2019.06.23. 18:41
Játék az élet! Vagy mégsem?
A táblajáték-pedagógiával, ha csak ideiglenesen is, de sikerült kiszakítani a fiatalokat a digitális világból.
Három országgal – Csehország, Lengyelország, Románia – közösen, Tiszaladányban szervezte meg a „Játék az élet” ifjúsági csereprogramját a közelmúltban a nyíregyházi székhelyű Volt Állami Gondozottak Országos Egyesülete, az Erasmus+ program keretében.
Valamennyi országból nyolc-nyolc 16–24 év közötti fiatal és egy csoportvezető érkezett hazánkba, hogy elmerüljenek a táblajáték rejtelmeiben. – A táblajáték-pedagógia az egyik leginnovatívabb és leghatékonyabb módszer, több korábbi és jelenlegi tanodás is professzionális szintet ért el ebben. Az ő ötletükből született a program, amelynek célja az volt, hogy minél több fiatalhoz eljusson ez a fajta tevékenység, amely nagymértékben segíti az iskolai előrehaladást, a mindennapi boldogulást, a helytállást a munkaerőpiacon – mesélte Juhász Sándor szervező.
Valódi barátokat szereztek
– Stratégiai és logikai gondolkodásmód, problémamegoldó képesség, kreativitás, kommunikáció, alkalmazkodóképesség, szabálykövetés, fegyelmezettség. Többek között ezeket a képességeket, készségeket igyekeztünk fejleszteni, a játékkal ráadásul ki tudtuk szakítani a fiatalokat a digitális világból, a közösségi oldalakról. Valódi társas kapcsolatokat, barátságokat alakítottak ki egymással, összetartóbbakká váltak, s megtanultak játszva tanulni. Ékesen bizonyították ezt a csapatépítő játékok, a nemzeti estek, a közös kirándulások, valamint táblajáték-bajnokság is – tette hozzá a Volt Állami Gondozottak Országos Egyesülete munkatársa, Juhász Sándor.
KM