Kézilabda

2020.10.01. 07:00

Végigjárta a ranglétrát, mielőtt szóhoz jutott az élvonalban

Még nagyjából húsz mérkőzést vezethet az élvonalban a közelmúltban jubilált játékvezető.

Medve Róbert az egykor NB I.-es nyíregyházi csapat oszlopos tagja, miután 2006-ban befejezte élvonalbeli pályafutását, pár évet még játszott alacsonyabb osztályú gárdákban, többek között Sárospatakon és Tiszavasváriban, utóbbi helyen játékos-edzőként is tevékenykedett. Miután befejezte az aktív játékot, nem távolodott el szeretett sportágától, továbbra is ezer szállal kötődik a kézilabdához: a Nyíregyházi KC szakmai igazgatója, valamint versenybíró és játékvezető.

Végigjárta a ranglétrát

A közelmúltban játékvezetőként jubilált, a Cegléd–Dabas mérkőzésen kétszázadik alkalommal fújta a sípot az NB I.-ben.

– A játékvezetői vizsgát még 2000-ben letettem, de ennek külön sztorija van. Abban az időben utánpótlásban edzősködtem, és az egyik mérkőzésen mint fiatal edző kissé hevesen fogadtam a játékvezetői ítéleteket. Mérkőzés után aztán mondták nekem, hogy ez nem olyan egyszerű, próbáljam ki én is. Ezzel bogarat ültettek a fülembe, és úgy döntöttem, belevágok.

– Abban az időben még más rendszer szerint történt az egész vizsgáztatás, és bizony a beugrón háromszor is elhasaltam. Negyedjére aztán sikerült, és Nyíregyházán egy NB II.-es meccsen levizsgáztam – elevenítette fel a kezdeteket Medve Róbert.

– Természetesen nem kaptam rögtön élvonalbeli küldést, nekem is, mint mindenki másnak, végig kellett járnom a ranglétrát. Először a megyei bajnokságban kaptam feladatot, aztán lépegettem fokozatosan előre, egyre magasabb osztályban számítottak rám, az NB I.-ben 2007-ben jutottam szóhoz először.

Nem hallja meg az „anyázást”

A játékvezető pontosan emlékszik az első élvonalbeli mérkőzésére.

– Augusztus 31-én a Debrecen–Hódmezővásárhely női mérkőzésen fújhattam először az élvonalban. Természetesen volt bennem drukk, hiszen mégiscsak az első volt, de emlékeim szerint Tóth István kollégámmal gond nélkül megoldottuk – mondta Medve Róbert.

Nemcsak női, hanem férfitalálkozókon is rendszeresen szóhoz jut. Azt mondja, a férfiaknál gyorsabb a tempó, viszont keményebbek a szabálytalanságok, míg a hölgyeknél több a technikai hiba az apró, „láthatatlan” szabálytalanság. Mindkét nemnél megvannak a játékvezetés nehézségei, de ő inkább férfimeccseket szeret vezetni.

A közönség, főleg, ha nem a kedvencei szája íze szerint alakul a mérkőzés, rendre megtalálja és válogatott szitkokkal illeti a játékvezetőket.

– Szerencsére kézilabdában nem jellemző annyira ez a fajta szurkolói magatartás, van egy-két vehemensebb szurkoló, aki kritizálja a tevékenységünket, de nincs kórusban „anyázás”. Egyébként meg az ember egy idő után immunissá válik rá, és meg sem hallja.

Játékvezetői pályafutása során négy párja is volt az NB I.-ben: a már említett Tóth István mellett Nagy László és Tarnavölgyi Gergely, az utóbbi időben Südi Péterrel vezetik közösen a találkozókat.

– Südi Péter korábbi párja, Herczeg Péter 2019. augusztus 1-jétől az MKSZ Játékvezetői Albizottságának elnöke lett, így helyette én lettem Südi Péter párja, akivel korban összeillünk, és a habitusunk is hasonló. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy nagyon jól tudunk együtt dolgozni.

Medve Róbert sportolóként megszokta, hogy mindig célokat tűz ki maga elé, így van ez most, játékvezetőként is.

– Amikor kezdtem ezt a szakmát, arról ábrándoztam, hogy jó lenne a legmagasabb osztályban vezetni, amikor ez teljesült, jöttek a „bűvös” számok, először ötven, majd száz, százötven, és szinte észre sem vettem, egyszer csak meglett a kétszáz is.

Hamarosan „nyugdíjazzák”

A következő bűvös határt azonban már biztosan nem lépi át a nyíregyházi játékvezető, mert hamarosan „nyugdíjazzák”.

– Ahogy számolgattam, nagyjából 20 mérkőzésem lehet hátra az NB I.-ben, mert a szabály szerint 50 éves korig lehet az élvonalban vezetni. Sajnos hiába vagyok jobb fizikai állapotban, mint jó néhány fiatalabb kollégám, és az évenkénti 4 tesztet is minden alkalommal sikeresen teljesítettem, ez a szabály.

Végezetül játékvezetői ars poeticáját is megosztotta: Hiba nélkül nem lehet vezetni, de ha hibázol, soha ne kompenzálj, mert az egy nagyon rossz folyamatot indít el. Mindig legyél következetes, és azt fújd, amit látsz!

BB

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában