A beteg minden szava beszédes a terápiában

Az európai lakosság több mint 7 százaléka depressziótól szenved, a halál­esetek 4 százaléka pedig valamilyen mentális zavar miatt következik be. Nem csoda, hogy a 21. századot a mentális betegségek évszázadának titulálják, megkérdőjelezhetetlenül nagy szükség van a pszichiáterek kitartó munkájára.

A kezeletlen pszichiátriai kórképek a várható élettartamot 10-15 évvel is megrövidíthetik, miközben az egyre szélesebb spektrumú terápiás lehetőségeknek és a korszerű gyógyszeres kezelési módoknak köszönhetően a betegek életminősége jóval nagyobb eséllyel javítható, mint 30-40 évvel ezelőtt.

Ezt leginkább azok a több évtizedes tapasztalattal rendelkező pszichiáterek támasztják alá, akik végigkísérték a szakma rohamos előrehaladását, a diagnosztika, a farmakológia és a pszichoterápia fejlődésének különböző állomásait.

Dr. Bondár Katalin nyíregyházi pszichiáter, neurológus is közéjük tartozik, hiszen 55 évet töltött el a pályán, ami első hallásra is döbbenetes egy, a hétköznapi ember fejében strapásnak, sőt sokszor veszélyesnek tartott orvos­szakmában.

Nagykállóban kezdte pályáját

– Ötödéves voltam az egyetemen, amikor felvettem a pszichiátriai szakirányt, majd a neurológiát. A Debreceni Egyetemen 1964-ben végeztem, azt követően Nagykállóba kerültem. Dr. Lesch Gyula igazgató főorvos vezette akkoriban az intézményt, egy nagyon nyitott, pozitív szemléletű, jó humorérzékkel megáldott igazgató volt, aki ösztönözte a munkatársait a szakvizsgákra. Nagykállóban akkortájt 600 beteget kezeltek, mindenféle kórképet meg lehetett ismerni: a skizofréniát, a mániás depressziót, a paranoiát – mesélte a nagy múltú intézményről a pszichiáter főorvos, aki egészen az idén március 16-áig, a koronavírus-járvány hazai kirobbanásáig látta el feladatait a Jósa András Oktatókórház Pszichiátriai és Pszichoterápiás Osztályán.

– Nagyon nehezen köszöntem el a munkámtól, miután nyugdíjba mentem, háromszor búcsúztak el a kollégák tőlem. Utoljára az idén tavasszal a Covid-járvány alatt, amikor a 65 év feletti orvosok nem dolgozhattak, így otthon „ragadtam”. Úgy gondolom, itt az ideje, hogy én is búcsút intsek a heti 6 órás rendelésnek, és most már jöhet utánam a fiatal orvosgeneráció – jegyezte meg humorral a doktornő, aki – noha az aktív munkától visszavonult – tanácsaival továbbra is segíti kezdő kollégáit. Tapasztalata nem kevés, munkásságának csak az utolsó tíz évében több mint 64 ezer beteget látott el.

Stigma, sztereotípia

– Volt, hogy három generációt is kezeltem, jött hozzám a húszas éveiben járó fiatalember valamilyen szorongással, például iskolai túlterhelés miatt. Ugyanennek a fiatalembernek az anyja és a nagyapja pedig depresszióval küzdött. A pszichiátriában vannak kórképek, ahol a rokonságban előforduló megbetegedés esetén a veszélyeztetettség a rokonsági fokkal arányosan nő, ami persze nem jelenti azt, hogy a mentális betegségeket minden esetben megörökli az utód. Volt olyan páciensem, aki gyönyörű gyerekeket nevelt fel, pedig súlyos depresszióval küzdött. Ma már a depressziós betegek korszerű gyógyszerekkel egyensúlyban tarthatók – mondta a főorvos.

Sajnos, a társadalomban a pszichiátriai betegeket manapság is megbélyegzik, pedig ez a betegségcsoport is ugyanolyan, mint bármelyik másik. Nem válogat, bárhová betoppanhat. Egy szuperintelligens családba ugyanúgy, mint a szegénységi gondokkal küzdő, a társadalom szélére sodródott családokba. Függetlenül attól, hogy sikeres vagy kudarcokkal teli az egyén élete, a súlyos depresszió, az üldözési mánia, a tudathasadásos elmezavar bármely családban felütheti a fejét. A betegségek nem változtak meg az évtizedek folyamán, bizonyos esetekben a kiváltó okok változtak meg – utalt dr. Bondár Katalin arra, hogy van olyan mentális betegség, amit a normálisból le lehet vezetni.

Sérülékenység

– A depresszió ilyen. Mindenkinek lehetnek melankolikus napjai, valami miatt rosszkedve. Ám a súlyos kedélyállapot-romlás, amikor valaki nem eszik, nem iszik, nem érdekli a munkája, a körülötte lévő emberek, és az öngyilkosság gondolata forog a fejében, orvosi segítségre szorul. Az üldözési mániát is le lehet vezetni a normálisból, ugyanis lehetnek kiváltó okai. Az ember bizonyos időszakaiban sérülékenyebb, például a nők kedélyállapota a klimax idején ingadozó, ha két ember összesúg körülöttük, azt gondolják, „biztosan rólam beszélnek”. Könnyebben elindulhat a rögeszmeképződés, ha az ember sérelemtől szenved, vagy folyton rágódik valamin.

Türelem és empátia

– Napjainkban a félelem és a szorongás mellett a kényszerek is előrébb kúsztak a pszichiátriai betegségek lajst­román. Tudathasadásos elmezavarban szenvedőnél súlyos kényszerekkel találkoztam. Egy páciens addig nyomogatta szemeit, mígnem károsodott a látása, szemész szakorvoshoz vitték, ahol kiderült, hogy a páciens saját magának árt kényszeres szokásával. Végül a pszichiátriai diagnózis: skizofrénia volt. Előfordul, hogy mentális problémáknál a testi tünetek „kezdenek el először beszélni” – tudtuk meg dr. Bondár Katalintól.

– A mi szakmánkban elképzelhetetlen, hogy ne legyen idő a betegre. Ha egy órán át beszél, akkor egy órán át meg kell hallgatni a problémáját, mert lehet, hogy az utolsó mondatában hangzik el a legfontosabb információ gondolataival, érzéseivel kapcsolatban, és időben útját lehet állni egy esetleges tragédiának. Emlékszem, egyszer vidéki családlátogatáson jártunk, egy paranoiás öreg nénit néztünk meg az asszisztenseimmel. Ültünk vele egy asztalnál, és beszélgettünk, majd amikor már éppen elköszöntünk volna, az egyik asszisztensem hátát elkezdte ököllel ütni a néni, nem tudni, miről hallucinálhatott, de futottunk kifelé a házból, mert a tésztaszedő kanál is repült utánunk a konyhából. Természetesen segítséget hívtunk, és nem hagytuk magára az idős asszonyt. Az elmúlt fél évszázad alatt talán ez volt a „leghajmeresztőbb” sztorim, de soha semmilyen atrocitás vagy konfliktus nem történt pályafutásom alatt – gondolt vissza az elmúlt évtizedekre a 83 éves pszichiáter főorvos.

Kanalas Ottilia