Helyi közélet

2016.08.08. 17:05

Augusztusi kerti teendők

Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Akinek fokhagymája, vörös- vagy lila hagymája van, felszedheti azokat.

Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Akinek fokhagymája, vörös- vagy lila hagymája van, felszedheti azokat.

Bár az augusztus zömében már a betakarítás ideje, de retket, spenótot és sóskát is ültethetünk, valamint a szamócát is most kell telepítenünk – olvasható az agroinform.hu oldalon. Az idei csapadékos, forró nyár – mint mindig, egyébként – rendesen feladta a leckét a kiskert kertészkedőinek. Volt, ahol egy nap alatt lehullott a máskor havi csapadék mennyisége, másutt meg öntözni kellett a konyhakertet. Általánosságban elmondható, hogy az augusztus már a kertben is a betakarítás hónapja. Az idén ugyan éppen a szélsőséges időjárás miatt még a gabona aratásával sem fejeződött be a betakarítás első fordulója, de a kertekben már javában szorgoskodnak a kertbarátok.

Letörhetjük a csöveket

A paprika, paradicsom, uborka folyamatos szedése mellett már letörhetjük a csemegekukorica-csöveket, a tökfélék és a dinnyék is beérnek. Akinek fokhagymája, vörös- meg lila hagymája is van, azt is felszedheti. A vöröshagymánál azonban érdemes odafigyelni, hogy a nyaki rész záródjon, mert különben nem lesz tárolható hosszabb ideig. Ahhoz, hogy jól behúzódjon a nyaki résznél a levele, a többi pedig le tudjon száradni, csapadékmentes napokra van szükség. A felszedett hagymát ezért még 10–12 napig érdemes a napon szárítani vagy utóérlelni, hogy a buroklevek is beérjenek, leszáradjanak, illetve megvastagodhassanak. Ezután érdemes még átválogatni a tárolásra, s a rövid időn belül fogyasztásra szánt hagymákat.

Növényvédelmi teendőink lehetősége is leszűkül, hiszen a folyamatos szedés egyébként is kizárja, illetve erősen behatárolja a védekezésre alkalmas szerek választékát a konyhakertben. Ha palántázás után nem spóroltunk a rézzel, akkor még augusztus 20-án is zöld levelek között piroslik a paradicsom. Ha a paradicsom levelei sárgulnak, leszáradnak, akkor már úgysem segítene semmilyen gombaölő vagy lombtrágya. Ha elegendő rezet kapott a paradicsom, még most is zöldellik a levele.

Hasonló a helyzet a hosszabb tenyészidejű burgonyánál is. A korai krumplit viszont nem érdemes sokáig a földben hagyni, mert újra nevel apró gumókat. Babásodik – mondják a gazdák, amikor apró gumók nőnek a nagyobbakon. A hosszabb tenyészidejű burgonyákat még a burgonyabogarak lephetik el. Sajnos nemigen kapni ellenük szabadforgalmú rovarölő készítményt, mégis igyekezzünk megszabadulni ezektől a kártevőktől, hogy ne teleltessük ki a bogarakat a következő évre! Aki teheti, gyöngytyúkokkal védekezhet bio módon ellenük.

Erőteljes növekedés

Az elmúlt időszak bőséges csapadékának eredményeként a gyomok is erőteljes növekedésnek indultak, ezért érdemes a kapát is kézbe venni. Ne hagyjuk, hogy magot neveljenek! A nedves talajból egyébként is könnyebben kigyomlálhatjuk a nemkívánatos növényeket.

Aprómorzsás vetőágy

Konyhakertben téli és őszi retekfajták közül választhatunk, esetleg átteleltetésre is alkalmas spenót- és sóskafajtákkal próbálkozhatunk, mint például a pallagi nagylevelű sóska, amely akár 3–4 évig is helyben maradhat. Aki tehát a kertjéből szeretne szinte a hajtatott spenóttal vagy sóskával azonos időben friss leveleket szedni kora tavasszal, annak jól előkészített aprómorzsás vetőágyat kell készítenie az apró magvaknak. Különösen érvényes ez a sóska vetésére, mert ennek magjai sokáig elfekszenek, nehezen csíráznak. Ezért fokozott figyelmet kíván a talaj előkészítése, s a vetésmélység se haladja meg a 2 cm-t, ami viszont rendszerint a folyamatos öntözést is megkívánja, hiszen a felső réteg gyorsabban kiszikkad, ha elmaradna a már-már megszokott monszunos esőzés.

Ezek is érdekelhetik