1848

2023.03.16. 11:30

Egy nemzet emelte fel a fejét!

Ahogyan egy ember életének bemutatása az életrajz, vagy ha önmagáról írta, akkor az önéletrajz, ugyanúgy, egy nemzet életét történelme és történelmi kronológiája mutatja be. A Magyar Nemzet több, mint ezeréves, a Magyar Nép pedig ennél is régebbi, ezért nemzetünk „történelmi életrajzában” nagyon sok fontos dátum van, mégis, 1848. március idusának napja, az egyik legfontosabbnak érzett. Nemzetünk élt addig is, de azon a március 15-i napon felemelte fejét! És ami fontos akkor, hogy a velünk elő nemzetiségek, szlovákok, románok, ruszinok és szerbek, a zsidók, sőt még az itt élő németek is felemelhették a fejük, lerázva így együtt magunkról a Nyugati jármot.

Forrás: MTI

Fotó: Balazs Mohai

Abban a korban nem volt televízió, rádió és internet, hanem az emberek – különösen téli estéken – beszélgettek, hallgatták az idősebbeket, akik a múltról beszéltek. Eme beszélgetések alkalmával a nemzet minden tagjában felmerült, mi miért vagyunk kevesebbek, mint más nemzetek? Miért sínylődik országunk rabszolgaként idegen hatalom jármában?

A jogot tudók, és jogászokból állt már akkor is az országgyűlés, szintén nem értették, nem érthették, hogy a Kárpát-medence miért nyersanyagforrás, olcsó nyersanyagok forrása, és miért piac, méghozzá olyan piac, ahol mindent drágábban lehet eladni, mint máshol. A magyarok és minden itt élő nemzetiség meg mi okból másod, sőt, harmadrendűek a birodalomban, amelynek területe nagyobb részét adják, és lakossága majdnem felét is? Jogilag ezt az alávetett szerepet hogyan lehet fenntartani, amikor pl. Mária Terézia nem volt Német-római császár, hanem Magyar királynő volt ő, vagy I. Ferenc is Magyar királyként üzent hadat a forradalmi Franciaországnak! Akkor miért van elfeledtetve a magyar név, és csak „boldog Ausztriát” emlegetnek! Ezernyi és ezer indulat fortyogott, nem csak aznap, március 15-én, hanem már generációk és évszázadok óta.

A magyar királylistán az V. Ferdinánd nevű uralkodó és tanácsadó köre látta, hogy a közép-európai birodalmat gazdasági és nemzetiségi problémák fenyegetik. Ezen problémákat pedig a helyi feudális uralkodó osztály segítsége nélkül nem lesznek képesek megoldani. Arról már nem is szólva, hogy a Habsburg királyok magyar királyként igyekeztek vigyázni arra a látszatra, hogy a magyar nemzetet nyomorító intézkedéseik jogi formába öltöztetője a magyar országgyűlés legyen, végrehajtói pedig sok esetben a magyar vármegyei nemesség. Csakhogy ez a nemesség nem volt annyira sem észtelen, sem lelketlen, mint amilyennek egy bizonyos negyven év történetírása be szerette volna mutatni. A nemesség – arisztokraták és főpapok a felsőtáblán; a nemes vármegyék küldöttei, maguk is nemesek pedig az alsótáblán – nagyon jól tudták, és tapasztalták, hogy egy-egy ilyen országgyűlés az alkudozások színhelye. (Az országgyűléseket nem meghatározott időszakokra hívták össze, hanem a király hívatta össze egy-egy probléma megoldására.)

Amikor a király 1847. november 12-ére Pozsonyba összehívta az országgyűlést, ott, minden kortárs érezhette ezt, nagy viták várhatóak. Elsőre vitára adott okot a helyszín, hiszen azt 1527-től 1686-ig mindenki megértette, hogy Budára, vagy Pestre miért nem lehet országgyűlést összehívni, vagy a hagyományos Rákos mezejére, viszont a török már ekkor másfél évszázada nem fenyegetett az ország közepén. Igaz, Pozsony – a török-kor miatti koronázó város – még nem Bratislava, Prešporok, vagy Prešporek volt, hanem magyar város, amit a sok német iparos és kereskedő inkább Pressburgnak nevezett. De a magyar Alföld és az egyre magyarabbá váló Pest-Buda forrongó indulataitól távol esett.

De közben a NÉP, a nemességtől és a nemesi országgyűléstől függetlenül öntudatára ébredt. Elsősorban lánglelkű költőink, íróink, zeneszerzőink és színművészeink és más művészek hatására, amelyeknek művészetét a nép azért tudta befogadni, mert a falusi értelmiség, a papok és tanítók, a nemzet-tudatú jegyzők erősítették ezt a talajt.

A nép otthon a kocsmában és a templomból jövet is erősítette egymásban az indulatot, viszont amikor a nagy országos vásárra Pestre összejöttek, rádöbbentek, mindenhol a nép azt akarja, mint ők!

Ez a nagy, az egész országot megmozgató vásár volt a József-napi vásár, amelyet Tavaszi vásárnak is mondtak, és napja, amelyre tömegek gyűltek úgy, mint eladók, és mint vevők is össze, az hagyományosan március 19-e volt!

Közben az országgyűlés folyt, ahogyan szokott: szónokoltak a képviselők – önmaguknak. Bár néhány újság és néhány kézzel írt és terjesztett levél, vagy a szájhagyomány több képviselő nevét is szárnyra kapta a beszédeivel együtt. Így gróf Batthyány Lajos, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, gróf Széchenyi István, Szemere Bertalan és báró Eötvös József neve is közszájon forgott.

Mégis a nemesi országgyűlés – amelyet a király néhány osztrák politikus javaslatára – fel kívánt már oszlatni, olyan törvénycikkeket kívánt elfogadni, amelyekre felfigyelt az egész ország. Méghozzá forradalmian. Olyasmi készült, amikor az ember – mint 1956-ban! – nem önmagáért emel szót, kiált és tesz, emeli fel öklét, hanem a nemzet egészéért, embertársaiért!

 

„Rabok legyünk vagy szabadok?

Ez a kérdés, válasszatok...”

 

Petőfi Sándor Nemzeti dala, amelyet első sora után egyszerűen Talpra magyarnak nevezünk, beléívódott mindnyájunk lelkébe.

Mit kíván a magyar nemzet? Kívánt tehát, nem kért, hanem akart, erősen akart. Hogy értsen belőle a hatalom, ez már követelés!

De hát mit követelt? Már a címben ott, mintegy alcímként, de címsorral egyenjogúan a cím alá kiemelten szedve, hogy „Legyen béke, szabadság és egyetértés.”

És valóban: elég a 12 pontot végigolvasni, kitűnik a törvény előtti egyenlőség és alkotmány biztosította szabadság eszménye, együtt a népek-nemzetek közötti testvéri egyetértéssel. A francia forradalom 1789-ben, vagy 1848-ban, ahogyan a német, az olasz és cseh mind-mind más nemzetek ellen gyújtott, a magyar egyedüliként testvéri kezet nyújtott.

De ne higgyük ám, hogy valóban mindenki ellenünk támadt, hogy a pesti március 15-e süket fülekre talált! Korántsem! Az József-napi vásárra az akkori királyság egész területéről jöttek eladók és vevők is, sőt Csehországból, az itáliai tartományokból és török földről egyaránt. Így csehek, morvák, szlovákok, ruszinok és itáliaiak egyaránt vihették hírét a dicsőséges magyar forradalomnak. Amely békét, szabadságot és egyetértést kívánt. Épeszű ember mondhat ennek ellent? Ráadásnak az áprilisi törvények is ekkor jutottak el sokakhoz: a jobbágyfelszabadítás! Szabad földműves a Kárpát-medencében mindenki, ki eddig megalázott jobbágy volt! Minden magyar, szlovák, ruszin, román és más felemelhette fejét, szabadon! Sőt, a zsidó vallás egyenjogúsításáról is szóltak…

Szekeresek százai és ezrei mentek minden égtáj felé a forrongó és lelkes napok multával, ahogyan volt, aki dunai gőzösön vagy a beindult vasúton utazott. Az értelmesebb nemzetiségi vezetők látták a közös célt, ahogyan el ne felejtsük, hogy a magyar vezetők egy része is nemzetiségi volt. Vagy legalábbis származása tekintetében az.

És egész nemzettestek álltak fel, együtt a magyarral majd a szabadságküzdelemben, vállalva az élet-halál harcot. A magyar hadseregben ezrek és tízezrek voltak szlovák, ruszin, német-sváb nemzetiségűek a sokat hangsúlyozott néhány száznyi lengyel mellett.

Nélkülük, a Magyar Szent Korona Országának népei nélkül nem történhetett volna meg a márciusi forradalom, sem pedig az azt követő szabadságharc, amelyben csoda történt, mert a semmiből hadsereg lett, mert önálló ország lett, amely egy évig állt ellent a világ akkori két legnagyobb hatalmának a Habsburg- és az Orosz Birodalmaknak.

Ez a csoda, hogy akkor (is) küzdöttünk, nem valósulhatott volna meg 1848. március 15-e és eseményei nélkül, amikor a nemzet felemelte fejét, és világgá kiáltotta, öntudatosan, de senkit nem sértve, hanem karját nyújtva, hogy él itt a magyar, amely más népekkel azonos jogokat akar!

Megtették ezt őseink, legyünk büszkék rájuk! Nemzetünk történelmének – nemzetünk életrajzának – ezért fontos eseménye március 15-e. Ezért, ami mögötte van. A példa okán: bármi is van, merjük felemelni a fejünk! Magyarként!

Petrusák János

Címkék#1848

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában