A háborúk elfeledett hőseit keresik

„Hova tűnt sok sírkereszt, szívünk meg nem érti ezt. Mondjátok, mért van így…?” – énekelte egykor Pete Seeger szerzeményét Marlene Dietrich, majd G. Dénes György fordítását követően több hazai előadó. A háború poklát megidéző drámai erejű sanzon pontosan kifejezte milliók fájdalmát, akik hiába várták haza szeretteiket a frontról, egyre csak azt kérdezve, hol vannak a katonák. Ma is ezrek alusszák örök álmukat jelöletlen sírban, gyakran hazájuktól távol, soha nem részesülve a minden embernek kijáró végtisztességben. Ez így is maradna, ha számos ország kegyeleti bizottsága nem fordítana figyelmet rájuk – legyen szó bármely nemzet halottairól –, már ha nyomára bukkannak az elfeledett tömegsíroknak, háborús hantoknak.

Egyedülálló elhivatottsággal

Hazánkban az ismert hadisírok gondozása és a jelöletlenek felkutatása, feltárása – amit megyei hadisírgondozó részlegek végeznek – a Magyar Honvédség Parancsnoksága és a Honvédelmi Minisztérium feladatkörébe tartozik. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei részleget Kertész József százados vezeti, önkéntes tartalékos állományával végzett sikeres kegyeleti tevékenységükről lapunkban többször beszámoltunk. Ilyen volt például 26 német és 14 magyar hősi halott földi maradványainak megtalálása Nyíregyházán, a Bolyai téren, a Kossuth téri vagy a kozák lovas szobor alatti eltemetett katonák levéltári dokumentációinak feltárása, az orosi Münzert-rejtély lezárása vagy a balkányi ismeretlen magyar katonasír kihantolása. Országosan is egyedülálló a szakterületükön végzett innovatív tevékenységük. Ötletgazdái és kezdeményezői voltak egy lélekharang felállításának a Hősök temetőjében, és nekik köszönhető, hogy az arany vitézségi éremmel kitüntetettek a városi értéktárba kerültek. A hosszú sor nemrég újabb sikertörténettel bővült.

– A Német Háborús Sírokat Gondozó Népi Szövetség (VDK) információi alapján tudomásunk volt arról, hogy Kemecse környékén, egészen pontosan a Körmendi-tanyánál német katonákat temettek el. Sajnos az információ minimális volt, konkrétumok nem maradtak fenn, így az évtizedes kutatás eredménytelen maradt. Egy lakossági felhívásnak köszönhetően – amivel a Kelet-Magyarország sietett segítségünkre – Lucza János kemecsei helytörténész közbenjárásával jelentkezett egy szemtanú, és elmondta, hogy tudomása van eltemetett német katonákról azon a területen. A nevét is illik közzétenni, hiszen rendkívül hálásak vagyunk neki az értékes segítségért. Guszti Gyula bácsi tette a bejelentést, a nagyszülei a szóban forgó tanya tulajdonosai voltak. A lelőtt négy németet ők temették el a környéken élőkkel közösen, még sírjellel is ellátták.

Tették, kérés nélkül

– Mivel pontosan tudták, hogy a hantjukról senki nem fog gondoskodni, megtették ezt maguk. Tudomásunkra jutott, hogy özvegy Bihari Jánosné – a közel százesztendős, nyírpazonyi néni – egészen a nyolcvanas évekig besegített a sír gondozásába. Amikor megindult a privatizáció, a család elköltözött a területről, és a sírhely az enyészeté lett. Egy másik segítőnknek, Bánszki Istvánnak köszönhetjük, hogy most rátalálhattunk a jelöletlen sírra. Pista bácsi úgy ismerte a területet, mint a tenyerét, gyermekkorában rengetegszer megfordult erre és tudomást szerzett a halottakról. Ő vezetett el bennünket a VDK megbízottjával a feltételezett temetkezési helyhez, méghozzá nagyon pontosan.

– Nem győzzük hangsúlyozni, mennyire hálásak lehetünk ezeknek az embereknek és azoknak az elődöknek, akiknek a hozzáállása a magyar lelkületről is sokat elmond – magyarázta Kertész József százados. – Függetlenül attól, milyen nyomokat hagyott bennük a háború, és hogy egy elhunyt szövetséges volt, vagy az ellenséges erőknél szolgáló, mindenkinek egyformán megadták a végtisztességet. Az adatközlőink a szüleiktől szereztek információt a háború idején, vagy a közel 80 évvel ezelőtti katonai temetések helyszínén szedegették a töltényhüvelyeket, és ma is emlékeznek mindenre. Segítőinknek köszönhetően a négy hősi halottat illő katonai tisztelet­adással végső nyughelyükre, a budaörsi német–magyar katonai temetőbe temethetik honfitársaik.

A hadisírgondozók szerették volna a történelmi hátteret is feltárni, ezért a VDK szakembere kikérte a német központi adatbázisból a katonákra vonatkozó adatokat, mert a helyszínen nem sikerült a személyazonosságukat egyértelműen kideríteni.

A halottat el kell temetni

Nagy segítséget jelent, ha a földi maradványok között megtalálják a katona személyi azonosító jelét (ismertebb nevén a „dögcédulát”). Ám ha ez nincs, vagy nem olvasható, fontos támpontot jelentenek a felszerelési tárgyak, a ruházat, a gombok, az övcsatok.

– Úgy sejtjük, egy 1944-es októberi esemény áldozatai lehettek. Mivel egyik önkéntes műveleti tartalékos katonánk napi 8 órában katonai vonatkozású anyagok után kutat a megyei levéltárban – már ha vírushelyzet miatt nincs zárva a levéltár –, később előkerülhet valami idevágó információ, s talán névhez is lehet majd kötni az elhunytakat. Addig „ismeretlen katonaként” kezeljük őket – mondta el Kertész százados.

A csapat egyébként más irányú kutatásokat is folytat, Aranyosapáti környékén például tudomása van egy kútról, aminek a közelében oroszok ejtettek foglyul német katonákat. Közülük egyet agyonlőttek, és állítólag ebbe a kútba dobták. Rohod környékén, egy vadászház mellett is sejtenek egy ismeretlen, feltáratlan sírt, ha szerencsével járnak, és jó helyen kezdik meg az ásatásokat, újabb történetről adhatnak számot.

– Ugyan a saját hősi halottaink megtalálása, emlékük ápolása az elsődleges feladatunk, soha nem teszünk különbséget a feltárt hadisírok között. Ha más nemzet katonáját találjuk meg, a megfelelő szolgálati-diplomáciai úton értesítjük a feleket, ha esetleg megtalálják a hozzátartozókat, ők döntenek a továbbiakról. A történelmünk ismeretében a katonáinkat nagyrészt a német katonákkal együtt vagy mellettük temették el, így a németekkel a legintenzívebb az együttműködés, nem véletlenül van közös katonai temetőnk a fővárosban.

Talán még élnek szemtanúk

A jelenlegi jogszabályok szerint minden hősi halált halt katona sírhelye védett, erről mindig tájékoztatjuk a temetkezési hatóságokat és a hozzátartozókat – magyarázta Kertész József százados, majd hozzátette: – Mi mindig azt reméljük, hogy élnek még olyan idős emberek, akiknek a segítségével sok más katonát is meg tudunk találni, és a rokonaik, nemzettársaik méltóképpen el tudják őket temetni. Éppen ezért az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 5. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda hadisírgondozóiként továbbra is várjuk azokat az információkat, amelyek a megyében lévő, ismeretlen katonasírok felkutatását, beazonosítását és feltárását segítik. Eredményes kutatásra ezek nélkül kisebb eséllyel számíthatunk.