Több ezer éve erre használták! Dolgok, amiket nem tudtál a Bujtosról...

Aki a Bujtosi városligetben sétára indul, emlékezzen a régmúlt regényes időkre is!

Százak, ezrek pihenőhelye ma is, egy talpalatnyi oázis a lakótelep mellett

Fotó: Dodó Ferenc

„...az ugynevezett Bujtos, melly 1850-ik évben szabadittatott meg a posványságtól – jelenleg a város disze, s ha szabad volna, már is a pesti városligethez hasonlitanók...” – így lelkendezett az elmúlt századelőn a Vasárnapi Újság zsurnalisztája, mi pedig a kedves városligetünk történetének lassan a végéhez érünk.

A víz után a jég az úr

A Bujtost északról ma a Jég utca határolja, és ez a név újabb érdekességeket sejtet.

– Akik úgy tudják, hogy az utca végébe telepített városi jégverem volt a „keresztszülő”, bizony tévednek – világított rá erre is Leviczky Zoltán városvédő.

– Télen a munka nélkül maradt kőművesmesterek ebbe a náddal kibélelt és fedett hatalmas gödörbe hordták a tóról tonnaszámra a jeget, hogy a polgároknak legyen mivel feltölteniük a jégszekrényeiket, ugyanis a húsipar jéggyára önmagában nem termelt eleget. Csakhogy a Jég utca nem erről kapta a nevét. Nyíregyházán korcsolyázóegylet is alakult, amihez ismét 1875-ig kell visszamennünk az időben. Tagjai kezdetben a befagyott tavakon korcsolyázgattak, később viszont kaptak egy területet a várostól (valahol a tó északnyugati csücskénél), ahol jégpálya épülhetett. Mellette állítólag klubház állt, bálteremmel, büfével, étteremmel.

Az 1930-as években még a népszerű fővárosi műkorcsolyázók is bemutatókat tartottak itt. Ám Margócsy József szerint olyan szépen senki se korcsolyázott, mint a pálya merev lábú gondnoka, aki az I. világháborúban szerezte sérülését. A nyíregyháziaknak természetesen a tó jege is megfelelt a csúszkáláshoz. Onnan tudták, hogy a jégvastagság biztonságos, és érdemes a ligetet felkeresni, hogy a városháza előtt, a Rottarides néni trafikja előtt állt egy villanyoszlop, azon a torna- és vívóegylet kék-fehér zászlajára időnként kitűzték: „A jégpálya nyitva” – hallhattuk. A komplexum a háború alatt romhalmazzá vált, egy család egy kopottas polgárházból az 50-es évek végén szerény belépő ellenében még üzemeltette. A korcsolyázni nem tudók például fakutyát (szánkótalpakkal szerelt széket) is bérelhettek.

Kár lett volna veszni hagyni

A Bujtosról mást is találunk a múltból. Az északi oldal egyik gödrében fürdették a lovaikat a szénhordók, a nagyobbacska legénykéknek néhány fillért is hajlandóak voltak adni a segítségükért. Leviczky Zoltán arra is felhívta a figyelmet, hogy a régi 4. számú főút kanyargósabb volt, mint most.

A Bujtostól nyugatra, közvetlenül a temetőkert tövében kígyózott tova – a pavilonok alól még kikandikál a régi pálya felfestése –, kunkoraival remek terepet kínált a kerékpáros vagy motorbiciklis szlalomozóknak. A szocialista időkben évtizedeken át hagyták tönkremenni a ligetet, teherautószámra hordták a szemetet a gödreibe.

A visszaemlékezők szerint a mostani temető melletti benzinkút helyén bódé állt, abban számolták, hányszor fordultak naponta a sittet szállító teherautók. Végül az akkori városvezetés felismerte a területben rejlő lehetőségeket, és az 1990-es évek derekán komoly rekonstrukciós munkálatok kezdődtek. Kikotorták a tómedreket, és a hatalmas, többmázsás zsombékokat a part északi térfelére hordták, ebből lett aztán a kevés havat látott szánkódomb. Nádast csak annyit hagytak meg, amennyire feltétlenül szükség van az öntisztuláshoz.

A víz élővilágát a Vízügyi és Környezetvédelmi Hatóság bevizsgáltatta, mindenki meglepetésére közel száz különböző fajú élőlényt találtak, közöttük 10 olyan halfajt, amivel még a horgászok se találkoztak. A tavakat a zsiliprendszer felszámolásával egybenyitották, a víz utánpótlására két kutat fúrtak, és a négysávos műút kettészelte tóba különféle halfajtákat – ezüst- és aranykárászt, keszegeket, pontyot, amurt, busát, csukát – telepítettek. A belső kis szigetre – Kósa Ferenc filmrendező japán feleségének a közbenjárására – a japán nagykövetség japán díszcseresznyefákat adományozott. Sajnos, a csemeték egytől egyig a vandálok áldozatai lettek, ma már legfeljebb csak az olajfák illatától bódulhat el kissé az arra sétáló.

Az elmúlt évek kisebb-nagyobb beruházásai, fejlesztései mellett nemrég újabb arculatváltáson esett át a liget. Egy budapesti tervezőiroda modern, nagyvárosias parkot álmodott ide, amit a helyi kivitelezők néhány hónap alatt meg is valósítottak.

Azért is kár lett volna a Bujtosért, mivel a története valójában a Krisztus előtti időkig több ezer éves múltra tekint vissza. Ahogy Ignácz László felhívta rá a figyelmet a várostörténeti sétán, Sári Sándor orvosdoktor 10 évnyi megfeszített feltáró munka eredményeképpen megkérdőjelezhetetlenül igazolta, hogy a hely a régmúltban urnatemetőként is szolgált.

– Az egyik betege hálája jeléül itt talált agyagedényt vitt a gyógyítójának. Alaposabb vizsgálat után kiderült, hogy az ajándék bronzkori. Sári doktor több mint 12 hektárt ásatott fel, és több mint ezer tárgy nyomaira bukkant, a kemény agyagban sajnos sok edény darabjaira tört. Felfedezéseit 1920 és 1922 között emlékirataiban is lejegyezte, végül a talált leletek zömét a városnak ajándékozta. Bizonyára ma is a Jósa András Múzeum gyűjteményét gazdagítják.