"Azzal riogatták a pálci gyerekeket, hogy be ne menjenek az erdőbe..."

Hol van már az őszi lombhullás!? Mindazonáltal mostanság is sok felfedeznivaló található a több mint 1000 hektáros Pálci-, vagy újabb elnevezését használva, a Ricsikai-erdőben. A nagyobbrészt Tornyospálca közigazgatási határához tartozó erdőtömb ma jórészt kultúrakácos.

Matuzsálemi korú példányok 

Útikalauzunk ifjabb Agárdi Sándor, a kisvárdai Szent László Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda tanára, aki kiválóan ismeri a környéket: – Az ősi tölgyeseket a középkor végétől vágták ki egyre intenzívebben, ez a folyamat a 18. század végére csúcsosodott ki. A pálci embereket attól az időszaktól kezdődően csúfolták „ducskósoknak”. Arra utaltak, hogy a fakitermelés után a gyökérmaradványok, a ducskók kiszedésével biztosították a téli tüzelőszükségletüket. Az erdőség egyes helyein még megtalálhatóak a valamikori erdőalkotó fafajok matuzsálemi korú példányai és a mélyebb, egykor vízzel borított területeken a megmaradt tájképi szépségű nyírfoltok is. 

Néhány órás sétánk során több tanúfára is rábukkantunk. 

– Már csak ezek őrzik az egykori félelmetes hírű őserdő valamikori hírét. Még 150 évvel ezelőtt is azzal riogatták a pálci gyerekeket a Szerelem-hegy legelőin, hogy be ne menjenek az erdő sűrűjébe, mert onnan többé nem jönnek elő. A mára lakatlan lászlótanyai egykori iskolaépülettől nyugatra, mintegy 8-10 perces gyaloglással fellelhetjük az erdő, de talán a megye legöregebb kocsányos tölgyfáját. A törzsátmérője földközelben 6 méter, a magassága körülbelül 25 méter. A göcsörtös törzsén háromféle zuzmófaj is tenyészik. Az elmúlt évtizedben több mázsás súlyú oldalága is a földre hullt a szélviharokban a benne lakó óriási méhkolóniákkal együtt. Az 500 évesre becsült „Rákóczi-fának” is nevezett hagyásfa „láthatta” Rákóczi kurucait, majd egyedül maradt az útkereszteződésben. Néhány évszázad alatt kivágták körülötte szinte a teljes tölgyerdős rengeteget. ű

Dr. Berei Soó Rezső az 1930-as években még foltokban láthatta, és említést tesz az „árnyas tölgyesek” példái között a tornyospálcai „Pálcaerdőről”. A faóriás mellett az észak felé haladó földút mentén még 44 kislevelű hársfa áll, melyet a 2000 darabos méhészete miatt ültettetett gróf Forgách Balázs. Az Őz-kút területén maradt fenn némi tölgyerdő, ahová érdemes néhány percre betérni. Délre fordulva leljük a szépen helyreállított, ma magánpanzióként működő kastélyt. Az egykori parkjából tucatnyi százados szép fát csodálhatunk meg. Könnyen szembeötlenek a feketefenyő-óriások, a korai juhar, a nagylevelű hárs, a bibircses nyír és a húsos som. 

Dél felé haladva a kastélytól elhaladunk az egykori gazdasági major mellett, ott is lelhetünk néhány növényi csodát: a 13 megmaradt hatalmas japán­akácon és óriásira nőtt mogyoróbokrokon akadhat meg a szemünk. Már majdnem kiérünk a Nyírlövő felől jövő kövesútra, amikor újabb csoda következik. Ott találjuk az erdő utolsó, mára alig 50 fából álló ősnyíres maradványfoltját. Olyan ez, mint egy kis ősi sziget – a sajátos mikroklímájával, a talajéletével, a megmaradt növény- és állatvilágával. 

A túlvadászás áldozatai 

Az 1939-ben kiadott Szabolcs Vármegye című monográfia a Nyírség természeti kincseit bemutató fejezetében dr. Berei Soó Rezső a Nyírség természetvédelmi területei között említi s térképvázlattal is szemlélteti a tornyospálcai erdőt. A növénytakaró című résznél a következőket emeli ki: „Erősen háttérbe szorultak az egykor elterjedtebb szép festői nyíresek (Betuletum pendulae), amelyeknek ma csak egyetlen ősi állományát a tornyospálcai 120-éves ősnyírest ismerjük”. A korábbi nyíres erdők – bennük az őshonosként ott élt nyírfajddal – a nyírvíznyerésnek és a túlvadászásnak estek az áldozatául. Aki hosszabb túrára vállalkozik, annak kísérővel érdemes felkeresni az erdőség északkeleti szélén található „Hét-tőgyest”. Páratlanul szép látvány a meghagyott tölgycsoport és az alatta magasra nőtt saspáfrányok tömege. A hatalmas erdei fenyők, platánok mellett talán a legnagyobb érték az egykori vadászkastély déli oldali dombhajlatában magasodó tulipánfa, a védelemre érdemes tanúfák egyik ékessége.