Helyi közélet

2016.12.21. 17:00

Megelevenedik a XIII. századi hitvilág

Nyíregyháza - Magyarországon reneszánszát éli a történelmi regény műfaja. Interjú Trux Bélával, a Történelmiregény-írók Társaságának alapító tagjával

Nyíregyháza - Magyarországon reneszánszát éli a történelmi regény műfaja. Interjú Trux Bélával, a Történelmiregény-írók Társaságának alapító tagjával

„A templomos lovagrend helye a középkor világában” címmel tartott előadást a napokban Trux Béla, eleget téve a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Hallgatói Önkormányzata meghívásának. Országjáró körútjának utolsó állomásán beszélgettünk a Történelmiregény-írók Társaságának egyik alapító tagjával.

Azt hihetnénk, hogy a történelmi regény műfaja Gárdonyival és Jókaival kihalt.

Trux Béla: Korántsem. Létezünk, ráadásul egyre nagyobb számban – az utóbbi években egyre több író gondolja úgy, hogy szükség van erre a műfajra. Egymástól teljesen függetlenül jutottunk erre a gondolatra, az olvasók pedig hálásan fogadják az elképzelésünket. A Történelmiregény-írók Társasága is azért alakult meg néhány éve, hogy együtt népszerűsítsük a történelmi regényeket.

A történelmi regény elég tág fogalom. Mi fér bele?

Trux Béla: Minden belefér, hiszen ahány író, annyi stílus. Van, akinek kalandirodalom a területe, mások a romantikus történetekben vannak otthon. Számtalan helyszín, kor és esemény várja, hogy regényes formában tárjuk az olvasó elé. Jómagam a szórakoztatva tanítás híve vagyok. Szerintem egy történelmi regény akkor jó, ha az író nem egy kitalált történetét gyömöszöli bele egy történelmi közegbe, hanem magát az időszakot jeleníti meg. Ehhez – a lehetőségekhez mérten – ismerni kell a kort, tisztában kell lenni a történelmi eseményekkel, és mindennel, ami meghatározta az akkor élt emberek gondolkodásmódját.

A régi idők embere másképpen gondolkozott?

Trux Béla: Emberként nem. De nem ismerték a televíziót, az internet, még újság sem létezett, amiből tájékozódhattak volna a világról. Megkockáztatom, hogy ha ezek léteztek volna, a hatalom erősen cenzúrázott volna, emellett az egyén gondolatait meghatározzák a társadalmi elvárások és a kötöttségek.

Mai fejjel fel lehet mérni a régmúlt idők emberének gondolatvilágát?

Trux Béla: Természetesen nem, de törekedni kell rá. Időt kell szánni rá, az írás előtt kutatómunkát igényel az események és az azokat befolyásoló tényezők feltárása. Ott van például a vallás. A mai Európában kevésbé tűnik lényegesnek, de a múltban nagyban meghatározta a világ sorsát. Kihatással volt az építészetre, a gasztronómiára, a gondolkodásra és a műveltségre, és persze a háborúkra is.

Mint például a keresztes háborúk? Ha jól tudom, ez az egyik kedvenc témája.

Trux Béla: Igen. Ez is egy olyan időszak, amelynél elkerülhetetlen a vallás, a hit figyelembevétele. Mindegy, hogy földért, hatalomért vagy bármi másért harcoltak egymással az akkori hatalmasságok, a közembert elsősorban a hit mozgatta, és többek között a bűnbocsánat lehetősége vonzotta őket az igaznak vélt háborúkba.

Megjelent regényei, „A templomos lovag” és az „Akkon ostroma” a keresztes háborúk korában játszódnak, és hamarosan napvilágot lát az új könyve, az „Eretnek” is. Ez ugyanabban az időszakban játszódik, mint a másik kettő?

Trux Béla: Igen, de a helyszín teljesen más, a cselekmény a XIII. századi Magyarországon zajlik. Nem is klasszikus értelemben vett történelmi regényről van szó, inkább afféle memoár, útinapló, leginkább Marco Polo utazásaihoz tudnám hasonlítani. Ezt az irodalmi formát találtam a legjobb lehetőségnek arra, hogy bemutassam a kor magyarságának hitvilágát és szokásait. Mert ahogyan a történetet elbeszélő nyugati utazó – egy inkvizítor – papírra veti a tapasztalatait, a mai magyar olvasó számára is újdonságként hatnak ezek az érdekességek; rég elfeledett szokások, a versikék rejtett értelme, a folklór és az ősök hite elevenedik meg az inkvizítor pennája nyomán.

- KM-HP -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában