Amire az eskü és a tiszti kard kötelez

Dobpergés, katonai induló, elszánt, csillogó tekintetek. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) végzős honvédtisztjelöltjei családtagok, állami vezetők, az eseményt közvetítő televízión keresztül pedig az egész ország nyilvánossága előtt tették le idén is a tiszti esküt.

A Hősök terén ott állt Rostás Gergely hadnagy is, aki megyénkből indulva kötelezte el magát egy nagyszerű hivatás mellett. Fehérgyarmaton született, a gyermekkorát Csarodán töltötte, az általános iskolai tanulmányait már Budapesten fejezte be, de soha nem felejtette el, hová kötik a gyökerei.

Mikor döntötte el, hogy a katonai pályát választja?

A falusi létnek köszönhetően mindig is az életem része volt a sok mozgás, a sport, ezért abban biztos voltam, hogy csak olyan felsőoktatási intézmény kerülhet szóba, ahol a fizikális terhelés mindennapos. A gimnáziumban gondolkodtam el a folytatáson, és ekkor jött komolyan szóba az NKE. Az egyik Educatio kiállításon aztán személyesen is beszélhettem olyan emberekkel, akiknek a laktanyában telnek a mindennapok.

Volt-e ebben családi példa, ráhatás baráti, ismerősi körből?

Mind édesanyám, mind édesapám a Magyar Honvédségben teljesítenek szolgálatot. Emellett épp a gimnáziumi végzős évemben végzett az egyetemen tisztként az unokatestvérem, így volt honnan információt gyűjteni, és mire az érettségihez értem, már összeállt a kép. A szüleim mindenben támogattak, amiért ezúton is szeretném kifejezni hálámat.

Milyen fizikai, pszichológiai feltételeknek kellett megfelelnie ahhoz, hogy felvételt nyerjen az egyetemre?

Első körben egy pályaorientációs elbeszélgetésen kellett részt venni, ahol az érdeklődés komolyságát és néhány alapvető ismeretet térképeztek fel. Ezt követte az orvosi alkalmassági és a fizikai felmérés. Ez volt a legnagyobb szűrő, itt éreztem leginkább lámpalázat.

Mennyire kemény pálya, hivatás ez?

A pálya nehézségét az elmúlt négy év alapján nem könnyű röviden megfogalmazni. Azt gondolom, hogy nélkülözhetetlen az alázatosság, ezt indokolja a szervezet hierarchikus felépítése, melyben a felsőbb éves tisztjelöltek az alsóbb évesek „parancsnokai”. Ez annyit tesz, hogy a velünk egykorú vagy néhány esetben fiatalabb, de tapasztaltabb tisztjelölt felelős a szabályok betartatásáért, a napirend követéséért. Ezeket a beosztásokat rotálják, így később közvetlen emberi kapcsolatok alakulhatnak ki ebből az alá-fölé rendeltségi helyzetből.

Meg kell említeni azt is, hogy kettős jogállás vonatkozik a tisztjelöltekre, így az egyetemi tanulmányok abszolválása mellett a katonai élet rendszerét és annak sajátosságait kell nap mint nap elfogadni és betartani. Összességében azt gondolom, hogy aki valóban elkötelezett, az nemtől, alkattól és adottságoktól függetlenül sikeres lehet, elérheti a célját.

A honvédség mely területére, melyik fegyvernemhez jelentkezett?

Felderítő specializáción végeztem, a felderítő szakcsapatok első tiszti beosztásához sajátítottam el az alapvető ismereteket. Szerencsésnek mondhatom magam, ugyanis az egyetem során alkalmam volt feszegetni tűrőképességem határait, túlélési gyakorlatokon vehettem részt téli viszonyok között, és ejtőernyős ugrásokat is teljesítettünk társaimmal.

Hogyan emlékszik vissza a tanulmányok idejére, volt-e kedvenc tantárgya, foglalkozása?

A kedvenc tantárgyaim általános iskola óta nem változtak: a testnevelés és a humán tantárgyak voltak a favoritok nálam. Nagyban köszönhető ez Bánszki Gábor alezredes úrnak, az ő szaktudása segített abban, hogy maximálisan teljesítsünk felderítő és harckocsizó csoportunkkal. Az is örök élmény marad, hogy a számos gyakorlati feladat végrehajtása alkalmával megismerhettük Magyarország csodálatos természeti adottságait. Az alegységgel sok olyan helyre jutottunk el, ahová azelőtt nem volt lehetőségem. A gyönyörű táj még a nehéz időszakokat is széppé varázsolta.

Milyen bajtársi közösség alakult ki már a tanulmányok alatt?

Már az alapkiképzéstől kezdve erős, összetartó közösséggé formálódtunk egy nagyon kemény, ám következetes kiképző zászlós vezetése alatt. Megkövetelte, hogy „együtt sírjunk, együtt nevessünk”. A felderítő szakirányon pedig egy kisebb csoport, a ­nyolctagú felderítőraj lett az egyik, ha nem legegységesebb „massza”. Ez köszönhető az egymás iránti tiszteletnek és a rengeteg együtt töltött időnek, munkának.

Mit érzett, amikor eljutott a tisztavatásig, és esküt tett?

Elsősorban megkönnyebbülést, aztán határozottságot, némi izgalommal fűszerezve. A megkönnyebbülést azért, mert négy, pontosabban 16 év munkájának a gyümölcse ez. Ezt pedig kötelesek vagyunk büszkén szüretelni. Emellett az elmúlt időszakban tudatosult bennem, hogy valójában mekkora felelősséggel jár ez. A tisztikarban sokan már tapasztalt katonák, anyák, apák, emberek jólétéért felelnek, és ez hatalmas kötelességtudatot ébreszt. Az eskü pedig nagyon jól érzékelteti a hivatásos tisztek tudatosságát, miszerint készek bármikor, bármire.

Mi volt a legnagyobb próbatétel, amíg célba ért, és átvehette a tiszti kardot?

A legnagyobb feladatot egy leendő tiszt számára az jelenti, hogy hogyan maradjon meg embernek is. Ezalatt azt értem, hogy katonaként, főleg ilyen fiatalon, tisztként elég könnyen kerülhet valaki a rábízott „hatalom” csapdájába. Számomra a legfontosabb, hogy szakmai úton a lehető legtöbb tudás birtokába jussak, ám maradok ugyanaz a srác, Csarodáról, a focipályáról.

Látszólag nagy a kontraszt, és szokták is mondani, hogy „egy tiszt legyen tiszt”. A tiszti kard megszerzése kézzel foghatóvá teszi az itt megszerzett tudást, tapasztalatok összességét, s ezzel egyszerre a tiszti öntudatot, magabiztosságot, döntési felelősséget is. Ez az, amit olyan egyszerűen szemléltet az, hogy legyünk katonák és emberek. Minden az adott pillanatban dől el, hogy mikor melyik vezet célra, s a döntés helyességére csak a jövő ad választ.

Családja bizonyára büszke a teljesítményére.

Teljes mértékben azok, én pedig azt vallom: minden sikerből a fele rész az övék. Édesanyám az, akire az elejétől kezdve teljes mértékben, minden pillanatban számíthattam és számíthatok. Az ő segítsége nélkül sokkal nehezebben boldogultam volna. Az édesapámmal töltött rövid időszakok segítettek feltöltődni, a két nővéremmel és egyetlen húgommal pedig megélhettem azt a testvéri szerepkört, mely a szeretet mellett a felelősség érzését erősítette, és azt, hogy igenis képes lehetek bármire. A nagyszülők szívvel teli ételei és ölelései is fontos támaszt adtak. Nagyon szerencsésnek mondom magamat, hogy mindig van kihez hazamennem és van kikért szolgálni.

A honvédség napjainkban komoly életpályamodellt kínál a kötelékébe jelentkezőknek, ezt hogyan éli meg? Milyen tervekkel, elképzelésekkel lép a tiszti pályára?

A Magyar Honvédség 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár kötelékénél tölthetem be az első tiszti beosztásomat, itt építhetek a honvédség nyújtotta lehetőségekre. Az egyik legfontosabb a lakhatási támogatás, hiszen a friss diplomások számára ez komoly kihívás. A bérrendezésnek köszönhetően egy fiatal tiszt kedvező feltételek mellett kezdheti el az önálló életét, több misszió kínálkozik a tapasztalatok szerzésére, és külföldi tanulmányok is biztosítják a folyamatos fejlődés lehetőségét. Újabb izgalmas korszak kezdődik életemben.

Hogyan foglalná össze a tiszti hitvallást?

A legnemesebb hivatás, a haza szolgálata közepette készen kell állni minden pillanatban a jó döntések meghozatalára. Az MH Ludovika Zászlóalj kötelékében megszerezhettük a csapatvezetéshez szükséges alapvető ismereteket, majd az egyetemen speciális képességekre tettünk szert. Ezeket karban kell tartani mindennap, és folyamatosan fejleszteni ahhoz, hogy tisztként a legjobb teljesítményt nyújthassuk.

Elöljárók leszünk, de a beosztottjaink nélkül nem oldhatjuk meg a feladatokat, ezért kell jó és példát mutató vezetővé válni. Számomra a legnagyobb kihívás az lesz, hogy beosztottjaim tiszteletét kiérdemeljem és elöljáróim bizalmát elnyerjem.

KM