Jön a robotkorszak, hasta la vista, baby

Nyíregyháza - Az ész bajjal jár, vagy a robotok hozzák el majd nekünk a boldog, gondtalan jövőt?

Ha sorra vennénk napjaink top tízes témáit, a listában bizonyosan benne lenne a robotika és vele párhuzamosan a mesterséges intelligencia rohamos térnyerése. Az emberiség egyik fele repesve várja az ebből származó előnyöket, a másik fele viszont idegenkedve, sőt aggodalommal figyeli, hová tart ez a technológiai forradalom. De hiába is fordítanánk el a fejünket, tudomásul kell venni, a fejlődés rohamtempóban tör előre, a tömegmédiumok pedig újabb és újabb elképesztő eredményekről rántják le a leplet. De vajon hol tarthat a tudomány térnyerése ténylegesen?

Már a spájzban vannak

Gyakran előfordul, hogy némely meghökkentő találmányra csak most kapjuk fel a fejünket, pedig már évekkel ezelőtt bemutatták. S miközben lassan mindennapos, hogy intelligens szerkezetek tucatjai vesznek bennünket körül, egyre többet mutatnak be nekünk a high-tech humanoid robotokból is. Láthattunk már kerékpározó humanoidot, amely a hihetetlenül pontos giroszkópjának köszönhetően soha nem veszít az egyensúlyából. Kínában sokfelé robotnevelőre bíznak óvodás gyerekeket, japán pedig az idősgondozásban szán nekik komoly szerepet. De ne menjünk messzire, Budapesten, egy 8. kerületi kávézóban már robotra bízzák a felszolgálást. Ezzel szemben a félelem szorítja össze a szívünket, ha a Boston Dinamics fáradhatatlan, katonai célokra is jól hasznosítható robotkutyáira pillantunk vagy azt látjuk, hogy az oroszok már megalkották a valódi robotzsarut, amely mindig a mozgó lőlapok legközepébe talál.

Ugyancsak vértolulást okoz, amikor a beszélő Bina 48 humanoid vagy a hongkongi Sophia váratlanul arról kezd el hadoválni, hogy uralma alá készül hajtani az emberi fajt, aminek az idejét Hannal, a másik gépszörnnyel 2029-re prognosztizálják. Mindez csupán a mérnökök gonosz tréfája lenne? Kíváncsiak voltunk, hogyan látják ezt mások – nevezetesen egy fizikatanár, illetve egy közíró –, vajon szép új, vagy borzadályos jövő vár az emberiségre a robotok miatt?

Zsigó Zsoltnak, a Bánkirobot Team vezetőjének már a szeme se rebbent a téma hallatán, mivel 2013-ig rendszeresen látogatták a RoboCup-versenyeket, amivel egyenesen azt a célt tűzte ki a szövetség, hogy 2050-re humanoid robotokból létrehoz egy focicsapatot, amely képes lesz legyőzni az akkori világválogatottat. Zsigó tanár úr ennél praktikusabbnak találta a japán gondolatot, ők ugyanis a Robot at Home, vagyis a házirobotok ligáját indították útjára, persze az európaiak akkor még ezt se nagyon értették.

A robotzsarunál is durvább

– Én úgy látom, hogy az úgynevezett ipar 4.0 a fokozódó munkaerőhiány miatt vett ekkora lendületet. Egyébként aki már ásott házalapot vagy nagyobb gödröt, szívesebben elnézi, ha ugyanezt egy gép csinálja helyette. Biztos vagyok abban, hogy minden, ami algoritmizálható, azt bizonyosan robotizálni is fogják. Egy információs társadalommal foglalkozó barátomtól hallottam a minap, hogy miközben annyit beszélünk a telefonfüggőségről, autófüggőséget soha senki nem kiált, pedig arról is beszélhetnénk.

Egy másik okos ember pedig arra mutatott rá, hogy a mostani felnőttek a saját múltjukat szeretnék a fiatalok jövőjének tudni, ami tarthatatlan. Én azt mondom: amit egy robottal el lehet végeztetni, azt bízzuk rá, az emberek foglalkozzanak az érzelmeket, emóciókat, és a kooperációt igénylő feladatokkal. Ma ezt soft skillnek mondanánk. Akkor is szükség lesz emberre, amikor egy feladattal megbízott robot nem a probléma gyökerét találja meg, csak a puszta adatokból következő mintázatot. Ilyenkor az embernek kell felismernie, hogy a megtalált mintázat rossz.

Sokan kérdezik, mit csináljanak majd azok, akik se a fizikához, sem pedig a matematikához nem értenek. Ahogy manapság a matekórák elmaradhatatlan kellékei a számológépek, meglehet, hogy a fizikáról és a matematikáról is a gépek fognak gondolkodni, mert az emberre magasabb szintű problémák várnak. Vegyük észre: amíg a mi tudásunk fél évszázadon át érvényesnek tűnt, a mai fiatalok tudása jó, ha öt évig meg tudja őrizni az állandóságát. Persze nyilvánvaló: a robotizációnak lesznek vesztesei, Japánban például már láttam gipszkartonozó robot.

De ha úgy gondolkodunk, mint a finnek, hogy amit a robot megkeres, azt alapjövedelemben odaadják az embereknek, és úrrá tudunk lenni a kapzsiságon, nagy baj nem lehet – adott optimista látleletet a Bánki Donát Műszaki Középiskola tanára.

Amikor pedig a katonai felhasználás veszélyeire hivatkozva „kóstolgattuk”, csak annyit mondott: – Az emberiség eddig is mindig a legújabb technológiákat vetette be ahhoz, hogy egymást legyilkoljuk. De én személy szerint a robotzsarunál is durvábbnak tartom az arcfelismerő kamerarendszereket, és ezek már itt kopogtatnak az ajtónkon, ahogy a ’60-as években angolszász területen már bevetett Echelon modern válfajával, az elektronikus levelezéseinket fürkésző rendszerekkel is szembe kellett néznünk.

Mi értelme lázadniuk?

Szinte a megszólalásig hasonlóan látja a jövőt a könyvírás rekordját tartó Nemere István, aki A robotok és a mesterséges intelligencia titkai címmel 2017 végén egy kötetet is szentelt a témának. Szerinte ezeréves alaphelyzet, hogy a gépek együtt dolgoznak az emberekkel, és gyanútlanul azok is robotokra bízzák magukat, akiknek bankkártyája vagy okostelefonja van.

– Úgy vélem, félelemre semmi ok, a fejlődés természetes útját egyébként se lehet eltéríteni, és hiába vannak egy robotnak az embernél ezerszer jobb képességei – például a gyors adatfeldolgozás terén – tudni csak annyit fog, amennyit az ember beleprogramozott. Így vélhetően össze se fog beszélni a többi robottal, hogy bennünket leigázzon. Mert még ha éntudatra is ébredne, mi értelme lenne a lázadásuknak? Én már most üdvözlöm a diagnosztizáló vagy operáló robotot, ami hajszálpontosan operál, mert előző este nem konyakozott be és nem veszekedett a feleségével. S mivel a nap 24 órájában fáradhatatlanul képes dolgozni, velük gyorsan felszámolhatnánk a várólistákat.

Tény viszont, hogy az ember tudományos lehetőségei jó és rossz irányba is megmutatkozhatnak. Ami rossz lehet ebben az egészben, azt csakis mi, emberek találhatjuk ki egymás ellen, de az se lenne kevésbé abszurd, ha robotkatonák pusztítanák egymást a csatamezőn.

Aki a 20. századot átélte, jól tudja, hogy már minden rossz megtörtént, amit az ember elkövethetett, és csak a vak nem látja, hogy a fejlődés jó és rossz oldala egyformán gyorsul. Én mégis azt mondom: az emberiség eddig még mindig kihúzta a nyakát az utolsó pillanatban a hurokból, mert minél sürgetőbbé és nagyobbá válik egy probléma, annál többen dolgoznak a megoldáson – nyilatkozta a Nyíregyházán élő Nemere István.

MJ