A 95 éves orosi néni tudja, mi a fontos az életben

Örömkönnyeket ejtve fújta el a születésnapi tortáján díszelgő 95-ös gyertyát a napokban az Oroson élő özv. Kiss Lajosné Margit néni, aki két ajándékért is hálát adott a Jóistennek: egyrészt azért, hogy aránylag jó egészségben megélhette ezt a szép napot, másrészt, hogy szerettei gyűrűjében ünnepelhet.

– 1924-ben születtem, nehéz idők jártak akkoriban. Négyen voltunk testvérek, itt nőttünk fel, Oroson, már csak én élek közülünk. Küzdelmes, dolgos, de szép életünk volt a férjemmel, akit 15 éve veszítettem el. Három gyermekünk született. Öt éve költöztem ide a kisebbik lányomékhoz, Manyikához és családjához, azóta így élünk együtt békességben, szeretetben – mesélte a 6 unokával és megannyi dédunokával büszkélkedő Margit néni.

Kérdésemre, mi a legfontosabb az életben, így válaszolt: a család és az egészség. – Az egészségem sajnos már nem a régi. Tavaly nagyon legyengültem, kórházba kerültem, de aztán szép lassan talpra álltam, hazatérve visszatért az erőm és az életkedvem is. Mivel a látásom nagyon megromlott, némi segítségre szorulok a mindennapokban, de azért igyekszem egyedül ellátni magam – folytatta az ünnepelt, aki azt is elárulta: a legnagyobb ajándék számára a családja, akiktől rengeteg szeretetet és törődést kap.

Példaképe az édesanyja

– Édesanyám mélyen vallásos, a katolikus hitben, keresztény értékek szerint nevelt fel minket is. Amíg csak az egészségi állapota engedte, rendszeresen eljárt a templomba, egy ideje már a tévében nézi-hallgatja végig a vasárnapi misét, és erre buzdítja a legfiatalabb családtagjait is – kapcsolódott be a beszélgetésünkbe Margit néni lánya, gondviselője, Manyika, aki máig példaképként tekint az édesanyjára.

– Nagyon jó természete van: csupa szív, jóságos lélek, rendkívül türelmes, megértő és segítőkész, hálás a legkisebb jóért is, amit az élettől kap. Az igazán fontos, emberi értékekben hisz, úgymint a tisztesség, a becsület, az istenhit és a családi boldogság.

– Az okosabbnál okosabb készülékeket látva gyakran rácsodálkozik, mennyit változott, fejlődött a világ, a múltkor például arra volt kíváncsi, hogyan tudtam csevegni telefonon a Dunántúlon élő keresztlányommal úgy, hogy bele sem szóltunk a telefonba. Hát, ilyet is lehet csinálni az interneten, de nekem is van még mit tanulnom! – válaszoltam nevetve.

A tanulási folyamat azonban nem csupán egyirányú: az unokák és dédunokák szájtátva hallgatják Margit mama visszaemlékezéseit a régi időkről, a több évtizedes tapasztalatokat, amelyekről nem írnak az általános és középiskolai történelemkönyvek, a küzdelmes, embert próbáló múltat, amelyben Margit néni mégis mindig képes volt meglátni és értékelni a szépet és a jót.

PI