Számukra az együttlét jelenti a karácsonyt

Így jártunk most azzal a háború miatt Kárpátaljáról Magyarországra áttelepült három gyermekes családdal (és így jártak ők velünk), akikkel már kétszer volt alkalmunk találkozni, s most harmadszor is hozzájuk vitt a kötelesség.

Először akkor keveredtünk el szerény, bérelt alkalmi hajlékukba, amikor az ófehértói katolikus karitász csoportvezetője, Csordás Istvánné a háború kirobbanása után munkatársnőjével körbevitt bennünket a településen, bemutatva néhány segítségre szoruló családot. Már akkor felfigyeltünk a szép és nagyon egymásba kapaszkodó szövetségükre. Később, anyák napja közeledtén már célzottan tértünk vissza hozzájuk, keresve se találhattunk volna az édesanyánál, B. Csillánál, és bűbájos gyermekeinél ideálisabb alanyokat az ünnephez. Pedig egyszer sem keresték a nyilvánosságot, sőt pironkodtak is, vajon nem kelt-e majd visszatetszést a rájuk irányuló figyelem. Így volt ez most is, a családnevüket sem véletlenül tartják azóta is titokban.

Amikor a katolikus karitásztól tanácsot kértünk, mely család lehetne az, akinek olvasóinkkal közösen szebbé tehetnénk a karácsonyát, valahogy megint csak ők kerültek szóba. Legfőképpen azért, mert látva az azóta sem rendeződött háborús helyzetet, a gyermekük jövőjét szem előtt tartva úgy döntöttek, mégiscsak az óhazában rendezkednek be. Ám ahhoz is segítségre szorulnak, hogy kilépjenek az eddigi átmeneti állapotból. Ahogy felmenőik, úgy ők is magyarnak születtek, most mégis a befogadásunkra számítva kell új életet kezdeniük.

Hála a magyar embereknek, a legutóbbi találkozásunk óta is számos jó történt velük. Az édesanya munkát kapott, még ha csak közmunkásként is a helyi idősek otthonában. És bár egyre jobban ragaszkodnának hozzá, úgy tűnik, hamarosan innen is tovább tud lépni. December 1-jétől a Carl Zeiss Vision Hungary Kft. dolgozója lesz. Ez azért is nagyon fontos, mert amíg mindkét szülő nem tud mutatni legalább egy évi munkaviszonyt, semmiféle családtámogatási formára nem tarthatnak igényt. Égető gond volt a gyerekek taníttatása is, nem veszteség lett volna, ha megszakad a felmenő rendszerű iskoláztatásuk. Csordás Istvánné Erzsikének hála ez is megoldódott: mindhárom gyermeket felvették a Dudás Miklós Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános és Alapfokú Művészeti Iskolába. Dorina másodikba, Ádám negyedik osztályba jár, Alex pedig a nyolcadikban végez jövőre.

– Akkor én nagyon féltem ezektől a megoldatlan helyzetektől, nagy kő esett le a szívünkről, amikor felvették a gyerekeket az iskolába. Amiatt is nagy volt az izgalom, mert jöttek az új kihívások – nyilatkozta Csilla asszony. – Sokfelé érdeklődtünk, Máriapócs mellett Nyírbátort és Magyot is ajánlották, magunktól nem is nagyon tudtunk volna dönteni – kapcsolódott be a beszélgetésbe B. Béla is, az édesapa, akivel végre sikerült személyesen megismerkednünk. Szerencsére az ő munkája a fatelepen eléggé rugalmas ahhoz, hogy a gyerekekre oda tudjon figyelni, mert bár együtt már eléggé önállóak, mégsem szívesen hagyják őket magukra. Azon már meg sem lepődtünk, hogy mindhárman remekül tanulnak, igyekeznek megállni a helyüket.

– A kicsik illeszkedtek be a legkönnyebben, a legnagyobbnak viszont nem volt annyira egyszerű, még mindig nagyon hiányolja a régi osztálytársakat, barátokat. Viszont még őt is meglepték a kezdeti sikerek, és ez ösztönzi, motiválja – magyarázta az édesanya. Alex már a továbbtanulásra is gyakran gondol: szüleivel voltak a nyíregyházi Szent Imre Gimnázium nyílt napján, és egy bemutatkozó szülői értekezletre is elmentek. – Tulajdonképpen ezért is döntöttünk a maradás mellett, látva, hogy jól tanulnak. Úgy érezzük, Magyarországon biztosítva lesz a jövőjük – mondta el Csilla.

Aztán történt még egy nagy változás az életükben: ott Ófehértón hamarosan egy másik, valamivel komfortosabb lakásba költözhetnek. Egyelőre még ez is csupán bérlemény lesz, de a tulajdonos azzal kecsegteti őket – már a jogi procedúrát is elindították –, hogy rövid időn belül eladja nekik a házat.

– Régi ismerősöm, de munkatársam is a tulajdonos. Már elkezdtek kipakolni. A nagymama lakott korábban ott, átköltöztetik magukhoz, felhúznak neki egy új épületet, én is besegítek az építkezésben. Azt a házat legalább folyamatosan lakták, nem úgy, mint a mostanit. Itt fűtés sem volt, amikor átjött Csilla a gyerekekkel, ott cserépkályhák vannak, bevezették a gázt is, a többit pedig majd, ha már teljesen a magunkénak érezhetjük, apránként a saját ízlésünk szerint alakítjuk – magyarázta az édesapa.

Persze korántse mondhatjuk, hogy immár teljesen sínre kerültek, hiszen azon kívül, amit a karitásztól kaptak, szinte semmijük sincs. Nincsenek konyhagépek, holott karácsonyonként a gyermekek édesanyja varázsolt oda minden földi jót az ünnepi asztalra, amíg az apa a gyerekekkel templomi misére ment. Nincs egy rendes hűtőszekrényük, mikrohullámú sütőjük, a franciaágy is gyengélkedik kissé. Dorina saját mobiltelefonról álmodik, de a plüssállatokat is imádja, ráadásul januárban lesz a születésnapja. Alex a Forma1 megszállottja, ám egy új focicipő is jól jönne már. Természetesen Ádám is nagyon örül a legkisebb ajándéknak is.

Reméljük sok vágyuk teljesülhet, és akkor elvisszük olvasóinknak a karácsony szemükben felragyogó fényeit. 
MJ