Nyíregyháza

2023.08.29. 12:57

Kiköltöznek a szakmák a Kossuth térre

Az újdonság erejével hat a SzakMAfest, amelyet szeptember 15-én rendeznek meg Nyíregyházán.

Szon.hu

Tóth Csaba, a LEGO Manufacturing Kft. HR igazgatója

Fotó: Sipeki Péter

Nagyot álmodtak a Nyíregyházi Foglalkoztatási Paktumnál. Egy olyan egész napos programsorozatot állítottak össze, amelyből egyértelműen kirajzolódik: a város meghatározó gazdasági szereplői és a foglalkoztatás területén érintett szervezetek a szakképzéssel összefogva vonzó rendezvényt kínálnak minden korosztály számára. Szeptember 15-én futással, az egyetemisták, a közép- és általános iskolások, valamint az ovisok közös kocogásával ébresztenek, majd egy flashmob lesz a Kossuth téren. A hivatalos megnyitót követően a nagyszínpadon kezdődik a szakmák bemutatkozása – hangzott el az országosan is különleges eseményt beharangozó keddi, városházi sajtótájékoztatón.  

– Az a cél, hogy maradjanak Nyíregyházán a fiatalok. Az önkormányzat legfontosabb célkitűzései között szerepel továbbra is a gazdaság élénkítése, a meglévő munkahelyek megtartása, új munkahelyek létrehozása, a fiatal szakemberek itthon tartása – mondta dr. Kovács Ferenc polgármester. – Az új beruházások Nyíregyháza, a vármegye és a régió gazdasága szempontjából is kiemelten fontosak, hiszen jelentős munkahelyteremtéssel, beszállítói, szolgáltatói igényekkel járnak, amelyek mind hozzájárulnak a helyi gazdaság fejlődéséhez. Lényeges kérdés: lesz-e ehhez munkaerőnk? Ezért is van nagy jelentősége a SzakMAfestnek, ami egy újszerű, kreatív hozzáállás eredménye. 

 A megyeszékhely centruma a szakmák minibirodalmává válik. Több helyszínen, tematikus utcákon, sétányokon barangolva, szórakoztató formában juthat hozzá az érdeklődő a szakmaválasztáshoz és a munkaerőpiaci foglalkoztatáshoz erőteljesen kötődő, hasznos információkhoz.

– A Tudományok utcája a robotika, a technika, a műszaki területek, a 007-es utca a rendészet, a honvédelem iránt érdeklődőknek, a Fitt utca a sportos, egészséges életmód híveinek, a Törpi sétány az ovisoknak, a Profi utca a jövő mesterembereinek, a Kreatív utca és a Művész tér az alkotásban és az esztétikumban gondolkodóknak, az Agrárudvar a növény- és állatvilágra épülő szakmákat kedvelőknek kínál kellemes időtöltést – adott ízelítőt a tematikus utcákból Gurbánné Papp Mária, a Nyíregyházi Szakképzési Centrum főigazgatója.

A Gyárak utcájában Nyíregyháza vállalatai az egész család számára kínálnak interaktív programokat is játékokat.

– Nyitott gyárak elnevezéssel számos nyíregyházi cég nyitja meg a kapuit, bemutatva a fiataloknak, hogyan néz ki belülről egy gyár, milyen ott dolgozni, milyen szakmákban, munkakörökben képzelhetik el magukat – fűzte hozzá Tóth Csaba, a LEGO Manufacturing Kft. HR igazgatója.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában