röplabda

2021.06.10. 09:13

Aranyat ért az alázatosságuk

A GLP Nyíregyháza nehézségek ellenére is magabiztosan nyerte meg az NB II.-t és feljebb léphet.

MK

A GLP Nyíregyháza volt a legjobb NB II.-es csapat keleten

Fotó: mrsz

Az utóbbi években a nyíregyházi röplabdázás hallatán a női csapatra asszociálhatott az ember, de örömmel jelenthetjük, hogy a mögöttünk hagyott idényben férfiak is bajnoki címet szereztek! A GLP Nyíregyháza az egész szezonban magabiztosan játszott és megkérdőjelezhetetlenül lett első az NB II. Keleti csoportjában, ezzel kiharcolta a jogot, hogy a következő évadban a másodosztálynak megfelelő NB I.-ben szerepeljen.

Határozott céllal indultak

– Az előző szezonban is úgy indultunk, hogy szeretnénk feljutni, a Miskolccal voltunk nagy csatában, de a koronavírus-járvány miatt nem fejeződhetett be a pályán a bajnokság – mondta el lapunknak a GLP csapatkapitánya, Nagy Marcell.

Ezután a mögöttünk hagyott idénynek is úgy vágtunk neki, megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy mi nyerjük meg a bajnokságot.

– Az alapszakaszban csonka volt a menetrend, nekünk is voltak problémáink, főleg az elején nem voltak biztosítva edzéslehetőségeink, illetve minket is elért a vírus. Így is megnyertük az alapszakaszt, majd a rájátszás négy csapattal folytatódott, a Középcsoport második helyezettje, a PTE-PEAC csatlakozott hozzánk. Itt három mérkőzéssel a vége előtt bebiztosítottuk a bajnoki címünket.

A csapatkapitány elmondta, a keretben többen rendelkeznek magasabb osztályú tapasztalattal, a tehetséges fiatalok mellett rutinos idősebb játékosok alkotják az együttest, amelyet Balázs István edző tett igazi csapattá a elmúlt három évben.

– Amikor átvettem az együttest, nem lett meghatározva, hogy nyerni kell, az elsődleges cél az volt, hogy legyen egy csapat, a játékosok érezzék jól magukat – emlékezett vissza az edző. – Az előző idényben is érett a bajnoki cím, de közbeszólt a koronavírus. Ugyan a szövetség lehetőséget biztosított a feljutásra a második helyen álló csapatoknak, a klubvezetés nem élt ezzel. Itt tudni kell, hogy erre vonatkozóan nem csupán a felnőttgárdával kapcsolatban kell gondolkodnia az egyesületnek, mert az U13-tól az U21-ig öt korcsoportban kell csapatot indítani. Ennek az elvárásnak tavaly nem tudtunk volna megfelelni, most úgy tűnik, hogy nemcsak megnyertük a bajnokságot, de el is tudunk indulni az NB I.-ben.

Újfehértóra jártak

Balázs István a „fiai” alázatát emelte ki, szerinte ez vezette őket a bajnoki címig.

– Hetente csupán két alakalommal tudtunk edzeni, mindkét edzéslehetőség Újfehértón volt, mert Nyíregyházán egyáltalán nem kaptunk termet – árulta el a tréner.

– Az egyik tréning szerda esténként fél kilenctől kezdődött. Három játékosunk Debrecenből járt át, mire hazakerültek, gyakorlatilag már másnap volt. Miután abszolút amatőr csapatról van szó, volt olyan, akinek reggel hat órakor már műszak kezdődött. A csapat tartásáról, hozzáállásáról, röplabda iránti szeretetéről mindent elmond, hogy tizennégyen-tizenöten voltak ezeken a szerdai edzéseken is – zárta szavait a bajnokcsapat edzője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában