múlt hibáiból

Nyíregyháza - A Bethlen-gimnázium diákjai fontosnak érzik, hogy minél többet megtudjanak a holokausztról.

Nyíregyháza - A Bethlen-gimnázium diákjai fontosnak érzik, hogy minél többet megtudjanak a holokausztról.

Svédországi jutalomutazás vár három nyíregyházi középiskolás diákra. Sokan most irigykedve tekinthetnek rájuk, azonban fontos már az elején tisztázni: rengeteget olvastak a II. világháborúról, a holokausztról, s tudásuknak, rátermettségüknek köszönhetően nyerték meg azt az országos versenyt, amelynek a fődíja Stockholm megismerése.

Két győzelme már volt

No, de kezdjük az elején. „Régen volt? Hol is volt?” címmel 7. alkalommal hirdette meg az idén a Raoul Wallenberg Egyesület a középiskolai vetélkedőt, amelyre benevezett a Hit Gyülekezete fenntartásában működő nyíregyházi Bethlen Gábor Gimnázium 3 fős csapata is. A regionális fordulók után 14 csapat került az országos döntőbe, amelyet március végén Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban rendeztek meg.

– A versenyre a felhívást Gulyás Csaba történelem–földrajz szakos tanár úr látta meg, s amikor felvetette az ötletet, igent mondtam – elevenítette fel az előzményeket Papp Bence, aki az idén fog érettségizni. Nem véletlen, hogy a tanár úr először neki szólt, hiszen Bence pár évvel korábban, ma már egyetemista társaival két országos versenyt is nyert, s akkor Izraelbe utazhattak el, mindkét alkalommal győztes csapatként. Mivel a csapatból egyedül maradt az iskolában, a pedagógus két diáklányt szervezett be még csapattagnak: a szintén érettségi előtt álló Gulyás Fruzsinát és a 10. osztályos Gulyás Grétát.

Tanulmányút Kisvárdára

– Nagyon sokat olvastunk a holokauszt korszakáról, a második világháborúról, sőt még vasárnaponként is bementünk az iskolába, hogy feladatokat oldjunk meg – árulta el a felkészülésről Fruzsina. – Utánaolvastunk a diplomáciai tevékenységeknek, megismertük alaposan Raoul Wallenberg és más embermentők életét.

– Az egyik ilyen embermentő a kisvárdai származású Efra Agmon volt, akiről a miskolci regionális fordulóra egy Facebook oldalt is kellett készítenünk, mintha már 1944-ben is lett volna közösségi portál – folytatta Gréta. – Hogy megismerjük jobban az életét, Kisvárdára is elutaztunk, ahol két helytörténész, Néző István és Marczinkó István segített nekünk a múlt kutatásában. Filmet is készítettünk a zsidótörvényekről, a zsidókat ért atrocitásokról.

A budapesti döntő első állomása a Holokauszt Múzeum volt, ahol nyolc feladat várt a versenyzőkre. A Bethlen-gimnázium diákjai rendszeresen felkeresik ezt az emlékhelyet, így könnyen meg tudták adni a helyes válaszokat. Lipótvárosban az egykori nemzetközi gettó helyszínét nézték meg, ezzel kapcsolatban is kaptak kérdéseket. Végül a Külügyminisztériumban egy színdarabot mutattak be a csapatok. A nyíregyházi „Hovevé Cion” (Cion szerelmesei) nevű csapat azt elevenítette fel, hogyan vészelte át a budapesti gettóban a háborús pusztítást Tomi Lapid (Lampel Tamás), aki később Ariel Saron miniszterelnöksége idején igazságügy-miniszter és miniszterelnök-helyettes lett.

KM-MML

A teljes cikk elolvasható a Kelet-Magyarország április 13-i számában és a kelet.hu-n.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában