Szpari

2021.02.03. 09:23

A Sepsinél is számítottak Bélára

A koronavírus továbbra is gondot okoz a romániai együttesnél.

MK

A Nyíregyháza Spartacus alaposan megsínylette, hogy az őszi szezon vége felé a csapat nagy része elkapta a koronavírust. Ami pozitívum, hogy a Szpari így is ki tudott állni minden meccsére.

Hétvégén visszatér

Nem ilyen szerencsés a román első osztályban szereplő Sepsi OSK, amely az év elején olyan rossz helyzetbe került, hogy a nyíregyháziaknál kölcsönben futballozó Fejér Bélát is visszahívta három mérkőzésre. Igen ám, de a sepsiszentgyörgyi alakulatnál tovább romlott a helyzet, a hétfői tesztek újabb tizenhat személynél mutatták ki a vírust, így már elérte a harmincat azon alkalmazottak száma, akik karanténba kerültek. A csapatnak nem maradt elegendő bevethető játékosa, ezért az FC Arges elleni keddi találkozót elhalasztották.

Kérdés, ez a helyzet befolyásolja-e Fejér Béla visszatérését.

Fejér Béla a Sepsi mezében | Fotó: SepsiOSK

– A Sepsivel három mérkőzésben állapodtunk meg, a klub nem keresett bennünket, hogy módosítani szeretne ezen, így Bélát hétvégén várjuk vissza – tudtuk meg Dankó Gergőtől, a Spartacus klubigazgatójától.

– Koronavírustesztek várnak rá az érkezése után, remélhetőleg mihamarabb csatlakozhat a csapathoz, de vasárnap még nem játszik.

Megkerestük a 25 éves kapust is, aki megerősítette, hogy hétvégén visszautazik Nyíregyházára. Hogy addig mi lesz a Sepsinél, az kérdéses.

– A szabályoknak megfelelően fertőtlenítenek mindent, a klub az előírásoknak megfelelően jár el mindenben – tudtuk meg Fejér Bélától. – Csütörtökig nem edzhetünk, akkor derül ki az is, hogy pénteken lejátszhatjuk-e a következő mérkőzést.

Béla múlt hétvégén lehetőséget kapott a Sepsiben, csapata 2–2-t játszott az FC Voluntarival.

Nyíregyházán végigcsináltam a felkészülést, ezért jó állapotban voltam, a Sepsivel viszont csak kettőt edzettem a mérkőzés előtt.

– Nem volt egyszerű helyzet így beugrani, de mégiscsak innen mentem el, ismerem a csapatot. Sajnálom, hogy nem sikerült megnyernünk a meccset, de a döntetlen sem rossz eredmény – tette hozzá.

Bizonyítana magának

A Spartacus négyes holtversenyben a harmadik legkevesebb gólt kapta ősszel az NB II.-ben, amiben nagy szerepe volt Fejérnek, aki 14 bajnoki mellett két kupameccsen is védett. A kapust megkérdeztük, kapott-e visszajelzést a Sepsi szakmai stábjától az eddigi, nyíregyházi teljesítményéről.

– Nem beszéltünk külön a nyíregyházi teljesítményemről. Ami nagyon fontos, hogy magamnak megfeleljek, ezért is döntöttem a váltás mellett, mert több játéklehetőséghez akartam jutni. A szezon elején meg kellett szoknom az új környezetet, egy ideig még nem voltam önmagam, nem úgy teljesítettem, ahogy tudok. Később egyre magabiztosabb lettem és jobb játékot nyújtottam. Bízom benne, hogy a visszatérésem után sikerül újra bekerülnöm a csapatba – zárta szavait Fejér Béla.

MK

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában