Ki öntene ma ágyút?

Alatta a hullámsírban egy teljes falu aludta örök álmát, akárcsak egy alámerült Atlantisz a Kárpát-medencében. Évezredes történelmünk gazdag olyan jelképekben, mint Bözödújfalu, emlékeztetve rá, hányszor sodorta nemzetünket a pusztulás szélére hordák támadása, és hányszor éltük túl azokat, akik el akartak tüntetni minket a föld színéről. A barbár módon elárasztott magyar falu jelképes erőddé vált, s temploma utolsó bástyaként dőlt össze tíz évvel ezelőtt, amikor az átázott, meggyengült falak megadták magukat a sorsuknak. A torony ledőlt, de új életre is kelt: immár felszentelésre vár az Összetartozás Temploma, amelyet a megmaradásunk konok követei emeltek. 
Hej, ezek a csuda székelyek… Sokkal tartozunk nekik, és így, március 15-höz érkezve Gábor Áront is illik újra megsüvegelni. Amikor 1848 végén már Erdélyt szorongatta az ellenség, és erős tüzérség nélkül nem sok esélyt láttak a sikeres küzdelemre, a székelység csüggedt tanácskozásának ezzel a felkiáltással vetett véget: „Lészen ágyú!” Felhatalmazást nyert az ágyúöntésre, irányításával hetven löveg készült, de azok olyan pontosan lőttek, hogy az osztrákok előbb azt hitték, váratlanul francia tüzérséggel kerültek szembe. 
A derék székely vagyonát, tudását és életét adta a hazáért. Mai világunkban vajon hányan lennének készek és képesek hasonló áldozatra? Ki állna be ma katonának a haza hívó szavára? Fontos kérdések ezek most, amikor a békére intő józanság szavát kevesen akarják érteni és hallani a világban, és ezért készen kell állni megvédeni mindazt, amit a szülőföld jelent és ad. Emlékeztessünk a Baloldali Ifjúsági Mozgalom nyilatkozatára: „Bármilyen honvédelmi kötelességet is írjanak elő, mi nem fogunk fegyvert, és nem vetjük alá magunkat militáns komi­sszá­rok és kiképzőtisztek ké­nye-­kedvének.” Furcsa ér­ték­közösség, erős kétségeket éb­resztve a honfitársi kö­te­lékben. Ám reménykeltő ellenpéldát is látni olyan fiatalokban, akik a közösség élményét a hazaszeretetben, az elődök tiszteletében élik meg. A Honvédsuli Egyesület tagjai koszorúval a kezükben hajtanak fejet hőseink sírjai előtt, és kilométerek ezreit menetelve emlékeznek azokra, akik számára még létezett olyan, hogy szent ügy. 
Európa és a világ újra ve­szélyes háborús játékba kez­dett, a legnehezebb küzdelmet most a béketeremtés adja. A siker e pillanatban még a szavak erején múlik, de a tétjét és súlyát a szabadságharcunk előtti tisztelgés tükrében láthatjuk igazán.