Helyi közélet

2018.12.14. 16:44

„Megöllek, mert te is ördög vagy”

Nyíregyháza - Halálra szurkálta az édesapját – februárban hirdethetnek ítéletet a tornyospálcai gyilkos ügyében.

Nyíregyháza - Halálra szurkálta az édesapját – februárban hirdethetnek ítéletet a tornyospálcai gyilkos ügyében.

Nyilatkozni és vallomást tenni nem akart pénteken ifjabb T. B., akit vezetőszáron kísért a tárgyalóterembe a büntetés-végrehajtási intézet két munkatársa. Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetből (IMEI) beszállított férfi november 9-én, az előkészítő ülésen elmondta, hogy a vádat megkapta és megértette, beismerte a bűncselekményt elkövetését, azonban érdemi vallomást nem tett. A szüleivel Tornyospálcán élő ifj. T. Béla az előírt gyógyszerei szedését önkényesen előbb a felére csökkentette, majd teljesen el is hagyta. Január 20-án a munkásokat még kivitte a gyümölcsösbe dolgozni, ezután hazament és minden előzetes szóváltás nélkül többször megszúrta az ágyban fekvő édesapját, aki belehalt a sérüléseibe.

Kóros epizódok

A Nyíregyházi Törvényszéken dr. Gunyecz Zoltán tárgyalta az emberöléssel vádolt ifj. T. B. ügyét, s az igazságügyi elmeorvos szakértő a bíró kérdéseire válaszolva elmondta, hogy a férfi betegsége miatt, képtelen volt a cselekménye következményeinek a felismerésére, az elkövetéskor beszámíthatatlan volt. A szakértői meghallgatáson elhangzott, ifj. T. B. állapotából is lehetséges a gyógyulás. A gyógyszerszedés csökkenti az esélyét annak, hogy újabb kóros epizódok alakuljanak ki.

Ezt követően a szakértő kitért arra is, hogy ifj. T. B. esetében az, hogy csökkentette, majd meg is szüntette a gyógyszerszedést, hozzájárult a viselkedéskontroll elvesztéséhez, az újabb pszichotikus epizód – hallucinációk, téveszmék – kialakulásához. Elhangzott, hogy 2017 novemberéig a férfi injekcióban kapta meg a szükséges gyógyszert, ezt követően a kezelőorvos egyetértésével tértek át a tablettára. Az injekció biztosabb, egyértelmű, hogy megtörtént a gyógyszerezés, a tabletták szedése együttműködést igényel akár a pácienstől, akár a hozzátartozóktól is. Ha rendszeresen beveszi a gyógyszert a beteg, az ugyanolyan hatásos, mint az injekció.

Miután a korábban elkövetett emberölés miatt elrendelt kényszergyógykezelése után kiengedték az IMEI-ből, évekig jól, stabil állapotban volt – egészen január 20-áig. A tettét ifj. T. B. furcsa észlelésekkel magyarázta, „bevillant egy dolog, amiről nem tudtam, hogy álmodom vagy valóság, az apám felől érkező negatív érzés volt” – mondta korábban. Ez már az a belső hang lehetett, ami miatt az egyik hozzátartozójának azt mondta, „ha egyszer lekerül rólam a bilincs, téged is megöllek, mert te is ördög vagy”. A fenyegetettségérzést nemcsak az apjára, hanem a környezetére is kivetítette, torzult a realitáskontrollja, téveszmék és érzékcsalódások irányíthatták. Tette elkövetésekor beszámíthatatlan volt. Emiatt rendelte el bíróság ifj. T. B. előzetes kényszergyógykezelését, s került vissza az IMEI-be, ahol azóta is folyamatos a gyógykezelése, így november 9-én az előkészítő tárgyaláson beismerő nyilatkozatot tett.

Februárban lehet ítélet

Dr. Gunyecz Zoltán pénteken nem hirdetett ítéletet, mert szakértői kiegészítésre van szükség. Az új Büntetőeljárás szerint vizsgálni kell, hogy az előkészítő tárgyaláson beszámítható állapotban tett-e nyilatkozatot ifj. T. B. Amennyiben a szakértő azt mondja, nem volt beszámítható, akkor tanúk, szakértők meghallgatásával le kell folytatni a teljes eljárást. Ha a szakértő azt mondja, hogy a beismeréskor beszámítható volt, azaz felfogta, mi történik körülötte, megértette, hogy tettének milyen következménye lesz, akkor ezt elfogadja a bíróság és február 15-én ítélet hirdethet.


[related-post post_id="4081166"]

[related-post post_id="3810339"]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában