Sportgála

2019.11.26. 13:01

Nyíregyháza sportjának színe-java

Díjak, serlegek sokaságát adták át hétfőn kora délután a Continental Arénában a hagyományos gálán.

Dr. Kovács Ferenc a nyugdíjba vonuló Lencsi nénit is megajándékozta

Fotó:

A szervezők lehetetlenre vállalkoztak, egy háromperces remek kis videóval vezették fel hétfőn délután a Continental Arénában a hagyományos Nyíregyházi Sportgálát. A lehetetlen arra vonatkozott, hogy számtalan szép sikert arattak idén a nyíregyházi sportolók világversenyeken, hazai bajnokságokon kupákon, tornákon.

 

Sok videó lehetett volna

– Ez a sportgála hagyományosan összegzi az egész esztendőt, úgy vélem, sokkal több mint háromperces videót lehetett volna készíteni – kezdte köszöntőjét dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere.

– A mögöttem látható serlegek, kupák száma is tükrözi, hogy szép sikereket értek el sportolóink és városunk jó hírét vitték, viszik.

– A sportolók teljesítménye mögött edzők, támogatók, sportorvosi hálózat is alkotja a hátteret és mind emögött a városi önkormányzat. Örömteli, hogy nagyon sok cég van, amelyik támogatja a sportot.

Nagyobb a szerepe mint tíz éve

– A sport a város életében is sokkal nagyobb szerepet játszik, mint tíz éve. Voltak idén olyan nagy versenyek, mint a rali Európa-bajnokság, a kerékpáros Nyíregyháza Nagydíj, amelyek miatt itthonról és külföldről is nagyon sokan figyeltek Nyíregyházára.

– Ez a folyamat még tovább erősödik, az első számú kihívás, hogy hozzuk ki a legtöbbet a városból. Tavaly jégpályát nyitottunk, az uszodát hamarosan átadjuk, és épül az Atlétikai Centrum, ami 2021-re lesz készen. Sok sikert mindenkinek, és remélem, jövőre ugyanennyi serleg talál majd gazdára – mondta dr. Kovács Ferenc.

Aztán beindult a díjözön. A legjobbak a Város sportjáért díjazottak voltak, elsőként Berencsi Tímea, az Ezüstcsikó Karate Egyesület kyokushinkai karatékája vehette át az elismerést mesterével, Tóth Tiborral. Őket a Nyíregyházi Sportcentrum diszkoszvetője, Szikszai Róbert és edzői, Kerekes László és Cserpák Róbert követte.

Az év felfedezettje szintén atléta, szintén a Sportcentrum kiválósága, mégpedig az országos bajnok súlylökő, Tóth Balázs. Következett az év parasportolója, a kerekes­székes Tarjányi István, aki a napokban Amszterdamban második lett a világkupán. Az NYVSC kard és kerekes­székes vívószakosztályának Tokiót megcélzó válogatottjának Pákey Béla a mestere. Új díj és remek kezdeményezés az év extrém sportolója, aki Belus Tamás. Az év csapata címet ismét a Fatum-Nyíregyháza extraligás röplabdázói kapták.

Az idei jutalmazott testnevelő Gyula Sándor, aki immáron nyugdíjas, több évtizedes munkássága alatt sok tehetséget nevelt fel.

Jó tanulók és sportolók

Aztán sorban jöttek a sportolók, válogatottak és a diáksportban jeleskedők. Díjat kaptak a kiemelt támogatók, nyugdíjba vonult testnevelők, a sportágak legjobbjai, illetve a jól tanuló és jól sportolók.

Zárásként Kósa Árpád, a kabinetiroda vezetője szólt az elmúlt esztendők sikereiről, a fejlesztésekről, majd hasonlóan eredményes folytatást kívánt mindenkinek.

Az ünnepség fogadással, sportbaráti beszélgetéssel ért véget.

ML

A Nyíregyházi Sportgála díjazottjai

Az év női sportolója: Berencsi Tímea (kyokushin karate, felnőtt Eb 5. hely, edzője: Tóth Tibor)

Az év férfi sportolója: Szikszai Róbert (atlétika, diszkoszvetésben Universiade 5. hely, edzője: Kerekes László és Cserpák Róbert)

Az év felfedezettje: Tóth Balázs (atlétika, súlylökésben felnőtt magyar bajnoki cím, edzője: Kerekes László és Cserpák Róbert)

Az év parasportolója: Tarjányi István (kerekesszékes vívás, vb-csapat 8. helyezés, edzője: Pákey Béla)

Az év extrém sportolója: Belus Tamás (ultrafutó, a legjobb magyar a Mont Blanc körüli, leghíresebb terepfutó versenyen)

Az év csapata: Fatum-Nyíregyháza (női röplabda, címvédés a Magyar Kupában, bajnoki második hely, vezetőedző: Hollósy László)

Munkásságának elismeréseként: Gyula Sándor, úszás több évtizedes edzői tevékenység (úszás)

A kiemelkedő hazai és nemzetközi eredményeket elért sportolók és edzőik

Hatházi Dóra (úszás, Nyh. Sportcentrum, juniorvébé 6., ifi Eb 5. helyezés, edző: Gyula Sándor)

Tóth Fruzsina (röplabda Eb-válogatott, Universiadé 4.)

Tóth Dalma (röplabda, Universiadé 4. )

Berencsi Csaba (kyokushin karate U20 Eb 3., edző Tóth Tibor)

Kovács Richárd (ökölvívás, NYVSC-Big Boxing, Eb-részvétel, edző: Nagy Lajos)

Závaczki Bálint (golf, Pannónia Golf Club és Akadémia, többszörös juniorbajnok és nemzetközi versenyek, edző: Závaczki Zsolt)

Szurovcsják Ivett (úszás, Nyíregyházi Sportcentrum, felnőttbajnokság 2. és 3. helyezés, edző: Urbin Tamás)

Helebrandt Máté (atlétika, Nyíregyházi Sportcentrum, gyaloglás, többszörös magyar bajnok, vébérészvétel, edzője: Pokrovenszki József)

Trencsényi Vince, Pannuska Dávid rali, Extrem Sport Team Kft., ob 2-es bajnoki cím)

A Város sportjáért 2019-ben végzett kiemelt támogatásukért és példaértékű társadalmi szerepvállalásukért díjazottak

Hübner- H Kft., a verseny- és szabadidősport kiemelt támogatója

Michelin Hungária Kft., a szabadidősport kiemelt támogatója

KE-VÍZ 21 Építőipari Zrt., a versenysport és utánpótlás-nevelés kiemelt támogatója

The Kopjary Water Kft., a verseny- és szabadidősport kiemelt támogatója

Nyíregyházi Extrém SE, az I. Nyíregyháza Extrém Trail verseny szervezése

Városi diák- és szabadidős sportrendezvényeken legaktívabb iskolák.

Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium, igazgató: Kovács Ágnes), Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye, igazgató: Gyula Szabolcs)

Sportágak díjazottai, csapatuk, egyesületük legjobbjai

Női röplabda: Inneh-Varga Elizabet Lenke (Fatum-Nyíregyháza, edző: Hollósy László)

Női kosárlabda: Borza Laura (Nyíregyházi Kosársuli Utánpótlás Kosárlabda Egyesület, NB I./B-s edzője: Farkasinszki Gyuláné)

Női kézilabda: Varga Fruzsina (Kölcsey DSE, NB II., edző: Hadobás István)

Női labdarúgás: Szanyi Mária (Nyíregyháza Spartacus FC, NB II., edző: Szilágyi Krisztián)

Férfi kézilabda: Gadnai Attila (Nyíregyházi SN NB/I. B, edző: Varga Zsolt)

Férfi kosárlabda: Bazsó Brúnó (Hübner-Nyíregyháza Blue Sharks, NB I./B., edző: Siska János)

Férfi labdarúgás: Hornyák Marcell (Nyíregyháza Spartacus FC, NB II., edző: Lengyel Roland

Egyéb csapat és egyéni sportágak legjobbjai

Amerikai foci: Tóth Gábor (Nyíregyháza Tigers Amerikai FC, edző: Mihalik György)

Ülőröplabda: Kertész Róbert (Nyíregyházi Sportcentrum, edző: Drotár György)

Vízilabda: Orosz Márton (AQUA SE serdülő csapata, edző: Urbin Tibor)

Teke: Fehér Béla (Nyíregyházi Teke Klub, extraliga, edző: Mogyorósi Péter)

Asztalitenisz: Laskai Írisz (Női Asztalitenisz Club, NB I., edző: Dorogi János

Lövészet: Nizsalóczki Soma (Nyíregyházi Polgári Lövész Egyesület válogatott sportlövője, edző: Veres Andrea)

Kerékpár: Hrenkó Norbert (Nyírségi Kerékpárosok Sportegyesülete, edző: Solymosi János)

A Nyíregyházi Sportcentrum díjazott sportolói

Atlétika: Kerekes Dóra, válogatott diszkoszvető

Úszás: Lengyel Áron, korosztályos válogatott

Kosárlabda: Sitku Márton, U20-as válogatott kerettag

Röplabda: Szabó Lili, up-válogatott kerettag

Kézilabda: Barkó Csaba Dávid, strandkézilabda korosztályos válogatott

A Nyíregyházi Sportcentrum díjazott edzői

Bakosi Béla, magyar atlétika válogatott egyik edzője

Urbin Tamás, úszás, Szurovcsják Ivett edzője

Lekli József, kosárlabda, a 3X3 válogatott edzője

Moravszki Gyula, röplabda, az U13 csapat edzője

Kerekes Tamás, kézilabda, a fiú serdülőcsapat edzője

A Nyíregyházi Sportcentrum országos bajnokai

Egyéni. Atlétika. Helebrandt Máté (gyaloglás 50 km, edzője: Pokrovenszki József), Bakosi Péter (magasugrás, edzője: Bakosi Béla), Nyisztor Petra (hármasugrás, edzője: Bakosi Béla), Leveleki Bence (hármasugrás, edzője: Bakosiné Senczi Erika és Bakosi Béla), Zsiga Kinga (diszkoszvetés, edzője: Kerekes László és Cserpák Róbert), Szabó Hunor Benedek (3000 m síkfutás, edzője: Széles Imre), Farkas Zoltán (távolugrás, edzője: Bakosiné Senczi Erika)

Úszás: Hatházi Dóra (többszörös ifjúsági bajnok, edzője Gyula Sándor), Tajthi Milán (gyermekbajnok, edző: Gyula Sándor)

Csapatbajnokok: Fatum-Nyíregyháza Magyar Kupa-győztes röplabdacsapata, vezetőedző: Hollósy László). Atlétika, a Nyíregyházi Sportcentrum fedett pályás ifjúsági és juniorbajnok 4×200 m váltója: Béni Gergő, Leveleki Bence, Téglási Ákos, Vámosi József)

Diáksport, a városi pontverseny végeredménye

Általános Iskolák. I. Kategória (350 fő alatti): 1. Bethlen Gábor Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és AMI, igazgató: Gáll Ottó). 2. Nyíregyházi Arany J. Gimnázium, Általános Iskola és Gimnázium Szőlőskerti Angol Kéttannyelvű Tagintézménye, tagintézmény-vezető: Tamás Csaba. 3. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Vécsey Károly Tagintézménye, tagintézmény-vezető: Veres László

II. Kategória (351–550 fő): 1. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola, igazgató: Illés Zoltán 2. Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium Zelk Zoltán Angol és Német Kéttan­nyelvű Tagintézménye, tagintézmény-vezető: Medve Róbert. 3. Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, igazgató: Baloghné Németh Szilvia

III. Kategória (551 fő feletti): 1. Nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola és AMI, igazgató: Andó Károly, 2. Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, igazgató: Kantár Attila. 3. Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Ált. Iskola és Gimn., igazgató: dr. Komáromi István.

Középfokú iskolák. Testnevelési Gimnázium kategória: 1. Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium, igazgató: Kovács Ágnes.

Gimnáziumok: 1. Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium, igazgató: Chriszt Gyula, 2. Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium, igazgató: Kajatiné Pogácsás Edit. 3. Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, igazgató: Kantár Attila

Szakközépiskolák: 1. NYSZC Wesselényi Miklós Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, igazgató: Bánné Gulyás Katalin. 2. NYSZC Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, igazgató: Tóthné Zsigó Zita. 3. NYSZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma, igazgató: Szabó Attila

Nyugdíjba vonuló testnevelők

Szikszainé Lukács Éva Ida, a Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma testnevelője testnevelés tanításáért és az iskolai diáksport fejlesztésében végzett kiemelkedő munkájáért.

Názon Sándor, a Nyíregyházi SZC Inczédy György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma testnevelője a testnevelés és a sport kiemelkedő oktatásáért, tanításáért, sportversenyek szervezésért.)

Bodnár Jánosné (Lencsi néni) a Jókai Mór Református Általános Iskola testnevelője a testnevelés oktatásáért és a kézilabda sportágban végzett kiemelkedő munkájáért.

Országos diákolimpia bajnokok

Egyéni bajnokok. Atlétika. Fiú IV. korcsoport: Lőw Gábor (magasugrás, Nyíregyházi Arany J. Gimnázium és Általános Iskola, felkészítő: Harcsa Norbert). Leány VI. korcsoport: Zsiga Andrea Kinga (diszkoszvetés, Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium, felkészítő: Kerekes László, Cserpák Róbert). Fiú VI. korcsoport: Tóth Balázs (súlylökés, Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi Szakgimnázium, felkészítő: Kerekes László, Cserpák Róbert).

Aerobik, leány BA-UP2 IW: Molnár Annamária (Jókai Mór Református Általános Iskola, felkészítő: Kovácsné Laurinyecz Julianna. Fiú SA-UP3 IW: Molnár Barnabás (Jókai Mór Református Általános Iskola, felkészítő: Kovácsné Laurinyecz Julianna)

GI grapling, junior haladó, 84 kg: Bánszky Dániel (Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium, felkészítő: Halász Dávid).

Gumiasztal, leány IV. korcsoport: Somogyi Anna (Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, felkészítő: Dunai Ágnes). Fiú, II. korcsoport: Gurály Zalán (Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, felkészítő: Nagy József.)

Minitrampolin, fiú II. korcsoport: Gurály Zalán (Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, felkészítő: Nagy József.

Sportlövészet. Leány V. korcsoport: Torkos Anetta (target sprint, Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium, felkészítő: Veres Andrea. Fiú III–IV. korcsoport: Gyuris Kornél (légpisztoly, Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, felkészítő: Veres Andrea). Fiú III–IV. korcsoport: Pataki János (target sprint, Bethlen Gábor Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola, felkészítő: Veres Andrea).

Fiú V–VI. korcsoport: Nizsalóczki Soma (target sprint, Waldorf Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és AMI, felkészítők: Veres Andrea).

Országúti kerékpár, fiú IV. korcsoport: Susla Vince (Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, felkészítő: Hajnal Mária).

Tollaslabda. Fiú IV. korcsoport: Szentpáli Marcell (Nyíregyházi Arany J. Gimnázium és Általános Iskola Zelk Zoltán Tagintézmény, felkészítő: Jakab Péterné, Gönczi Andrea).

Úszás. V–VI. korcsoport, B kategória: Thuróczy Áron (200 mellúszás, Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, felkészítő: Thuróczy Róbert). III. korcsoport A kategória: Barna Bianka Dorottya (100 m mellúszás, Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, felkészítő: Urbin Tamás).

Csapat. Atlétika, leány V–VI. korcsoport: Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium diszkoszvető csapata (Zsiga Andrea Kinga, Zsiga Boglárka, Magyar Dóra, Kiss Virág, Seres Vivien, felkészítő: Kerekes László, Cserpák Róbert)

Asztalitenisz. Fiú IV. korcsoport: Jókai Mór Református Általános Iskola (Hok János, Hok Bence, Takács Tibor, felkészítők: Dorogi János, Tóth Sándor)

Labdarúgás. Fiú II. korcsoport: Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium (Bába Péter, Bogár Péter, Baksa Benjamin, Fábián Boldizsár, Asztalos Noel, Hegedüs Bence, Halkó Henrik, Madura János, Piros Máté, felkészítő: Szécsi Zsolt)

Röplabda. Leány IV. korcsoport: Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola csapata (Daniló Alexandra, Birta Zoé, Kósa Csenge, Klebersz Lili, Berki Szonja, Mezősi Laura, Racskó Mira, Fórizs Flóra, Farkas Gréta, Sipos Natália, Forosz Zsófia, Sitku Panna, felkészítők: Moravszki Gyuláné, Moravszki Gyula).

