Teraszbulik és az első „hamburger”

Elindult a Törzshely 2022 játékunk, melynek első, február 14-éig tartó szakaszában jelöléseket várunk, hogy megtudjuk, melyek olvasóink kedvenc megyei vendéglátóhelyei. A jelöléseket a szon.hu/torzshely oldalon várjuk. Addig is igyekszünk megszólaltatni olyan személyeket, akiknek sok élményük van, és erről szívesen nyilatkoznak.  

Ismert minden törzshelyet

A hely, ahol bármikor szívesen elidőzöl a barátnőddel vagy a barátokkal, és ahol ráadásul a kiszolgálás is kedvedre való. A hely, ahol nem vizezik a bort, esetleg az étel is finom. A hely, amire évtizedek múltán is nosztalgiával gondolsz vissza. Ilyen a tökéletes törzshely. Ha valaki, akkor Csernák Tibor bárzenész bizonyosan több ilyen helyen megfordult eddigi pályája során, ami persze így is van, csak kicsit másképpen, mint ahogy elsőre gondoltuk.

– Sajnos, nekem a vártnál lényegesen kevesebb jutott abból, hogy valahol gondtalanul sörözgethessek a haverokkal, amint azt sokan gondolnák. Mert ha hívtak is, gyakran azzal kellett elhárítanom, hogy nekem lagzim vagy bálom lesz. Ettől függetlenül pontosan tudom, melyek voltak Nyíregyházán a ’70-es, ’80-as évek nagy törzshelyei. Amiben magam is többször megfordultam, nem más, mint a talán régen elfeledett Ifipark, Sóstónak az a része, ahol most a jegesmedvék úszkálnak.

– Minden szombaton több ezren találkozhattak ott. Hatalmas buliknak adott otthont, sok zenekarnak alapozva meg a hely a hírnevét. Itt mutatkozott be a Hobo Blues Band, elhozta az első nagylemezének anyagát az Edda, de sokan mások is – Mini, Apostol, Nevada, Woods, Skorpió, Piramis, Generál, Bergendy – játszottak a park színpadán, akár évente többször is, felsorolni is hosszú lenne. A magyar rockszakma gyakorlatilag ott alakult ki a szemünk láttára. Egy alkalommal még nekem is megadatott, hogy tarthattam ott a nagyszínpad irányába egy táncos bulit, ugyanis a keverőállásként ismert kisszínpadra rendezkedtem be.

– Ha nem volt hétvégén bulim – hiszen 14 éves koromtól már gyakran zenéltem –, felkaptam a pólómat, farmeromat, nyakamba akasztottam a szimatszatyromat, belebújtam egy alföldi papucsba, és a haverokkal, zenésztársakkal irány a park. Az egészet általában fürdőzéssel is összekötöttük. Emlékszem, vettünk egy „kéttengelyes” Hubertuszt, és mivel akkoriban egy „kultúralkoholista” hangvillával járt bulizni, ha nem jött le a kupakja, beleszúrtam a hangvillámat. Nekünk egy ilyen „kéttengelyes” elég is volt abban az időben, még nem jöttek divatba a komolyabb „szerek” – tudtuk meg.

Vizes zsömlében

Csernák Tibor azt is elmondta, hogy már a zenekarok beállásánál ott nyújtogatták a nyakukat a színpad előtt, egy vérbeli zenészt az is nagyon érdekelt akkoriban, hogyan hangosítanak ki jól egy dobot vagy egy gitárt. – A nyálunk is elcsöppent a komolyabb bandák nyugati cuccait látva, a mieink nagyon távol álltak azoktól. Emlékszem, szájtátva néztem a négyhangszórós Marshall-ládát, vagy a Tender basszusgitárt Póka Egon kezében. Később, amikor szót válthattam vele, elárulta, hogy nagy becsben tartja, soha nem is válna meg tőle.

– Akkoriban minden után vágyakoztunk, ami nyugati, és folyton azt kérdezgettük, mikor lesz már nekünk például Coca-Colánk vagy hamburgerünk. Az utóbbiból az „elsőt” egy másik törzshelyünkön, a vásárosnaményi Tisza-parton vettük – akkoriban csak ilyen fürdőhelyekre futotta –, legalábbis azt hittük, hogy igazi hamburgert eszünk. A tulaj vizes zsömlébe salátaleveleket tett, közéjük egy vastag szelet turistaszalámit, és leöntötte valami paradicsomos szósszal. Csakhogy a szalámiról elfelejtette lehúzni a héját, ha az első harapásnál a fogunk közé akadt, ki is rántottuk az egészet.

Innen, a Tisza mellől nyergeltünk át egy másik ikonikus helyre, a Sóstói Krúdy Vigadó teraszára. 

– Egy ideig itt is zenélhettem, például beugróként. Kovács „Kukó” Zoltán hozta el a három gitárosból és dobosból álló bandáját, de a ritmusgitárost már az első nap után kirúgták, mert az előző este tajtrészegen szavalta a saját verseit egy asztal tetejéről. Mivel se gitáros, se billentyűs – ráadásul a bassz­gitárosukat sem a „penge” játékáért, csupán azért vették be a buliba, mert tuti cuccot vitt a zenekarba –, engem kértek meg, hogy húzzam ki őket a csávából. 

– Később játszhattam a teraszon az Alfa Együttessel, az egyetlen olyan helyi bandával, akik néhány sor erejéig a Tardos Péter jegyezte Ki kicsoda a magyar rockzenében című kötetbe is bekerültek. Kísérhettük Gerendás Pétert, csodálatos buli volt, nagyon sokan eljöttek.

– Az emberek imádták a helyet, gyakran azzal volt gond, hogy a lentről beszemtelenkedő, és nem fogyasztókat a pincéreknek úgy kellett letessékelni a másutt vett olcsó sörükkel. Aztán változatos idők következtek a szálló életében, míg végérvényesen be nem zárták. Pedig a terasz mindmáig sikertörténet lehetne, ha valaki hozzáértő üzemeltetné. A Sóstó egyébként is minden sarkában elbírna nyaranta egy-egy remek bandát vagy szólistát a könnyűzene valamennyi ágából, biztos, hogy mindegyiknek lenne közönsége – magyarázta.

Az Aranyalma Eszpresszót a Ságvári kertvárosban már csak mint cseresznyét rakta fel a beszélgetésünk tortájára. – Ott is minden hétvégén szólt valamilyen zene, még Gidófalvy Attila is diszkózott benne, nem is keveset. A kertvárosiak az étlapról vacsorát rendeltek, majd a zenekarok húzták nekik a talpalávalót.

Ön is szeret egy fárasztó nap vagy akár egy hosszú hét után lazítani egy sörözőben vagy borozóban? Vagy Ön szívesebben tölti az idejét a kedvenc pizzázójában? Esetleg péntek este beindul a bugi a lábában, és a jól bejáratott zenés, táncos szórakozóhely felé veszi az irányt? Megyénkben számos kiváló vendéglátóhely csábít arra, hogy a barátokkal eltöltsük a szabadidőnket. Bizonyára ezek közül mindenkinek megvan a saját törzshelye. Mi pedig most erre vagyunk kíváncsiak, hogy olvasóinknak melyik a kedvence.

Látogasson el a szon.hu/torzshely oldalunkra és nevezze be még ma a kedvenc helyét!