Csillagképek lelke kék egén

„Úgy képzelem el a lelkem, mint az éjjeli eget, ami szürke maradna csillagok nélkül. Nők. Az első, aki magához ölelt, édesanyám volt. Megtanított minden szóra, amit ma tudok, s amit szavak nélkül elmondhatok, ölelés, nevetés, sírás, kíváncsiság, akarat. Édes illata volt, hangja, mint a csengő, ölelése puha paplan. Nagymamáim, de leginkább az apai, aki vigyázott rám, megtanított főzni, sütni. Neki frisskalács-illata volt. Szokásait, tanító szavait Igric nagyi alakjába gyúrtam. Mosolyogva gyúrta a tésztát, megmutatta, hogy áll össze a családi ízek kémiája. Az első szerelem, akit előreengedtem a kisváros áruházának forgóajtajánál, s visszamosolygott. A feleségem, a társam, aki ölel, és gyermeket szült nekünk. Mi nagyobb csoda lehet ennél? Apává tett. Csillagok még az unokahúgaim, keresztlányaim. Tőlük tudom már, miért szép a rózsaszín, s mennyi árnyalata van, és hogy vannak csajos dolgok, meg hogyan kell copfot csinálni, miért menő a balett vagy a pörgős szoknya. A középiskolai irodalom-tanárnőm, aki egy üres papírt tett elém, hogy írjak rá verset, prózát. Aztán tett elém könyveket és még üres papírt. Főiskolai, egyetemi tanárnőim, akik az irodalomban rejlő fényeket, a nyelv inspiráló erejét is megmutatták. 

Valamennyi csoda 

Csillag az égen a néni, aki hóvirágot árult a Búza tér sarkában. Az eladó a Csemegében, aki megkérdezi, hogy vagyok. A kalauz, aki türelmesen megvárja, míg előkotrom a táskám mélyéről a jegyem. Csillag fenn a szomszéd néni, aki két éve integetett utoljára, mindig eszembe jut, ha esténként az elhagyott háza sötét ablakára nézek. Aztán ott van édesanyám szomszédja, aki gyerekkoromban meggyes pitét sütött nekem, aztán pár éve egy nyári délután felhívott, hogy az első nő, akit életemben először láttam, csillaggá lett, s újra az égen ragyog. Nem hittem neki. Az édesanyák nem halhatnak meg, persze korábban a nagymamákról is ezt gondoltam. Csalódva néztem magam elé. Néha összeborul az ég, nem tartja össze a szürkeség. A családom nőtagjai lassan csillagképpé állnak össze az égen. Olvastam nőkről, írtam lányokról verset, novellát, tárcát. Csajok, lányok, asszonyok, barátok, munkatársaim, akik nélkül mit sem érnénk mi, férfiak. Világunk megálmodója, gondolataink origója mégis csak a nő. Te, ő, ők s maga, valamennyi csoda. Köszönet a csillagok fényéért.”  

-Béres Tamás