A „fekete láda” tallérjai

 Majdnem minden történelmi emlékhelyhez kötődik valamilyen legenda, aminek vagy van, vagy nincs valóságos alapja. A nép képzelete kapcsol sok esetben titokzatos történeteket egy-egy olyan épülethez vagy eseményhez, amely nem igazán ismert előttük. Vámosatyán is született olyan legenda, aminek nincs valóságalapja, de szinte mindenki ismeri a faluban. Például azt, hogy a várból egy hosszú alagút vezet egészen a munkácsi várig. Még a bejáratát is meg tudják mutatni, ami nem más, mint a várpalota bejárati ajtajának boltíves homlokzatmaradványa.  

A várhoz kapcsolódó legenda egy fekete ládáról is szól, ami temérdek kincset rejt. Akkor születhetett a Büdy-várhoz fűződő fekete láda legendája, amikor 1564-ben, Miksa király uralkodása alatt Báthori István az erdélyi hadakkal a vámosatyai vár ostromára készült. A közelgő erdélyi hadakban bízó Lónyay László beregi alispán Büdy erdejét szinte teljesen elpusztíttatta, mire a várúr ezt üzente neki: „Békében légy, mert ha megrúgom a fekete ládát, abból rögtön húszezer jó vitéz ugrik elő (mármint annyi zsoldos katona felfogadására elegendő pénz volt a ládában) és velük majd én jól rendbe szedetlek!”  

A 15–16. század fordulójára nem volt elegendő nemesfém az Európa-szerte elterjedt aranyforintok előállításához. Így felmerült az igény a forgalomban lévő aranyforintok mellé azonos értékű, de ezüstből vert pénzek kibocsátására. Ezüst volt bőven, mert dél-amerikai gyarmataikról a spanyolok nagy mennyiséget szállítottak Európába, ugyanakkor új ezüstbányákat is nyitottak Ausztria Tirol tartományában.  

Zsigmond főherceg 1484-ben kezdte el az addig megszokott középkori ezüstdénároknál tisztább nemesfémtartalmú, jóval nagyobb és súlyosabb ezüstpénzek kibocsátását, igaz, csak korlátozott mennyiségben. Az arany helyét tehát újra az ezüst vette át, s elkezdték verni az ezüst tallérokat. A Schlick grófok csehországi joachimsthali ezüstbányáiban verték a legnagyobb mennyiségben a tallérokat, így innen származott a Thaler – azaz völgyi (Joachimsthaler) elnevezés, amely a magyar nyelvben tallér, a lengyelben talar, az angolban dollár alakban honosodott meg.  

„1539. Büdy Mihály beregi főispán és felesége Ártándy Anna 80 frtért megvásárolta Kun Miklóstól és Imrétől ezek itteni birtokait. 1540-ben Büdy Mihály beregi főispán és felesége Ártándy Anna megvásárolta Guthi Lászlótól és Pétertől 700 frtért ezek itteni birtokait.”  

Honnan volt Büdy I. Mihálynak 780 arany forintja? Minden korszaknak megvoltak a maga divatos bűnei; ilyennek lehetne mondani a XVI. században a pénzhamisítást. A mohácsi csata után a török elől menekülő papok, szerzetesek, s más egyházi méltóságok az évszázadok alatt felhalmozott arany, ezüst oltári edényeket, gyöngyös és drágaköves egyházi szerelvényeket megőrzés céljából, jobb idők reményében erős várakba vitték, és vallásos hírben álló főnemesek hűségére bízták. Azok a főurak, akik visszaéltek a bizodalommal, ezen tárgyak értékesítésének legegyszerűbb módját választották: beolvaszttatták és pénzt verettek belőlük. Az ország három részre szakadása után erősen elterjedt a pénzhamisítás. A végrehajtó hatalmak a zavaros viszonyok között nem tudtak érvényt szerezni a pénzhamisítás elleni törvényeknek, a hamisítványok is ezüstből készültek, és a pénz értéke a benne lévő ezüst értékével volt azonos.

Hamisításra alkalmas embert könnyen találtak, mert majdnem minden főnemesi udvarban tartózkodtak ötvösök, akiket egy kis fenyegetéssel a pénzverés mesterségére is rá lehetett szorítani. Ilyen volt Miklós mester is, a jobb sorsra érdemes szász ötvös, akinek apja Körmöcről származott. Miklós mester Körmöcről előbb Husztra ment, majd ottani munkája végeztével 1537-ben Eperjes felé indult, ám Büdy Mihály beregi főispán emberei Munkács várába hurcolták. A főispán figyelmét bizalmas barátja, Kávássy Kristóf huszti várnagy hívta fel a költözködő ötvösre. Büdy Mihály az elfogott ötvössel és csapatával jobbára lengyel garast veretett, mert azt volt a legkönnyebb hamisítani. Sok nyelven volt használatos a középkori latin denarius grossus (vastag dénár) szókapcsolat második tagja. Neve franciául gros, olaszul grosso, németül Groschen, cseh nyelven groš, ami nálunk is elterjedt. A nevét is ebből a nyelvből vettük át, a szóeleji mássalhangzó-torlódást ejtéskönnyítő hanggal oldva (goros), majd a magánhangzók nyíltabbá váltak, így lett garas.  

Magyarországon 1499, 1500 és 1506-ban vertek tallérokat. Egy tallér egy aranyforinttal volt egyenértékű. A tallér pénzegységként 24 garast vagy 72 ezüst krajcárt (1 garas 3 krajcárt) ért.

A Vámosatyára érkezők a Büdy-vár látogatóközpontban saját kezűleg verhetnek emlékpénzt, azaz „Büdy-tallért” az ott lévő pénzverő tőkén. Igaz, nem ezüstből, hanem alumíniumból. 

Szabó József János

Fotók: a szerző archívuma