Nyíregyháza

2022.01.13. 13:55

Nyíregyházán egyeztetett a regnáló Lions-kormányzó

A pandémia idején is aktív tevékenységet folytat a Lions Clubok Magyarországi Szövetsége.

Újra a megyeszékhelyen vizitált a Lions Clubok Magyarországi Szövetség nyáron beiktatott kormányzója, a szabolcs-szatmár-beregi kötődésű dr. Fogarassy Csaba. Utóbb decemberben látogatott Nyíregyházára, ahol a hat éve működő kapcsolatot erősítették meg: a rászoruló kárpátaljaiaknak juttattak el adományokat.
Ezúttal az aktuális teendőket egyeztették Antal Rolanddal, az Első Nyíregyházi Lions Club regnáló elnökével – dr. Chrabák László korábbi kormányzó és Cidor Mihály előző nyíregyházi klubvezető aktív közreműködésével.
– A legnagyobb vereség megszokni a rosszat. A koronavírus-járványhelyzetben alkalmazkodni kell a körülményekhez, de tervek nélkül nem lehet perspektíva. Ezért is jöttem el egyeztetni, hiszen nagyon élénk a viszony az országos és a nyíregyházi szervezet között – mondta csütörtökön dr. Fogarassy Csaba.
A Lions Clubok Nemzetközi Szövetségét Melvin Jones alapította 1917-ben az Egyesült Államokban. A mozgalom ma már összesen 206 országban van jelen, 46 ezer klubban közel 1,35 millió tagja van, és a világ legnagyobb klub alapon szerveződő jószolgálati szervezete. Programjaik között szerepel a vakok és gyengénlátók segítése, a hátrányos helyzetűek, a betegek, a gyerekek és idősek támogatása is.
– A napokban online klubülés tartottunk, ahol pontosítottuk a közeljövő programjait. Célunk a taglétszám növelése, a közösségünk további összekovácsolása – közölte Antal Roland. A csütörtöki megbeszélésen a nemzetközi diákcsereprogram folytatásáról szóló megállapodást szentesítették a kézjegyükkel, eszerint Nyíregyháza tárt karokkal várja nyáron a külföldi fiatalokat. 

 

Borítókép: Antal Roland (balról) üdvözölte dr. Fogarassy Csabát | Fotó: Ladányi Tóth Lajos
 


 

Címkék#Lions Club

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában