Nyomában panelházak törtek az ég felé

Jósaváros, Örökösföld, Érkert – a megyeszékhely legsűrűbben lakott részei ezek. Megannyi családnak szolgálnak otthonául az égbe törő panelházak, melyekben egyvalami biztosan közös: szinte kivétel nélkül Bíró László irányításával épültek meg. A nyugdíjas szakember a közelmúltban ünnepelte 85. születésnapját, de egy másik jeles évforduló is alkalmat adott a beszélgetésre, hiszen az idén fél évszázada, hogy megkezdődött a megyeszékhely első lakótelepe, a Jósaváros építése, aminek néhány hete emléket is állítottak.

Biciklivel tette meg az utat

– Szamoskéren születtem 1936-ban, hatan voltunk testvérek. A szüleim nehéz körülmények között neveltek bennünket, de úgy gondolták, hogy jobb lesz, ha mindannyian tanulunk, így kerültem 10 évesen Debrecenbe. Papnak szántak, így a református gimnáziumba akartak beadni, de mire odanőttem, megszűnt a képzés, ezért a Fazekas Mihály Gimnáziumba jártam. A gépipari technikumban szerettem volna továbbtanulni, de oda nem vettek fel, és átirányítottak a Varga utcai építőipariba. Ott ismerkedtem meg a szakmával – idézte fel a kezdeteket Bíró László, s rögtön hozzá is tette: akkoriban kis téglát raktak kis téglára, ma pedig már jellemzően nagy beton­elemekből alakítanak ki épületeket.

A nyíregyházi, a sátoraljaújhelyi és a mátészalkai egységek egyesítésével 1955-ben létrejött a SZÁÉV, a Szabolcs Megyei Állami Építőipari Vállalat, itt helyezkedett el.

– Ötvenhat után „raciztak”, két hónappal később magasabb bérrel visszavettek, de a következő évben bevonultam katonának. A leszerelés után, 1959-ben ismét munkába álltam. Nem sokkal később Seres Antal barátom Budapestre került, és engem neveztek ki a helyére építésvezetőnek. Akkoriban indult el az iskolaépítési program. Mátészalka, Fábiánháza, Nagyecsed, Ököritófülpös, Porcsalma, Csenger, Botpalád, Szatmárcseke, Vásárosnamény – ez volt egy kör, amit kerékpárral tettem meg minden alkalommal. Négy tantermes, hol földszintes, hol emeletes iskolákat építettünk nagy kedvvel, hogy a gyerekek normális körülmények között tanulhassanak. Mátészalkáról 1971-ben vezényeltek át Nyíregyházára.

Építésvezetőként egy egészen újfajta szakmát kellett megtanulnia, hiszen addig a paneles építési mód nem volt divat az országban.

– A telkek kisajátítása, a szőlősök, a gyümölcsösök kivágása után megkezdődött a munka a 17-es lakókörzetben, ami 1972-ben lakossági pályázat útján kapta a Jósaváros nevet. Határait keletről a Korányi Frigyes, nyugatról az Ószőlő, délről a Garibaldi utca, északon pedig a Csaló köz folytatásaként jelölték ki. Háromezer lakás szerepelt a tervek között megfelelő infra­struktúrával, kiszolgáló- és szociális létesítményekkel. Elsőként a hőközpont épült meg, majd a Korányi Frigyes utca 7-től 2-ig, az egyes szám a trafóállomás volt, ami biztosította a lakótelep energiaellátását. A hatalmas elemek a debreceni házgyárból érkeztek. Az első lakásokat fiatal orvosok kapták, akik később aztán önálló építkezésbe fogtak és saját házba költöztek. Nagyüzemben dolgoztunk, hiszen volt olyan év, amikor ötszáz lakást – tanácsit és OTP-st vegyesen – kellett átadnunk.

Külföldi megbízások

– Csúcsidőben hatszázan dolgoztak egy-egy épületcsoporton, hogy az átadásra minden elkészüljön. A KELETTERV tervei többféle lakástípust tartalmaztak, a Jósavárost az ötszintes társasházak jellemezték, de épültek középmagas házak is az Ungvár sétányon, a Korányi Frigyes és az Ószőlő utcán. Megjelentek a nevelési-oktatási intézmények, Nyíregyházán először itt alakítottak ki uszodát az iskolában. Ahogy a lakótelep benépesült, úgy lett egyre több út, üzlet, játszótér...

Hat és fél évvel az első „kapavágás” után felavatták a Jósavárost, az építők csapata pedig továbbállt, hogy a Ferenc körúton, majd a Vasvári Pál és Dohány utcán folytassák a munkát. Ezek után az állomás és környéke következett.

– Nem tudom megmondani, hány lakást építettünk az Érkertben – jegyezte meg a szakember –, de jóformán még be sem fejeztük, amikor elindult a Család utcán és környékén az örökösföldi lakótelep tervezése, az építés előkészítése. Amikor erről beszélünk, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy ez egy veszélyes üzem. Nagy volt a felelősség és még nagyobb a stressz, hiszen sokszor 6,5 tonnás elemeket emelgetett a daru a munkások feje fölött, szóval mindenkinek összpontosítania kellett.

– Közben három évet töltöttem az ukrajnai Csernovciban fő-építésvezetőként, egy gyönyörű ötcsillagos szállodát építettünk – 1986-ban, a csernobili atomkatasztrófa alatt is ott dolgoztunk – komorult el egy pillanatra Bíró László, akinek nem ez volt az első határon túli felkérése, korábban a debreceni házgyár termékeiből szintén egy szálloda és száz lakás kialakítását vezette Ungváron.

– Ezeknek a feladatoknak örültem, mert ha az ember hosszú ideig csak egy dologgal foglalkozik, beszűkülhet a tudása. Kérésemre Seres Antal igazgató megbízott a kórházzal szemben hagyományos módszerrel készülő kockaházak építésével, amit nagyon élveztem.

Hatvanegy éve együtt

A SZÁÉV felszámolása 1992-ben megkezdődött, Bíró László ezzel egy időben úgy döntött, ideje nyugdíjba vonulnia.

– Nyíregyházán összesen 15 200 panellakás építését vezettem. Ha átlagosan két és fél lakóval számolunk, akkor 38 ezer embernek segítettünk otthonra találni. Eközben a családom sokszor azt sem tudta, hogy hol vagyok. A feleségemet, Orosz Katalint még Mátészalkán ismertem meg, 19 éves volt, amikor összeházasodtunk, én a huszonnégyet töltöttem. Egy lányunk született, Beáta, aki követett a szakmában és építészmérnök lett, majd elvégezte a műszaki tanári képzést. Sokáig itt tanított az ipari iskolában, most Szigetszentmiklóson él és Csepelen dolgozik. Mindkét lánya férjhez ment, Fruzsina pszichológus, a kisfiuk, Barnabás hároméves – úgyhogy már dédunokánk is van –, Krisztina unokánk rekreációs szakon, majd a sportegyetemen végzett, ezen a területen dolgozik. Két évet töltöttek Amerikában, jelenleg Luxemburgban élnek a férjével. Bár mindannyiunkat nehézségek elé állított az elmúlt másfél esztendő, szerencsére jól vagyunk, és hamarosan újra összejön az egész család. Már nagyon várom, hogy ismét együtt lehessünk.