Paszulyleves és mákos bobájka

Karácsonyhoz számos népszokás, hiedelem kapcsolódik. A kereszténység megjelenése előtt az emberek a téli napfordulóra böjttel, megtartóztatással, testi, lelki tisztálkodással készültek, hogy így érdemeljék ki az új esztendő áldásait. Az asztalt a legszebb, hófehér háziszőttes abrosszal terítették le, a házigazda szalmát vitt az asztal alá, ezzel jelképezték a betlehemi istállót, Jézus születési helyét.
A régi Bereg vármegyében a katolikus családok december 24-én karácsony előestéjén egész nap böjtöltek, s csak az esti harangszó után kezdődött a karácsonyi vacsora. Hagyományos étel volt a paszulyleves (bableves) és a mákos bobájka (mákosguba). A reformátusoknál elmaradhatatlan volt a karácsonyi asztalon az alma, dió, sütőtök, az ételek között szerepelt a töltött káposzta, kelt tésztából „sima” kalács, valamint mákos, diós kalács.

A karácsonyi ünnep a falu református istentiszteleteihez szorosan kötődött.

Karácsonykor az ajándékozás nem volt szokás, amire szüksége volt a család tagjainak, azt megkapták korábban. Az ajándékozást inkább a vásárokkal kötötték össze. Amikor sikerült eladni egy-egy jószágot akkor vásároltak ajándékot.

A karácsonyfa-állítás szokása Vámosatyán az első világháború után terjedt el. A karácsonyfát a szülők öltöztették fel. Kerültek a fára kifényesített piros almák és fényes sztaniolba csomagolt diók. Szegényebb családoknál az 1950-60-as évekig a karácsonyi életfa, termőág állítása volt szokásban. Itt is ismert szokás volt a karácsonyi énekes, verses köszöntő, a kántálás. Szenteste dalárda járta a falut és karácsonyi zsoltáros éneket adtak elő minden család ablaka alatt. A kántáló gyerekeket dióval, almával, tubuval (galamb alakú kalács), jutalmazták.

Karácsony első napja bensőséges családi ünnep, dologtiltó nap volt. A család tagjai templomba mentek. Karácsony első napjára húslevest főztek, de nem tyúkból, mert az hátra kaparja, hanem disznóból, mert az kitúrja a szerencsét. A karácsony második és harmadik napja a rokonlátogatások ideje volt.

Szabó Ferenc igazgató-tanító által 1938-ban Vámosatyáról írt monográfiájából: „Karácsony estéjén a gyermekek és néha a szegényebb sorsú felnőttek is kántálni, dicséreteket énekelni járnak, a házak ablakai alatt hirdetve a nagy-nagy örömöt. Fáradozásukat, boldogünnep kívánásukat egy-egy szelet ünnepi kaláccsal szokták viszonozni.”

Bittner Erzsébet Vámosatyán született, Vásárosnaményban érettségizett és Nyíregyházán, a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán, magyar-történelem szakon szerezett tanári diplomát. Évekig Vámosatyában tanított, majd Törökszentmiklósra költöztek. Itt először általános iskolában, majd középiskolában tanított. Népszerű blogot (rendszeres bejegyzésekkel bővülő internetes honlap) vezet. Ebből származik az alábbi idézet: „A tél, különösen a december hónap már a várakozások ideje is volt. Csak nagyobbacskán jöttünk rá, a cseh városkában élő Nagyiék karácsonyra időzítették a csomagküldést. És már meg is érkeztem a legszebb családi ünnepünkhöz, a karácsonyhoz. Édesanyánkkal közösen karácsonyi énekeket énekeltünk, karácsonyi történeteket mesélt nekünk, közben a lakás takarításában is segítettünk. Az ünnep előtt mindnyájunknak rendet kellett raknunk a szekrényünkben. Édesanyánk az ünnep előtti napokon a kemencében sütötte a mákos és a diós bejglit. Karácsonyfára valókat is készítettünk, néhány napig a mézeskalácsok illata lengte be a konyhát, majd diókat vontunk be színes sztaniol papírral.

Míg kisebb gyerekek voltunk, mindig karácsony reggelére „hozta meg a Jézuska” a felöltöztetett karácsonyfát, alatta pedig az ajándékokat. Mi minden volt a fán? Szaloncukor, dió, mézeskalács-figurák, csokifigurák, almák, gyertyák, csillagszórók, csillag a csúcsán. Valami csodálatos szeretet, békesség uralta az ünnepeinket. A meghitt hangulatot csak a havas vidék emelte még bensőségesebbé. Karácsony estéjén (szentestén) a menü mindig gombával készült savanyú káposztaleves és mákos bobájka volt. Még talán gimnazista koromban is volt betlehemezés a falunkban, élő szereplőkkel és nem bábokkal jelenítették meg a pásztorjátékot. Vártuk a kis csapatot, finom süteményekkel kínáltuk őket, talán valami pénzecske is került az erszényükbe.” 

Szabó József János

Fotók: Szabó József János archívuma