röplabda

2021.03.25. 22:06

Röplabda – A Fatum nagy csatában növelte az előnyét

A nyíregyháziak szoros játszmákkal nyertek újabb mérkőzést a Vasas elleni elődöntőben.

Fotó: DODO FERENC

A Vasas az elődöntő első meccséhez képest két helyen is változtatott a kezdőcsapatán, ám ez sem segített, ugyanis az ász nyitásokkal kezdő Nikola Radosová ezúttal is extrát játszott, míg a hazaiak technikai hibákkal is nehezítették a saját feladatukat. Az óbudaiaknak kezdetben a nyitásfogadással is meggyűlt a bajuk, a sáncmunkájuk azonban fokozatosan javult. Lacombe Zsófia egymást követő három ponttal húzta ki a gödörből a csapatát, amely úgy tűnt, le is zárja a szettet, ám Török Kata jó szerváival visszajött a Vasas. A Fatum végül a nyolcadik játszmalabdáját értékesítve húzta be az izgalmas végjátékot.

A második szettet abszolút Pintér Andreáék irányították, majd a harmadikban 16:17-nél vezettek először. A jól játszó Karla Klaric mindent megtett, de csak elodázni tudta a szépítést.

A meccs második felében az elementáris erejű ütésekkel dolgozó Sanja Popovic-Gamma vette hátára együttesét, amely a negyedik szettben is szorongatott. Ekkor 3:9-re 9:3-as sorozat volt a válasz a fővárosiaktól, akik egyre magabiztosabbnak tűntek, nagy előnyt azonban nem tudtak kiharcolni. A vendégeknek jobban koncentráltak a végén, előbb jutottak játszmalabdához és Radosová révén azonnal ki is használták azt.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban 2:0-ra vezet a Fatum, amely vasárnap hazai pályán harcolhatja ki a döntőbe jutást.

Röplabda: női Extraliga, elődöntő, 2. mérkőzés

Vasas–Fatum-Nyíregyháza 1:3 (-29, -18, 24, -23)

Budapest, zárt kapuk mögött, v.: Halász, Kiss.

Vasas: Tettamanti 2, Popovic-Gamma 21, Török 12, Strunjak 8, Caliskan 3, Zernovic 15. Csere: Juhár (liberó), Kiss, Giota 5, Fábián 1, Takács 3. Vezetőedző: Jakub Gluszak.

Nyíregyháza: Radosová 21, Ortiz Ruiz 13, Lacombe 12, Vaszileva 3, Pintér 12, Najdic 1. Csere: Tóth F., Tóth D. (liberók), Klaric 14, Fuchs, Francesco, Inneh-Varga 2. Vezetőedző: Németh Szabolcs.

A mérkőzés alakulása

1. játszma (35 perc): 0:3, 1:5, 5:6, 7:12, 12:15, 17:16, 17:21, 18:23, 20:24, 26:25, 27:28, 29:28.

2. játszma (26): 3:0, 5:1, 5:5, 6:8, 9:12, 10:15, 13:19, 17:21, 18:24.

3. játszma (32): 2:0, 6:2, 8:3. 10:6. 13:11, 15:13, 16:17, 17:19, 21:19, 23:21, 24:22, 25:24.

4. játszma (29): 0:1, 1:7, 8:9, 9:11, 12:12, 13:15, 17:16, 19:17, 19:19, 20:21, 21:23, 23:24.

Mesterszemmel

Jakub Gluszak: – Sokkal jobban játszottunk, mint vasárnap, három játszma is csak két ponttal dőlt el, ez azt bizonyítja, hogy pariban tudunk lenni a Nyíregyházával. Ennél még kevesebbet kell hibáznunk, de a harmadik mérkőzésen is ugyanilyen harcos hozzáállást várok játékosaimtól. Gratulálok ellenfelünknek a sikerhez!

Németh Szabolcs: – Ebben a párosításban a Vasas ellen kettő nullára vezetni nagyon megnyugtató. Ennek ellenére nem dőlhetünk hátra, hiszen még nincs vége az elődöntőnek. A mai mérkőzés az első perctől az utolsóig hatalmas küzdelmet hozott. Erre számítottunk, hogy a hazai csapat mindent egy lapra feltéve küzdeni fog. A játékunkban voltak hibák, de mindig tudtunk válaszolni és megfordítani az eredményt. Igazi csapatként működtünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában