Nyíregyháza

2022.09.02. 15:51

Élménynap a megkedvelt mentorokkal

A Tanítsunk Magyarországért program Szabolcs-Szatmár-Beregben is jól működik.

Fotó: Gazdag Mihaly

Három napos mentortábort szerveztek a Nyíregyházi Egyetemen a Tanítsunk Magyarországért Programban. Csütörtökön érdekes előadásokon vettek részt a meghívottak, a sajtónyilvános pénteki kavalkádban pedig emlékezetes élménynapot rendeztek nekik. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye öt településéről (Tiszaeszlár, Tiszabercel, Tímár, Nyírkarász, Vasmegyer) érkezett több mint nyolcvan diák, hogy tartalmasan, hasznosan, szórakoztatva töltse el a napját az új mentorokkal.  

– A kölcsönös tanulásról, egymás támogatásáról, a közösségek megerősítéséről szól a Tanítsunk Magyarországért program. Ennek célja a kistelepüléseken élő hetedikesek, nyolcadikosok felkarolása, segítése azért, hogy ők is ugyanolyan eséllyel tudjanak továbbtanulni vagy találják meg a helyüket a munka világában – ugyanolyan sikeresek lehessenek, mint a városi, a nagyvárosi társaik. Ezeknek a gyerekeknek szükségük van arra, hogy valaki megmutassa nekik azt, hogy a környezetük által körülhatárolt, jelenleg elképzelt burkon kívül is van élet és vannak lehetőségeik, vagyis a képességeik alapján a tanulással sokra vihetik – mondta dr. János István, a Nyíregyházi Egyetem mb. általános rektorhelyettese. Hozzátette: – Ez a mentortábor igen jó lehetőség arra, hogy feltöltődjenek és fejlődjenek a diákok. Az elmúlt években megújult a campus, és méltó helyet tud biztosítani a változatos programokhoz.

– Az egyetemen koordinátorként én fogom össze az iskolák, az ITM, a mentorhallgatóink és a kollégáink munkáját. Az egyetemünk más egységeiből is sokan segítenek, támogatnak bnennünket, és ha arra van szükségünk, több önkéntest is meg tudunk mozgatni, akik többnyire a volt vagy a jelenlegi hallgatóink közül kerülnek ki. Szívvel-lélekkel végezzük ezt a tevékenységet – jelentette ki dr. Baracsi Ágnes főiskolai tanár, a Tanítsunk Magyarországért program koordinátora.

A nyitónapon előadást tartott dr Márton Sára (Együttműködésen alapuló aktív tanulási formák), dr. Hollósi Hajnalka (Fishbowl Method - Vita akvárium módszerrel), dr. Sebestyén Krisztina (Ismeretlenből ismerősök), Jánvári Miriam (Ön- és társismeret) és Tári Péter Pál („Mentor a weben!” - avagy hogyan használjuk hatékonyan digitális eszközeinket mentorálásunk során).

Pénteken a mentorok és a mentoráltak Campus-bújócskával kezdtek. Több helyszínen kellett érdekes feladatokat megoldaniuk. A napóránál a nyírkarászi Váci Mihály Általános Iskola nyolcadik osztályosaival találkoztunk: – Mivel végzős leszek, hamarosan döntenem kell a pályaválasztásról. Gimnáziumba szeretnék menni, aztán pedig egyetemre. Az állatorvosi pálya nagyon érdekel – közölte Rózsa Xénia Maja.

– Tetszett ez a nap, amit jól megszerveztek. Megismerkedtünk a kedves mentorunkkal, és a többieknek is hasonló volt a véleményük – említette Plesa Alexandra.

A tervek szerint kalandtúrán vettek volna részt a Tuzson János Botanikus Kertben, ám az időjárás közbeszólt. Ezen kívül viszont minden tervezett programot sikerült lebonyolítaniuk.

– Büszkék vagyunk arra is, hogy az előző tanévben sikeresen zárult a Tanítsunk Magyarországért program első Ki Mit Tud? műsora. Negyven tanuló mutatta be változatos produkcióját a Nyíregyházi Egyetem nagyszínpadán – vette vissza a szót dr. Baracsi Ágnes. – A rendezvény célja az volt, hogy a mentorprogramban részt vevő 230 tanuló meg tudja mutatni, miben tehetséges, legyen az zene, tánc, vers, mesemondás, rajz, vagy egyéb különleges produkció. Indultak a tanulók saját verssel és jeles költő versének elszavalásával, hallhattunk klarinétszólót éppúgy, mint rap-et és autentikus cigánydalokat.

Jelenleg Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 9 hátrányos helyzetű iskolájában közel 230 tanulót mentorálnak. Minden félévben átlagosan 40-45 mentor foglalkozik a gyerekekkel, akik talán egyszer a Nyíregyházi Egyetem hallgatói lesznek.

LTL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában