kézilabda

2021.02.16. 09:18

Mentálisan felnőttek a feladathoz

Összeszedett, magabiztos játékkal nyert szombaton a Kisvárda.

BB

A Kisvárda Master Good SE a szombathelyi idegenbeli siker után szombaton ismét értékes pontokat szerzett a Dunaújváros legyőzésével (28–26). Bakó Botond csapata ezzel négy egységgel ellépett az alsóházi gárdáktól, így némileg nyugodtabban készülhet a folytatásra.

A szombathelyi két pont után azzal foglalkoztunk, hogy itthon is győzni tudjunk, mert annak a sikernek csak úgy van értéke, ha ezt a meccset is hozni tudjuk.

– A lányok egész heti munkáján érződött, és látszott is rajtuk, hogy mentálisan rendben vannak. Az első félidőben szinte tökéletesen visszakaptam azt a csapattól, amit kértem, amit egész héten gyakoroltunk. Minimális hibákat követtünk csak el, így uralni tudtuk a játékot – kezdte érdeklődésünkre Bakó Botond, a Kisvárda vezetőedzője.

A második félidő elején aztán a Dunaújváros csökkentette a különbséget.

– A játékrész első tíz percében négy gólt ledolgoztak a hátrányukból. Volt néhány elrontott lövésünk, és elkövettünk hat hibát, ennek köszönhetően zárkózott ellenfelünk. Ettől függetlenül nem éreztem veszélyben győzelmünket, mert volt tartása a csapatnak, és a végjátékba hatgólos előnnyel mentünk bele. Apróságokon múlt, hogy a különbség nem lett nagyobb, de az is, hogy nem lett kevesebb. Azt gondolom azonban, hogy összeszedett, jó játékkal, magabiztosan győztünk.

Igazi csapatmunka volt

A mérkőzésen idénybeli egyik legjobb teljesítményével rukkolt elő a hat találatig jutó Dombi Luca.

– Igazi csapatmunka volt, az első félidőben közé tudtunk tenni egy olyan gólkülönbséget, hogy ne kelljen izgulnunk a második játékrészben. Ott azért követtünk el hibákat, de meg tudtuk tartani előnyünket – értékelte a találkozót a Kisvárda beállója.

A Kisvárda kedden a Magyar Kupa negyedik fordulójában ismét megmérkőzik a Duna-partiakkal.

– A szombati mérkőzés tapasztalataira építve készülünk, átbeszélünk pár dolgot, gyakorlunk, és megpróbálunk ismét győzni – mondta Bakó Botond.

BB


Kézilabda: NB I., női

További eredmények: Fehérvár–Érd 22–27 (12–10), Debrecen–MTK 29–29 (17–13), Bogl.Ak.-SZISE–Mosonmagyaróvár 22–33 (14–15).

A bajnokság állása

1. M.óvár 13 12 – 1 393-343 24

2. Győr 11 11 – - 390-222 22

3. Siófok 15 11 – 4 482-382 22

4. FTC 11 10 – 1 376-244 20

5. Vác 14 9 – 5 407-–397 18

6. MTK 13 8 1 4 404-401 17

7. Debrecen 12 7 1 4 358-321 15

8. Kisvárda 14 5 – 9 342-373 10

9. Fehérvár 14 5 – 9 370-434 10

10. Érd 12 4 – 8 302-365 8

11. Dunaújváros 13 3 – 10 339-393 6

12. Bogl. Ak.-SZISE 14 2 – 12 379-463 4

13. Szombathely 13 2 – 11 331-429 4

14. Békéscsaba 11 – - 11 238-344 0

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában