Helyi közélet

2016.09.15. 10:19

Írnak, dobnak, eveznek a rakamazi holtágnál

Rakamaz - Második alkalommal rendezik meg a megyei szövetség szervezésében a Horgász-suli program keretében az általános iskolás gyermekek részére meghirdetett „Horgász ötpróbát”.

Rakamaz - Második alkalommal rendezik meg a megyei szövetség szervezésében a Horgász-suli program keretében az általános iskolás gyermekek részére meghirdetett „Horgász ötpróbát”.

A megmérettetés szeptember 30-án, pénteken lesz a rakamazi Nagy-Morotvánál.

A háromfős csapatokat úgy kell összeállítani, hogy legyen benne ugyanabból az iskolából egy leány és egy 12 éven aluli gyermek is. A versenyzők felső korhatára 14 év, és mindenkinek rendelkeznie kell szülői engedéllyel.

A program 8 órakor kezdődik, az eredményhirdetés 13 órakor lesz. Jelentkezni szeptember 23-án 12 óráig lehet, a nevezési lap leadható a szövetség nyíregyházi irodájában, vagy elküldhető ­e-mailben is.

Mint a nevében is benne van, a Horgász-ötpróbában öt különböző feladatot kell teljesíteniük a fiataloknak.

- KM -


Versenyfeladatok

  • 1. Tesztlap kitöltése - 15 kérdés megválaszolására 15 perc áll a csapatok rendelkezésére.
  • 2. Célba dobás - 5 méterre elhelyezett edénybe kell célba dobni horgászbot segítségével.
  • 3. Szerelés - Egy rajzon megadott úszós szerelék összeállítása, besúlyozás nélkül.
  • 4. Evezés - 10 és 15 méterre található bóják megkerülése egy csónakkal, három evezővel, mentőmellényben.
  • 5. Halfogás - Minden csapat egy-egy szektort kap sorsolás útján. A csapatok a verseny megkezdését követően segítséget már nem vehetnek igénybe, de a szektoron belül bárhol horgászhatnak. Csak 3–4–5 m-s spiccbotok használhatók.
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában