Látomások a lélek szentélyéből

Közel 26 milliárd forint összegű forrást különít el a magyar állam május 31-éig a Gazdaságvédelmi Alapból a Magyar Templomfelújítási Program folytatásához – olvashattuk a hónap elején a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatban. Az erről szóló dokumentumot Varga Mihály pénzügyminiszter már tavaly júniusban ellátta kézjegyével. Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor arra kérte általános helyettesét, Semjén Zsoltot, egyben a program felelősét, hogy amennyiben az összeg rendelkezésre áll, azonnal meg kell kötni a szerződéseket.

Festőművész az oltár előtt

Mivel a templomaink nem csupán a hitélet színterei, de a nemzet kulturális örökségének a részei is, és felújításuknak, állagmegóvásuknak mindenki örül, lapunk egy most kezdődő sorozattal ismételten rá szeretné irányítani a figyelmet a templomfelújítások összetett kihívásrendszerére. Az értékek megőrzéséért ilyenkor több szakterület szakembere fáradozik, a forrás- és építéskutatótól kezdve a res­taurátorokon át a régészekkel és gyakran a képzőművészekkel bezárólag.

Sorozatunk első részében egy olyan képzőművészt kérdeztünk, akit több római katolikus egyházközség is felkért már művészeti alkotás elkészítésére. Mihálka György festőművészt nem először mutatjuk be az olvasóknak, ezúttal viszont kizárólag templomi munkáira fókuszáltunk.

– Évekkel ezelőtt komoly felújításon esett át Máriapócson a 14. századi Szeplőtelen Szűz Mária római katolikus plébániatemplom, oda hívott el a felújítást irányító cég vezetője. Már az első megbeszélés alkalmával kiváló embereket ismerhettem meg. Mindjárt látszott, hogy az alapvető cél kettős: hagyomány és modernség. Egyfelől meg kellett őrizni a templom eredeti arculatát, archaikus hangulatát, de úgy, hogy meg tudja szólítani a modern embert, például a high-tech világítástechnika is ezt a modernséget fejezte ki. Az én faladatom az volt, hogy a diadalív két oldalán álló szárnyasoltár-szerű kálváriaszekrény kazettáiban fogalmazzam meg a 14 stációt. Előtte természetesen átnéztem, mit készítettek a témában a művészelődök. Arra figyeltem fel, hogy valaki sok száz évvel ezelőtt megalkotott egy sorozatot, és később főleg ennek a variációi készültek el újra meg újra.

Ott vagyunk a keresztúton

– Szerettem volna a témához a magam módján nyúlni, el is mondtam a plébánosnak, Szenes Istvánnak, hogy 15 stációban gondolkodom. Számomra ugyanis a keresztút nem ott ér véget, hogy Krisztust a sírba helyezték, hanem azzal, hogy kiárad a testéből és fölmagasztosul. A plébános is egyetértett velem, de az elképzelést engedélyeztetni kellett Rómával. Szerencsére a jóváhagyás gyorsan megérkezett. A technika a következő volt: a jeleneteket grafitból égettük fel egy csiszolt rézlemezre. A grafit és az aranyló réz remek kontrasztot ad, és a felület olyan, mint egy tükör. Ha elé állunk, látjuk magunkat benne, szinte ott vagyunk mi is a keresztúton. Büszke vagyok rá, hogy ez a kis kápolna ICOMOS-díjas lett, és a világ szinte minden építészeti szaklapjában emlegették.

– Évekkel később a Bán Ferenc tervezte, nagyon modern Szent László király templom helyreállításánál gondoltak rám Borbányán. Egy tíz méter széles, négy méter magas freskót kellett elkészítenem. Aki járt már ebben a templomban, tudja, milyen lenyűgöző perspektívája van a boltozatnak, ami a szószéki gyújtópontba vezeti a tekintetet. Nekem a szószék fölötti területet kellett tartalommal megtöltenem, és most külön kérték, hogy legyek modern. Tartott a felújítás, amikor megnéztem a helyszínt. Ahogy leültem az oltár elé, váratlanul látomásom támadt, nem mindig talál meg ilyen hirtelen a teremtőerő. Eközben odajött a plébános, már mondta volna az elképzelését, de azt kértem, hadd tárjam elé az enyémet. Meghallgatott, és azonnal rábólintott, a saját verziójába bele se kezdve – idézte fel Mihálka György a pillanatot. A napban álló Szent László alakja jelent meg előtte, az oldalán két kitárt szárnyú angyallal, egyszerű, de magával ragadó kompozícióban. Az áldó szent király balján a föld, jobbján az ég angyala, mellkasában életfa.

Velünk élő energia

– Egy szkíta férfi arcát kölcsönöztem neki, de messziről Jézus arcára is emlékeztet – tette hozzá a művész, akinek kedvenc témája az emberi arc, ami szerinte térkép.

– Nem a múltját, a jelenét akartam megfesteni, kifejezve, hogy a szent király most is közöttünk lévő élő energia. Az ilyen energiák gyakran vezetik az én kezemet is – értünk a történet végére.

Mihálka György mindeközben a saját lelkiségébe is engedett belátni. Bár klasszikus értelemben nem vallásos ember, vallotta, de önmagára úgy tekint, mint aki Istennek része. A vallások mibenlétét imádott nagyapja úgy világította meg előtte, hogy afféle – a bizonyosság, a tudás felé tartó – hidak, mindenki maga dönti el, melyiken kel át a túloldalra. – Szoktam volt mondani, persze a legnagyobb alázattal, hogy már nem keresem az Istent, hanem tudom. Hinni addig kell, amíg az ember meg nem tisztította a szentélyét ott mélyen belül. Mert mocsokba nem jön az Isten.

MJ