Külföldön sem feledték el az ősöket

A Magyarországot ért történelmi viharok után külföldön is telepedtek le a nagy történelmi múlttal rendelkező Kende család tagjai, akik élnek többek között Kanadában, Írországban, Svájcban, Angliában, Franciaországban és Belgiumban is. Bárhol is legyen azonban a lakóhelyük, valamennyien örömmel fogadták, hogy a túristvándi református gyülekezet és a Tiszántúli Református Egyházkerület szervezésében és támogatásával végső nyughelyre kerültek azoknak a családtagoknak a maradványai, akiknek a sírját 1991-ben a túristvándi református templom belső felújítása során találták meg.

Közbeszólt a járvány, a távolság

Mint már beszámoltunk róla, a Kende család kilenc tagjának csontjai huszonkilenc évet vártak arra, hogy az utódok újratemetés keretében megadják a végső tisztességet és kegyeletet.

Az újratemetés és a hozzá kapcsolódó gyászszertartás összefogta a hazánkban és a külföldön élő ősi Szente-Mágócs nemzetségből származó Kende család utódait, de sajnos a koronavírus járványa és a távolság miatt minden családtag nem tudott részt venni az ünnepélyes megemlékezésen. A külföldön élő bárói ág tagjai ezért levélben mondtak köszönetet a főszervező helyi református egyházközségnek és az egyházkerületnek, valamint Kósa Jánosnak, a község református lelkészének.

A köszönőlevelet – amelyet közlésre mi is megkaptunk a család bárói ágától, pontosabban báró Kende Zsigmond leszármazottaitól –, az ünnepségen fel is olvasták:

Részesei lehetnek a múltnak

Íme a Belgiumból érkezett levél szövege:

„Bár személyesen sajnos nem lehetünk jelen ezen a mai napon, ezen üzenet által szeretnénk a túristvándi és cégénydányádi Kendék köszönetét a távolból tolmácsolni Kósa nagytiszteletű úrnak és a Tiszántúli Református Egyházkerület vezetésének: Fekete püspök úrnak, Szalay esperes úrnak és nem utolsósorban az egész túristvándi gyülekezetnek és más megjelenteknek, azért, hogy a Kende család emlékét ápolják.

Továbbá azt, hogy bár a történelem viszontagságai messzire sodorták a családot Túristvánditól és Cégénydányádtól, de szüleink, nagyszüleink szívének és lelkének egy része örökre Magyarország ezen részén maradt, és fontos volt számukra, hogy ha másképpen nem is, de fényképek és elmesélések alapján megismertessenek minket is azzal a területtel, ahol felnőttek, keresztelőket, születésnapokat, esküvőket és más családi ünnepségeket ünnepeltek, ahol a közösség építése és gyarapítása volt számukra a legfontosabb cél. Azzal a területtel, ami összefonódott az ő nevükkel, és amivel ők is egyek voltak, és ami örökké hiányzott nekik, még akkor is, ha messzire elkerültek innen.

Számunkra, az új nemzedéknek, amely ezt a különleges kapcsolatot a családunk, Túristvándi és Cégénydányád között személyesen nem élhette át, különösen megható, hogy ennyi idő után is még emlékeznek az emberek a családunkra, és ápolják az emlékét azoknak a Kendéknek, akik itt Túristvándiban és Cégénydányádon voltak otthon, és úgy érezzük, hogy ezáltal már mi is részesei lehetünk annak a kapcsolatnak, amit eddig csak elmesélésekből, könyvekből és néhányan közülünk az idén januári rövid, de felejthetetlen cégénydányádi összejövetelből ismerhettünk meg.”

KM