Szabolcs-Szatmár-Bereg

2022.09.22. 14:42

Repülőgépről fogják vakcinázni Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét

A program eredményességét laboratóriumi vizsgálattal ellenőrzik.

Illusztráció: Shutterstock

A déli és keleti megyékben október 1-jén kezdődik az őszi repülőgépes rókavakcinázás. A kampány a lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti. Az érintett térségekben ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe. Ezek pontos időpontjáról a települések állategészségügyi és önkormányzati szervei tájékoztatják a lakosságot - írja honlapján a Nébih.

A veszettség fő terjesztője a vörös róka, melynek hazai állománya mintegy hatvanezer-ötszáz egyedre becsülhető. Az immunizálás során a vakcinatartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről juttatják ki a területre, ami a lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti. A program eredményességét a kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával ellenőrzi a Nébih. Az eddigi tapasztalatok szerint a vakcinázott területen a rókák mintegy háromnegyede felvette a csalétket.

A program sikerét bizonyítja az is, hogy a betegség az elmúlt években már csak elvétve fordult elő hazánkban. Utoljára 2017-ben, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mutatták ki a vírust Magyarországon, emberi megbetegedés pedig már több mint huszonöt éve nem történt. A kedvező járványügyi helyzetnek megfelelően a vakcinázandó területet is csökkenteni lehetett.

A hazánkkal szomszédos országok közül Romániában és Ukrajnában még rendszeresen előfordul a veszettség a magyar határhoz közeli területeken is, ami indokolja a hazai megelőző intézkedések fenntartását. A vakcinázási program hozzájárul ahhoz is, hogy megőrizhessük hazánk veszettségtől mentes státuszát, amit 2021 tavaszán az Európai Unió, majd idén februárban a Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) is elismert.

A vakcinázásra a külterületeken plakátok figyelmeztetik a kirándulókat. A programba bevont területek tájékoztató jellegű térképe, valamint az érintett települések megyei bontású listája elérhető a Nébih weboldalán. A kampány idején életbe lépő ebzárlat és legeltetési tilalom pontos időpontjáról az érintett települések állategészségügyi és önkormányzati szervei tájékoztatják a lakosságot - olvasható a közleményben.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában