Repülőtér

2023.10.27. 11:30

Reptér!!! A nyíregyházi kisrepülőtér is fejlődhet

A négy országot érintő projekt a határ menti közlekedés és infrastuktúra fejlesztését célozza meg.

Tarnavölgyi Gergely

Fotó: Dodó Ferenc

Lezárult az a pályázati program, mely a határ menti közlekedési infrastruktúra komplex fejlesztését tűzte zászlajára. A pénteki zárórendezvényen Seszták Oszkár, a vármegyei közgyűlés elnöke beszélt a projekt célkitűzéseiről a sajtó képviselőinek.

Elmondta, a program során főként tanulmányok és különböző megvalósítási tervek készültek el, ezek pedig az ukrán, a román, a szlovák és a magyar határ menti régióiban fejlesztenék a közlekedési (kerékpárutak, kisrepülőterek és közúti fejlesztések) kapcsolatokat.

- Ezeknek köszönhetően egy olyan fenntartható platform jönne lére, amely elősegíti a magánszemélyek és a különböző kereskedelmi árucikkek határokon átnyúló mobilitását, a térség közlekedésének és a határ menti infrastruktúrának javulna a minősége, ezzel párhuzamosan pedig a kormányok és szakmai szervezetek közötti együttműködés is megerősödne - fogalmazott a vármegyeházán Seszták Oszkár.

Radu Trufan, a Máramaros Megyei Tanács alelnöke kiemelte, ennek az együttműködésnek köszönhetően csökkenhet a szakadék Kelet- és Nyugat-Európa között. Hozzátette, a projekt részeként elkészült egy közös Mobilitási Terv, amely tartalmazza az egyes határrégiók regionális elképzeléseit a határ menti infrastruktúra, a közlekedés, a vasúti szolgáltatások, illetve a nemzetközi légi szolgáltatások fejlesztéséhez.

A sajtótájékoztatón, majd az azt követő szakmai fórumon részt vett Natalie Nosa-Pylypenko, a Regionális Fejlesztési Intézmények Nemzetközi Szövetségének ügyvezető igazgatója is, aki kiemelte: a programban együttműködnek egymással az országok különböző szakmai szervezetei, így a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Önkormányzat, a Kassai Önkormányzati Régió, a Máramaros Megyei Tanács, a Szatmár Megye Területi Közigazgatási Egysége és a Kárpátaljai Megyei Közúti Szolgálat is.

 

Natalie Nosa-Pylypenko a projekt szakmai részének bemutatása mellett megköszönte hazánknak azt a fajta humanitárius segítséget, amit az orosz-ukrán háború kitörése óta biztosít a háborús menekülteknek.

A sajtótájékoztatón elhangzott, a közel egymillió eurós összköltségű (ennek a nagy része eu-s támogatás) projekt a kisrepülőterek fejlesztését is célul tűzte ki, ez pedig érinti a nyíregyházi repülőteret is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában