Laskod

2021.10.05. 07:40

Kézműves értékek és hagyományok Laskodon

Az örökség megőrzésével, a múlt megélésével a jövő zálogát tesszük az asztalra.

KM

Hogy mi mindent képes alkotni az emberi kéz a természettől kapott kincsekből, azt megláthatták és megcsodálhatták mindazok, akik ellátogattak a napokban a laskodi sportpályára, ahol megyei kézművesvásárt rendeztek.

Erősödik a származástudat

Pallay Ferenc, a település polgármestere és Kovács Sándor országgyűlési képviselő köszöntötte a jelenlévőket, majd Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Értéktár Bizottság elnöke mondta el gondolatait.

Kosárfonás közben | Fotó: Némethné Csubák Éva

Kiemelte többek között, hogy Laskodon odafigyelnek arra, hogy meglegyen az a települési identitás, amelyből a megyei származástudat is táplálkozik, erősödik.

– Ezekben a kézműves termékekben megjelenik az örökségünk, ami egyben a megmaradásunk záloga. A tárgyakat a hétköznapok részévé kell tennünk, hogy majd átadhassuk a következő nemzedéknek. Az örökségünk megőrzésével, a múltunk megélésével a jövőnk zálogát tesszük le az asztalra – fogalmazott köszöntőbeszédében Baracsi Endre.

Szeretnék majd folytatni

Hosszú lenne felsorolni, hány településről érkeztek kézművesek, de annak megszámolása sem lett volna könnyű feladat, hogy mennyi kézműves­ mesterség és remekmű volt jelen az eseményen.

Az ízek utcájában hagyományos ételeket, italokat kínáltak, illetve lehetőség volt a megkóstolásukra is. A tervek szerint ennek a múltat megidéző és a hagyományokat ápoló rendezvénynek lesz még folytatása, ugyanis hagyományteremtés céljával indították útjára a szervezők – tájékoztatta szerkesztőségünket Némethné Csubák Éva.

Ezek is érdekelhetik