Úszás, leány IV. korcsoport A kategória: Arany J. Gimnázium és Ált. Iskola 4×50 m vegyes váltó csapata. (Sztuhár Jázmin, Kiss Anasztázia, Sebők Vivien, Molnár Kitti, felkészítő: Urbin Tamás)

Sportlövészet. Leány III. korcsoport: Nyíregyházi Arany J. Gimnázium és Általános Iskola target sprint csapata (Lénárt Eszter, Bakosi Hanna, Rudolf Karina, felkészítők: Veres Andrea). Fiú III–IV. korcsoport: Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium légpisztolycsapata (Gyuris Kornél, Gavola Bence, Plavecz Levente, felkészítő: Veres Andrea). Leány V–VI. korcsoport: Abigél Többcélú Intézmény target sprint csapata (Lakatos Vivien, Lakatos Anita, Kósa Petra, felkészítők: Katona András)

Aerobik. Leány CH-UP3 GR: Nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola és AMI csapata (Juhász Nóra, Kovács Lili, Radványi Flóra, Tamás Réka, felkészítők: Takácsné Gál Krisztina, Hubacsek László, Radics János). Leány BA-UP2 Trió: Nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola és AMI csapata (Albrecht Zsófia, Szojka Zoé, Untener Lili, felkészítő: Takácsné Gál Krisztina, Hubacsek László, Radics János). Leány CH-UP1 GR: Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium csapata (Bretka Dorina, Mitercsák Enikő, Mitercsák Eszter, Marosvölgyi Virág, Rudi Zsófia, Piros Vivien, felkészítő: Takácsné Gál Krisztina, Hubacsek László, Radics János). Leány CH-UP2 GR: Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium csapata (Marosvölgyi Jázmin, Váczi Eszter, Tóth Dorina, Vadas Zsuzsanna, Kegye Anna, felkészítő: Takácsné Gál Krisztina, Hubacsek László, Radics János)

Frizbi. III. korcsport: Nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola és AMI csapata (Karácsonyi-Nyingifa Noah, Ahunanya Chidinma Emma, Mónus Laura, Morauszki Roland, Sziklai Szabolcs, Takács Bence, Takács Orsolya, Teremi Bercel Zétény, Ujvári Diána, Zomborszky-Fehér Levente, felkészítő: Bodnár Mihály). IV. korcsport: Nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola és AMI csapata (Gáti Jázmin, Dallos Csenge, Körmendi Anna, Sárga Zorka, Mezei Zsófia, Simon Sára, felkészítő: Bodnár Mihály)

Diákolimpia-bajnok versenyzők és csapatok felkészítésében jelentős szerepet játszott testnevelők és edzők

Kerekes László, Cserpák Róbert, Harcsa Norbert (atlétika), Takácsné Gaál Krisztina, Hubacsek László, Radics János, Kovácsné Laurinyecz Julianna (aerobik), Dorogi János, Tóth Sándor (asztalitenisz), Nagy József (trambulin), Duna Ágnes (gumiasztal), Szécsi Zsolt (labdarúgás), Veres Andrea, Katona András (sportlövészet), Halász Dávid (grapling), Hajnal Mária (országúti kerékpár), Moravszki Gyuláné, Moravszki Gyula (röplabda), Jakab Péterné, Gönczi Andrea (tollaslabda), Bodnár Mihály (frizbi), Thuróczy Róbert, Urbin Tamás (úszás)

Jó tanuló, jó sportolók

Általános iskolások. Leányok: Barna Bianka Dorottya (úszás, Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Ált. Iskola és Gimnázium), Éberhardt Anna (úszás, Nyíregyházi Kodály Zoltán Ált. Iskola), Molnár Annamária (aerobik, Jókai Mór Református Ált. Iskola).

Fiúk: Bogár Péter (labdarúgás, Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium), Farkas Zoltán (atlétika, Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda és Magyar Angol Két Tanítási Nyelvű Ált. isk.). Susla Vince (kerékpár, Nyíregyházi Kodály Zoltán Ált. Iskola).

Középiskolások. Leányok: Kiss Anasztázia (úszás, Nyíregyházi Arany János Gimnázium és Általános Iskola), Kiss Virág (atlétika, Vasvári Pál Gimnázium), Rudi Zsófia Gréta (aerobik, Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium.

Fiúk: Sipos Timót (kosárlabda, Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium), Bánszki Dániel (grappling, Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium ), Dolgos Bence (kézilabda, Nyíregyházi Arany János Gimnázium és Általános Iskola).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában