Nyíregyháza

2023.11.06. 16:39

Munkából nincs hiány, dolgozóból annál inkább

A munkaerőpiac jelenlegi és várható kihívásaira keresik a választ a Foglalkoztatási Paktum munkacsoportjai.

Miklós István

Fotó: Sipeki Péter

Magasan kvalifikált munkaerőt képezni, helyben tartani, illetve hazahívni a fiatalokat – csak néhány a munkaerőpiac kihívásai közül, melyekre sürgősen megoldást kell találni hazánkban és a vármegyében is. A nyíregyházi Foglalkoztatási Paktumon belül három munkacsoportban vizsgálják e kérdéseket, s az eredményeikről hétfőn számoltak be a nyíregyházi Köznevelési Tanács ülésén, a városháza Krúdy-termében.

A résztvevők tanácskoztak a fiatalok helyben tartásáról, a régióban hamarosan jelentkező óriási munkaerőigényről, de szó volt a Klíma Fesko programról és Nyíregyházi Egyetem képzési kínálatának fejlesztéséről is.

Híd a piac szereplői között

Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, a Köznevelési Tanács elnöke arról számolt be, hogy az ipari park jelentős fejlesztésével megnyílt az út a befektetők előtt, s rengeteg új munkahelyet teremtetettek a város gazdaságfejlesztési programjának 2019-es indulása óta.

– Munkahelyből nem lesz hiány, munkavállalóból viszont igen, és az előrejelzések szerint a következő években mintegy ötezer új dolgozóra lenne szüksége a vármegyeszékhelynek. A szakképzésben és az egyetemen végzett fiatalok kiváló bázist jelentenek mindehhez, ám ki kell találnunk, hogyan tartsuk őket a városban. Az országban egyedülálló módon nálunk három munkacsoport is foglalkozik ezzel a kérdéssel, az ő munkájuk eredményeképpen született meg az első és nagy sikerű szakMAFest is. E rendezvénnyel és a munkacsoportok eredményeivel is az a célunk, hogy hidat építsünk a munkakeresők, a leendő munkavállalók és a munkaadók között – hívta fel a figyelmet a polgármester.

Óriási lesz az igény

– Az adott feladatra képes és dolgozni hajlandó munkavállalókra van szükségük a régió vállalatainak, az viszont nagy kihívás, hogyan tegyük az embereket képessé és hajlandóvá – ezt már Tóth Csaba, a LEGO Manufacturing Kft. HR-igazgatója mondta. Kiemelte: nagyon fontos előre gondolkodni, hiszen a következő néhány évben 25–30 ezer új álláshely lesz a régióban.

– Ez egy óriási szám, és azt már most lehet tudni, hogy nincs ennyi szabad munkaerő, pont ez lesz az egyik legnehezebb feladat. A következő nagy kihívás a végzős diákok megnyerése, itt kell őket tartani a városban. A megtartás és visszahívás kérdése nagyon fontos, mivel nem elég arra fókuszálni, hogy majd felveszünk dolgozókat, amikor arra szükség lesz, meg is kell őket tartani. Mindez a folyamatosan változó piacon szintén nehéz feladat. Rengetegen elköltöznek a városból, őket is jó lenne a mostaninál nagyobb hatékonysággal a helyi vállalatokhoz csábítani – ismertette a munkaerőpiac várható kihívásait a HR-igazgató. Tóth Csaba arra is kitért, a jövőben számos olyan munkahely lesz, ami megszűnik, miközben a technológia folyamatos fejlődése miatt új hivatások jönnek létre.

– Át kell gondolnunk, milyen munkahelyek lesznek ezek, és milyen kompetenciák kellenek majd ezek betöltéséhez, a dolgozók átképzésére, esetleg a vállalatok infrastruktúrájának fejlesztésére lesz-e szükség – tette fel a kérdést Tóth Csaba.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában