Helyi közélet

2016.04.17. 18:53

Záhonyi diák OSZTV helyezése

Záhony - Eredményesen szerepelt a vasútüzemvitel-ellátó szakos tanulók Országos Szakmai Tanulmányi Versenyének döntőjében Elek Zoltán, a záhonyi középiskola 14. évfolyamos tanulója.

Záhony - Eredményesen szerepelt a vasútüzemvitel-ellátó szakos tanulók Országos Szakmai Tanulmányi Versenyének döntőjében Elek Zoltán, a záhonyi középiskola 14. évfolyamos tanulója.

Az elődöntő után a határvárosi diákra és társaira a kecskeméti fináléban várt sokrétű feladatsor. Egyebek mellett a közlekedési-szállítási alapok, a vasúti forgalmi alapok, a vasúti pénztári alapok és a pályavasúti alapok témaköréhez kapcsolódó feladatok tették próbára a fiatalokat. Zoltán végül a dicséretes 10. helyezést szerezte meg. Az anarcsi lakóhelyű ifjú két éve tanul a záhonyi intézményben, ahol tavaly óta a Dr. Béres József Kollégium Diáktanácsának az elnöke. A kollégiumban a zöldkörben és a vöröskeresztes szakkörben végzett sokrétű és értékes munkát.

Természetismereti programokat szervezett a diáktársai számára, eredményesen szerepelt a felmenő rendszerű egészségügyi vetélkedőkön és több intézményközi sportversenyen képviselte sikeresen az intézmény színeit.

- Katona Dávid -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában