Nosztalgiautazás

2019.07.22. 17:49

Eljött a nagy találkozás ideje a Gyártelepen

Az egykori otthonhoz kötődő szálak sohasem szakadtak el.

A Gyártelep településrész mindig fontos szerepet töltött be Nyírbogdány életében. Az egykor nagy létszámot foglalkoztató olajfinomító összekovácsolta az itt élőket, nem csak munkában, azon kívül is igazi közösséget alkottak. Együtt izgultak a kézilabdacsapatért, együtt „buliztak” a fiatalok a Bungalóban, de működött ott óvoda, ABC és sportpálya is. Aztán a gyárban tulajdonosváltás történt, a fiatalok máshol keresték a boldogulásukat, de az erős közösségi szál sohasem szakadt el.

Nosztalgiautazás

– Ahányszor csak beszélgettünk ismerősökkel, mindig felmerül egy „nagy találkozás” gondolata – erősítette meg Jakab Ottilia, a július 27-ei „Mi kis falunk, Gyár­telep” rendezvény főszervezője. – Szombaton 13 órától a focipályára várjuk az ittenieket, az elszármazottakat, mindazokat, akik valamilyen formában kötődnek a régi otthonunkhoz. Az emlékek fel­idézése és a köszöntők mellett vers- és néptáncelőadás, nosztalgiautazás a Gyártelepen és retró élő zene is szerepel a programban.

KM

Ezek is érdekelhetik