A Balmaz ellen kupáznak

2019.08.13. 17:23

Az élmezőnyt célozták meg

Szinte változatlan kerettel vágnak neki a bajnoki szezonnak.

Kovács Lászlóék (labdával) felülmúlnák előző szezonbeli helyezésüket

Fotó: Dodó Ferenc

Parádés győzelmek és bosszantó vereségek jellemezték a Tiszavasvári tavaszi szezonját, köszönhető ez talán annak is, hogy év közben elveszítették mindkét irányítójukat, így nem alakulhatott ki versenyhelyzet a poszton. Hadas Sándor edző szerint a fiatalok viszont sokat fejlődtek, bizonyítva azt, hogy helyük van a csapatban. A Tiszavasvári végül a hetedik helyen fejezte be a bajnokságot.

Kovács Lászlóék (labdával) felülmúlnák előző szezonbeli helyezésüket
Fotó: Dodó Ferenc

A Balmaz ellen kupáznak

– Július 31-én kezdtük meg a felkészülést a soron következő pontvadászatra. Hetente négyszer edzünk, a tavaly nyári felkészüléssel ellentétben már a jól megszokott helyünkön, a tiszavasvári sportcsarnokban. Ezek mellett felkészülési mérkőzések is szerepelnek a programunkban, megmérkőzünk az NB I./B-ből kiesett DEAC-cal, a veszprémi ifikkel, a Kisvárdával, az NB II.-be visszavágyó Fehérgyarmattal és talán a Balmazújvárossal is – avatott be a felkészülés részleteibe a Tiszavasváriak mestere.

– Régi dédelgetett álmunk, hogy az első négy hely valamelyikére odaérjünk, az előttünk álló idényben ismét nekiveselkedünk, hogy álmunk valóra váljon. Sikerült egyben tartanunk a csapatot, minimális volt a mozgás nyáron, egy új érkező mellett a saját utánpótlásunkból Vajda Milán csatlakozott a felnőttkerethez, azt gondolom, hogy ez jó alap céljaink megvalósításához – latolgatta az esélyeket Hadas Sándor.

A Tiszavasvári szeptember közepén a Gyöngyös U23-as csapata ellen kezdi meg a bajnokságot, a Magyar Kupa első fordulójában pedig a Balmazújváros lesz az ellenfele.

Játékosmozgás

Érkezett: Tóth Bendegúz (Nyíregyházi SN).

Távozott: Csébi Dávid (?), Volosinóczki Róbert (abbahagyta).

BB

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában