Nyíregyháza

2020.08.06. 17:30

Beülhetnek a szülinapos villamos székébe

Augusztus 7-én, pénteken lesz a nyíregyházi villamosközlekedés 109. születésnapja.

Hajlamosak vagyunk csak a kerek évfordulókra, a jubileumokra fókuszálni. A pénteki dátum jó ürügy arra, hogy ismét az érdeklődés középpontjába kerüljön Nyíregyháza egyik mozdulatlan belvárosi közlekedési eszköze. Pénteken ünnepli a 109. születésnapját a helyi villamosközlekedés. A Hősök terén található műemlék tavaly óta a helyi értéktár része.

Nyaranta látogatható

– A Bvill 812-es motorkocsi az emléknap alkalmából kinyitja ajtóit az emlékezők, illetve a látogatók előtt. Délután három órától a Nyíregyházavidéki Kisvasutak Részvénytársaság, valamint a Magyar Államvasutak villamoson és kisvasúton egykoron szolgálatot teljesített dolgozóit várjuk baráti találkozóra, az emlékek felidézésére. Amióta nyaranta látogatható a villamos, az idős munkatársak közül néhányan együtt nosztalgiáznak ezen a napon.

A nagyközönség 17–20 óráig nézheti meg belülről a villamost az évfordulón

– közölte Hudivók Róbert, a Nyíregyházi Városvédő Egyesület elnökségi tagja. Elmondta, hogy az egyesület és a Nyíregyházi Vasúttörténeti Kör továbbra is szívesen fogadja a villamoshoz, a kisvasúthoz kötődő emléktárgyakat (fényképeket, jegyeket, bérleteket, menetrendeket), amiket a digitalizálás után a villamosban a tulajdonosának visszaadnak.

Az öt éve minden nyáron látogatható villamost eddig több mint 33 ezren keresték fel. A pandémiás helyzet után az idén augusztusban lesz az első alkalom, hogy 19–29-ig a tizenegy egymást követő nap mindegyikén – a VIDOR Fesztivál idején (természetesen álló helyzetben, nyugalmi állapotban) – villamosozhatnak az érdeklődők. Augusztus 20-án házi jubileumhoz érkeznek: a 150. nyitvatartási naphoz.

– A Nyíregyházi Vasúttörténeti Kör tagjai a villamosforgalom megindításának századik évfordulóján az utastérben fogadták a vendégeket. Ebből az apropóból jelent meg a Mesélő Nyíregyháza – Városvédő Füzetek 26. része, A nyíregyházi villamos címmel. A városvédő egyesület égisze alatt engedtük be először a látogatókat, ahol alkalmanként helytörténeti kiállítással, kiadványokkal várjuk az érdeklődőket. Így lesz ez pénteken is – zárta szavait Hudivók Róbert.

LTL

Ezek is érdekelhetik