A mai nap egy főhajtás legyen!

„Fejet hajtunk az ápolók előtt, azok előtt külön, akik nem lehetnek itt, mert most is dolgoznak” – mondta dr. Adorján Gusztáv, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója az ápolók napja alkalmából megtartott nyíregyházi ünnepségen szerdán délután, amelynek a megyeháza díszterme adott otthont.

Az ápolók a kirakat

Országgyűlés 2014-ben fogadta el azt a határozatot, amelyben február 19-ét, Kossuth Zsuzsanna születésnek évfordulóját a Magyar Ápolók Napjává nyilvánította. Azóta Nyíregyházán is minden évben megünneplik ezt a napot, amelynek során okleveleket is átadnak. Idén 25 egészségügyi dolgozó vehette át az elismerést.

– Ennek a díjnak az elérése azt jelzi, az oklevél átvevője hatalmas munkát végzett az elmúlt években – mondta dr. Adorján Gusztáv.

Egy kórház életében az ápolók jelentik a kirakatot. Velük találkozik a beteg a legtöbbször, rajtuk keresztül alakul ki a betegekben és a hozzátartozókban az a kép, amely alapján megítélik az adott egészségügyi intézményt.

– Fejet hajtunk az ápolók előtt, azok előtt külön, akik nem lehetnek itt, mert most is dolgoznak. A mai nap egy főhajtás legyen azok előtt, akik a betegek ellátásának szánják az életüket. A nővérhiány az országban több helyen már tapintható. Mi azt szeretnénk elérni, hogy a folyamatos fejlesztésekkel olyan körülményeket teremtsünk, hogy hozzánk szívesen jöjjenek dolgozni az ápolók.

Dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere személyesen nem tudott jelen lenni az ünnepségen, de levelében egyebek mellett azt üzente: „Az ápolói szakmát a háborúk hozták létre. A háborúk elmúltak, az ápolók azonban velünk maradtak és valódi elkötelezett dolgozókként végzik a mai napig a betegek gondozását. Mi magyarok külön emlékezünk Kossuth Zsuzsannára, az ápolói szakma hazai megteremtőjére.”

Elhivatottság

– Húsz éve vagyok a pályán – mondta lapunknak Hadházyné Kertész Katalin, SZSZBMK Nagykállói kórházának osztályvezető főnővére, az ünnepség egyik kitüntetettje.

– Ma már elsősorban az ápolók munkáját irányítom és szervezem, de természetesen nem szakadtam el teljesen a betegektől, ezt nem is szeretném. A velük való kapcsolattartás a mai napig nagyon fontos a számomra. Közel tíz éve kaptam már egy miniszteri elismerést, de megítélésem szerint ez a szakma nem a díjakról szól. Azért vagyok ezen a pályán, mert nagyon szeretem a munkámat. A mai napig megmaradt bennem a betegek iránti empátia, az az ápolói pálya iránti elhivatottság, amely nélkül ezt a szakmát sem lehet művelni.

JG