Helyi közélet

2016.05.05. 09:50

Fenyegetőzött és lopott - így akart visszavágni haragosának

Nyírkáta - A mátészalkai rendőrök a feltételezett tettest rövid időn belül elfogták és a bűncselekmény eszközét a helyszínen lefoglalták.

Nyírkáta - A mátészalkai rendőrök a feltételezett tettest rövid időn belül elfogták és a bűncselekmény eszközét a helyszínen lefoglalták.

A Mátészalkai Rendőrkapitányság önbíráskodás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást B. Attila 27 éves nyírkátai lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2016. május 4-én egy 34 éves nyírkátai férfit lakásában korábbi rendezetlen vitájuk miatt megfenyegetett, majd ruházata alól egy kést vett elő, amit a lakóház udvarára kiérve a sértett irányába dobott. A gyanúsított végül magához vett az ingatlanból egy jogosnak vélt műszaki cikket és távozott a helyszínről. A rendőrök a bejelentést követően a feltételezett tettest lakásában elfogták és a bűncselekmény eszközéül használt konyhakést a helyszínen lefoglalták. A Mátészalkai Rendőrkapitányság munkatársai a gyanúsítottként kihallgatott B. Attilát őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

- Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában