Újfehértó

2023.04.20. 18:20

Botlatókövek emlékeztetnek az értelmetlen pusztításra

„1944. április 21-én, pénteken egy lovaskocsi gördült be a kertbe két rendőr kíséretében és két tisztviselővel a városházáról. Jól ismertük őket.

Fotó: Pusztai Sándor

Utasították anyát, hogy minden értékünket pakolja ki, melyekről ők gondoskodni fognak. Kizárólag könnyű poggyászra lesz szükség, csak annyira, amit könnyen tudunk vinni” – így emlékezett deportálásukra a családjával Újfehértóról elhurcolt Göndör Ferenc 1984-ben megjelent, A-6171 című könyvében. Ő és testvére, Katalin emlékére, valamint a holokauszt helyi áldozatai előtt tisztelegve avatták fel az első botlatóköveket csütörtök délután. Az ünnepségen – amit az Újfehértó Zsidó Múltjáért Kulturális Egyesület szervezett – Göndör Ferenc gyermekei is részt vettek, dr. Eli Göndör Svédországból, Eva Shabtayt pedig Izraelből érkezett az eseményre.

Kézzel fogható történelem

– A múlt feltárása mindannyiunknak kötelessége, így az újfehértói zsidóság történetének megismerése is. Ebben hatalmas szerepet vállal Suhajné Szoka Margit, az egyesület elnöke, akinek köszönhetően magyar nyelven olvashatjuk Göndör Ferenc emlékiratait – mondta dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő. Hozzátette: a térségben több nagyobb zsidó közösség élt, akiknek emléke szintén nem merülhet feledésbe. Dr. Hosszú József, Újfehértó polgármestere hangsúlyozta: a botlatókövek emléket állítanak mindazoknak, akik odavesztek a II. világháborúban, akiket vallásuk, származásuk miatt üldöztek. A mindennapokban teszik láthatóvá és kézzel foghatóvá a történelmet.

– Tizenhárom éves lehettem, amikor apám mesélni kezdett az életéről. Újfehértót úgy jellemezte, mint reménytelen szerelmét: szerette, de ez a szeretet viszonzatlan maradt. Apám egyrészt csalódott volt az iskolában tapasztalt antiszemitizmus miatt, másrészt tele volt szeretettel faluja iránt, ahol boldog gyerekkorát töltötte. Szerette volna, ha együtt ellátogatunk szülőföldjére – idézte fel dr. Eli Göndör, aki 1993-ban járt édesapjával Újfehértón.

– Megmutatta a házat, ahol gyerekkorát töltötte. Az utazás alatt végig szenvedélyesen és szívmelengetően mesélte történeteit. Világossá vált számomra, hogy a gyermekkori Újfehértót még tisztán őrzi szívében. Utazásunk végén megmutatta apja, dr. Göndör Lajos és húga, Éva sírját a zsidó temetőben. „Amikor már nem leszek, neked kell őrizni az emléküket” – mondta útban hazafelé. Akkor még nem tudtam, hogy később lesznek kedves és jó emberek, akik megőrzik nemcsak az ő, hanem apám emlékét is. Nagyon hálás vagyok Suhajné Szoka Margitnak, amiért lefordította a könyvét, ezzel bezárult a kör, apám visszatért Újfehértóra, egyben szeretete viszonzásra talál attól a helytől, ahol élete első 16 évét töltötte. Biztos vagyok benne, hogy ha még élne, szívesen lenne most közöttünk.

A tisztelet kavicsai

– A legsúlyosabb veszteségeket a vidéki zsidóság szenvedte el, teljes közösségeket irtottak ki, ahol pedig voltak túlélők, akiknek lelkén örök sebeket ütött a holokauszt, a háború után kénytelenek voltak megszüntetni a hitközséget, mert kevesen voltak a fenntartásához – ismertette Somos Péter újságíró, megjegyezve: ez történt Újfehértón is. Így árvultak el sorra a zsinagógák és az imaházak, szűnt meg a zsidó közösségi élet számos faluban és kisvárosban, míg aztán a legtöbb helyen egyetlen zsidó lakos sem maradt.

– „Örökké tartó nevet adok nekik, mely ki nem irtatik.” A név fennmarad, és vele együtt az emlék, egy zsidó család két elhurcolt tagjáé Újfehértó egyik utcáján.

Az ünnepség zárásaként a családtagok és a vendégek ősi szokás szerint elhelyezték a botlatóköveknél a tisztelet kavicsait. 
CsA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában