Meg kell őriznünk az őseinktől örökölt békét

– Nagy a mi nemzetünk hite, minden kudarcunkból, levert forradalmunkból képesek vagyunk föltámadni, erőt meríteni. Ha végignézzük történelmünket, legnagyobb szabadságküzdelmeink mind veszteséggel, zárultak: leverték a Rákócziékat, elbuktuk a negyvennyolcas forradalom és szabadságharc szuverenitásért folytatott nagy csatáit, és szovjet tankok taposták el a magyarok vágyát, hogy megszabaduljanak a kommunista diktatúra igájától 1956-ban. Mégis itt vagyunk, hiszünk, egy erős és büszke nemzet tagjai vagyunk. Olyan elődök életéből is példát merítünk, mint amilyen II. Rákóczi Ferenc volt – emelte ki köszöntőjében L. Simon László. A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója egy családi történetet is felidézett.

– Nagyapám – aki huszárként részt vett a bécsi döntést követő felvidéki bevonulásban – mondta nekem egyszer, amikor Kassáról beszélgettünk, hogy II. Rákóczi Ferenc sorsában, személyes történetében ott van a nemzetünk valamennyi bukása, kudarca, de felemelő szépsége is. Mindenét odaadta a hazáért, mindenét föláldozta, és a hadi szerencse is elkerülte, hiszen elvesztette valamennyi csatáját, mégsem adta fel, vállalta a száműzetést, a vagyonelkobzást, mindenről lemondott, amit őseitől örökölt. Bár sokáig idegen földben nyugodott Rodostóban, végakarata teljesült, amikor a hálás utókor úgy döntött, hazahozza hamvait Törökországból és Kassán, a székesegyházban temeti el. S lám, ahogy nagyapám mondta, mégis ott van ebben nemzetünk történelmének ellentmondásossága, mert mindezek után jött a háború, s a szent anyaföld, ahová az erdélyi fejedelem visszavágyott, újra idegen kézre került, s a mai napig egy másik ország része. Mindez azonban egy pillanatig sem veheti el kedvünket nemzetépítő küzdelmünkben, nem tántoríthat el bennünket attól a küldetésünktől, hogy Rákóczi emlékét őrizzük, ápoljuk, s ebben a Nemzeti Múzeum élen jár – tette hozzá a főigazgató.

Gyermekként sem hódolt be

 – A történelem az élet tanítómestere, és nekünk, magyaroknak nagyon sokat tanít a történelem. Nemcsak saját magunkról, arról is, hogy itt, Közép-Európában milyen válaszokat kell adnunk az élet kihívásaira. Éppen ezért fontos, hogy felidézzük, ki is volt II. Rákóczi Ferenc, a hős, aki két nagy magyar család hagyományát kapta örökül: a Rákócziak és a Zrínyiek múltját. Ez az eleve elrendelés, nemes teher hajtotta őt mindenkori cselekedetei során, melyekkel végül kiérdemelte helyét és nevét a történelemben – vezette fel ünnepi beszédét dr. Varga Judit.

Az igazságügyi miniszter kifejtette: manapság nem beszélhetünk szabadságról anélkül, hogy ne emlékeznénk vissza Rákóczi nemzetünk függetlenségéért vívott harcára, azokra az időkre, amikor a magyar hont idegen hatalom irányította, s amikor a magyarok azt mondták, nem hagyjuk – és még hányszor mondták azóta?

– „Minden cselekedetem célja kizárólag a szabadság szeretete volt, és az a vágy, hogy hazámat az idegen járom alól felszabadítsam” – írta ezt vallomásaiban a fejedelem. Rákóczinak e hazaszeretete más gyermekkorában megmutatkozott. Munkács ostrománál a bástyákról buzdította a harcoló vitézeket – talán tizenkét éves lehetett –, együtt védve a várat bátor édesanyja, Zrínyi Ilona oldalán. Anyát és fiát azonban örökre elválasztották egymástól: Rákóczi gyökereitől, családjától elszakítva, császári túszként töltötte fiatalkori éveit, a bécsi udvar mindent megtett azért, hogy uralkodóhű arisztokratát neveljen belőle, azonban az ereiben csörgedező nemes vér és a lelkében élő tiszta hazaszeretet nem engedhetett a nyomásnak. Rákóczi nem tűrte már akkor sem a behódolást. Egy olyan korszakban, amikor a magyar érdekeket senki sem képviselhette, egy olyan világban, ahol a magyarság megmaradása teljesen bizonytalan volt, felismerte, hogy nem veszhet el végleg a magyar akarat. Nem hagyhatta, hogy a magyar szó feledésbe merüljön, mert az alföldi rónáktól a dunántúli dombokig nekünk is magyarul kell kiáltanunk, hogy haza, és magyarul kell harsognunk, hogy szabadság – mutatott rá dr. Varga Judit.

Garantálnunk kell a békét

– Rákóczi tudta, hogy a nép békéjét csak úgy érhetjük el, ha erősek és egységesek vagyunk. Tudta, hogy unokái, dédunokái csak akkor születhetnek magyar honba, ha eléri, hogy magunk dönthessünk saját sorsunkról, így nemes és közember együtt indult harcba a hazáért és a szabadságért a vezérlő fejedelemmel. Olyan célokért küzdöttek, melyekkel a nemzet minden tagja azonosulni tudott: a magyarság jogaiért vívtak nemcsak az előkelők és a nemesek, a jobbágyok és a parasztok, hanem a teljes magyar nép és velük együtt számtalan nemzetiség fiai. Egységet mutatott fel az osztrák, a kuruc, a labanc ellen, mert már akkor is tudtuk, hogy egy a zászló és egy a tábor. És arra a zászlóra úgy, ahogy akkor, ma is az van írva: Istennel a hazáért és a szabadságért. Megnyugvással és békével hajtunk fejet emléke előtt, mert viszontagságos időkben most erre van a legnagyobb szükségünk. Példájából megtanultuk, hogy nem magától értetődő a magyar nép egysége, szabadsága. Azért is olyan fontos számunkra a béke, mert tudjuk, őseink mennyi áldozat árán jutottak hozzá, s hogy nem szántak nekünk örökül más feladatot, mint becsülettel és tisztelettel megőrizni azt unokáinknak is. Nekünk pedig fel kell nőnünk ehhez a feladathoz, és garantálnunk kell a békét a ma, a huszonegyedik század magyarjai számára is. 

Nem hagyhatjuk, hogy meggondolatlan, összevissza kijelentések hullámokat keltsenek, hogy felelőtlen nyilatkozatok háborúba sodorják az országot, hiszen a könnyelmű szavak és a rutin nélküli cselekedetek veszélyt jelentenek a magyarságra. A nemzet sorsa, jövője múlik azon, hogy a családok jólétben élhessenek és a gyermekek biztonságban nőhessenek fel, ezért el kell mennünk szavazni április 3-án 

– hangsúlyozta az igazságügyi miniszter.

A beszédek után a megemlékezők megkoszorúzták II. Rákóczi Ferenc mellszobrát. Az ünnepség második részét hangverseny nyitotta Történelmi idők zenéje címmel, prof. Herencsár Viktória, a Cimbalom Világszövetség elnöke és a Bartók- és Liszt-díjas tárogatóművész közreműködésével, majd Makrai Zsuzsa zománcművész alkotásaiból nyílt kiállítás.