Húsvét: szimbóluma az élet győzelmének

 „A húsvét hangulata úgy közeleg e napokban, mint egy szép fehér madár árnyéka, szállongva halad a folyó tükrében”– mindezt Krúdy Gyula vetette papírra a Régi pesti históriák című kötetében, kifejezve annak a várakozásnak az izgalmát, amit a nagyhéten, az ünnep közeledtén érzünk. A karácsony után a második legszebb ünnepünk, aminek manapság egyre kevesebb figyelmet szentelünk, pedig rendkívül összetett jeles nap, sőt napok ezek. Szentáldozásra hívó keresztény ünnep, mely a megváltó Krisztus halálának és feltámadásának ívét rajzolja fel. Lezárója egy hosszú böjtnek, és egyszerre szimbóluma a megtestesülésnek, az újjászületésnek, a tavaszi kiáradásnak, a termékenységnek, az élet győzelmének. 

Egyszer márciusban ünnepeljük, másszor áprilisban, ahogy az idén is: a húsvét egyik fontos különlegessége, hogy mozgó ünnep. Szigorú asztronómiai meghatározottsággal bír, idejének kiszámítását a középkorban az egyik legfontosabb matematikai problémaként tartották számon. Az első niceai zsinat oldotta fel a problémát, a tavaszi nap-éj egyenlőséget téve meg kiindulási pontként. Az innen számított első holdtölte utáni vasárnapon meg is kapjuk húsvét vasárnapját. Az ünnep köré a néphagyomány ugyancsak szilárd keretrendszert alkotott, a nagyböjt utáni virágvasárnaptól a húsvét utáni fehérvasárnapig tartó napokat kapcsolva egybe. 

Mostanra minden más lett 

A néprajzkutatók szerint a keretrendszer állandósága és tiszteletben tartása bizonyítékul szolgál rá, hogy nem volt kétely az isteni elrendelés iránt. Igazát nem kellett kutatni, az évente ciklikusan végbemenő rend volt a bizonyosság, hitbéli bizalmatlanság szóba se jöhetett. Ahogyan arra dr. Bodnár Zsuzsanna néprajzos, nyugalmazott muzeológus minden alkalommal figyelmeztet, a ma emberének szinte lehetetlen úgy gondolkodni a húsvétról, ahogy azt egykor a természetben, az örök körforgásban benne élő parasztember tette. A földből élőknek ugyanis fel kellett készülniük arra a kiáradásra, ami a tavaszponthoz érve elkezdődött. 

– A böjt negyven napját nem lehet leszakítani erről a tavaszi ünnepfüzérről, ugyanis az az időszak nemcsak a testi, de a lelki felkészülésnek is az ideje volt, megkövetelve a belső békét, a visszahúzódást és az elmélkedést. Még az is szabott volt, hogy a legények mikor járhatnak a leányok után, egyedül a gyerekek kaptak némi felmentést a játékra. A megtisztulás a paraszti kultúrában azt is jelentette, hogy a gazda és a gazdasszony csinosítgatták a házat, kimeszeltek, rendbe szedték a portát, legfőképpen a ház elejét, de még az istállót is. A nagyhét előkészületei közepette maradt idő a rendteremtésre. Szégyent hozott volna a családra, ha a locsolkodni érkező legények a lányos háznál rendetlenséget vagy szemetet, koszt találtak volna. Az asztalra kitett étel arról is árulkodott, mennyire tehetős a család, hiszen minden a háztájiból került ki. Az ételek ugyanakkor a pogány és a keresztény világ szimbólumai egyben, a sonkát, a kolbászt, a kalácsot és a tojást nem illett az asztalra tenni felszentelés nélkül. 

Kölnivel, vödörből? 

– A gonosz elűzőjének számított a torma, a szentelt barkaág, a vázába persze kerülhetett aranyág vagy más nyíló virág is. Van, ahol a szentelt sarokba, másutt az istállóba vitték a rosszat, rontás elhárító barkát, amelyről úgy tartották, hogy a bogarak elszaporodásától is véd. Ha kicsit lecsíptek a birkéből vagy cicukából – ahogyan régen nevezték –, vagy rossz időben nyáron ebből egy szemet a tűzbe dobtak, a szentelt barka megvédte a házat. Akinek a torka fájt, egy szemet megrágott belőlük. Az ünnep lényegének fontos eleme az együttlét, családi vagy rokoni körben, az emberek megtisztelték azzal is ezt a különleges napot, hogy szép ruhába öltöztek. 

– A locsolkodásról mindig fontos elmondani, hogy ősi termékenységvarázsló szertartásként maradt szokásban. Miközben a legények a leányokat a kúthoz vonszolták, akár jól meg is tapogathatták őket. A fiatal fiúk inkább reggel indultak el locsolkodni, a nős férfiak viszont későbbre tartogatták a 18. századtól elterjedt illatos kölnivizet. A világ elanyagiasodását is mutatja, hogy az 1960-as ’70-es évektől sáfránnyal, hagyma héjával színezett tojás helyett már pénzt adtak – szemezgettünk a tudnivalókból. 

A mátészalkai Szatmári Múzeumba az ünnepet megelőző napokban be-bejártak a környék iskoláinak tanulói, hogy múzeumpedagógiai foglalkozások keretében megtanulják a viaszos tojásfestés fortélyait. A múzeum igazgatója, dr. Cservenyák László lapunknak elmondta, hogy neki személy szerint is rendkívül fontos ünnep a húsvét. 

– A szülőfalumban, Nyírcsaholyban aktív résztvevője vagyok az egyházi életnek, s mint a templom 47 éve hűséges kántora és orgonistája, híven őrzöm, őrizzük a hagyományt. Férfikarral virágvasárnapi, nagypénteki passiót éneklünk, sőt nyugodtan mondhatom, a római katolikus nagyheti szertartást végig nagyon komolyan vesszük a falumban mindmáig. 

Őrizve a hagyományokat 

– Ami a szokásokat illeti, ma már nem járnak házról házra, csupán csak célzottan. Mint tudjuk, a locsolkodás a párválasztás, a szimpátia kifejezésének is fontos formája, és a fiúk elmennek a szívüknek kedves lányokhoz, azokhoz, akiket szívesen választanának. Otthon a mi ünnepünk sem tér el a manapság megszokottól, nálunk is elkészülnek a szokásos húsvéti ételek, és mivel katolikus falu a mienk, a sárgatúró sem hiányozhat az ünnepi asztalról. A görög- és a római katolikus felekezet tagjai a vasárnapi ételszentelésen is mindig megjelennek, a pandémia miatt ugyan két éven át az atya ment házhoz, most viszont újra van lehetőség az együtt ünneplésre.